Index Vakbarát Hírportál

Morricone utólag sokat csalódott a filmjeiben

2013.12.12. 16:09
A westerndallamok halhatatlan nagymestere, Ennio Morricone idén múlt 85 éves, de még mindig aktívan dolgozik, ráadásul szereti a magyarokat. Lékó Péterrel és Polgár Judittal is sakkozott már, 2014-ben pedig egy magyar zenekarral, a Modern Art Orchestrával indul európai turnéra: Párizs, Prága, Berlin és Zürich után február 15-én a Papp László Sportarénában hallgathatjuk újra legismertebb filmzenéit. A turné előkészítéséhez már most Magyarországra utazott, így mi is kifaggathattuk egy szállodában arról, hol tartja az Oscar-díját, és melyik rendezővel szeret a legjobban együtt dolgozni. Morriconét sokan igen nehéz esetnek tartják a médiában, állítólag szakított már félbe interjút csak azért, mert az újságíró rögtön Sergio Leonéról kérdezte, vagy lespagettiwesternezte az italowesterneket. Ebből azonban egy szó sem igaz: pont olyan lelkesen mesél az életéről, mint egy kedves nagypapa a karácsonyi ebédnél.

Magyarországon annyira népszerű a westernekhez, a Polip című sorozathoz vagy A profihoz írt zenéje, hogy sokan csengőhangnak is ezeket állítják be. Volt már olyan, hogy egy reptéren vagy étteremben megszólalt a filmzenéje?

Nem, ilyen még soha sem történt. Olyan viszont már volt, hogy valahol várakoznom kellett, és épp az egyik zeném ment a háttérben.

És ilyenkor mi történik? Felismerik önt a rajongói? 

Olaszországban nyugodtan tudok sétálgatni az utcán, anélkül, hogy bárki felismerne. Inkább a német rajongók azok, akik valósággal üldöznek, hogy megszerezzék az aláírásomat. Az ilyesmit nagyon nehezen viselem.

Mi volt az a pillanat vagy filmélmény, amikor eldöntötte, hogy zeneszerző lesz?

Nálam ez nem köthető konkrét pillanathoz. Mindig is tudtam, hogy zeneszerzéssel és hangszereléssel akarok foglalkozni. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy egymás után jönnek a felkérések, így végleg eldőlt, hogy ezzel kell foglalkoznom.

Milyen munkamódszerrel dolgozik? Leforgatott jeleneteket kap? Vagy már a forgatókönyv alapján elkezd dolgozni?

Nincs bevált módszerem. Helyesebben: mindig más módszerem van. Volt már olyan, hogy a rendező egyszerűen csak elmesélte szóban a történetet, én pedig azonnal elvonultam komponálni, hogy a következő találkozásunkkor már tudjak mutatni egy-két dallamot. De olyan is volt, hogy előre megkaptam a teljes forgatókönyvet, és olyan is, hogy már a film kész jeleneteit kellett megnéznem a munkához.

Meg szokta nézni moziban vagy dvd-n azokat a filmeket, amelyeken dolgozott?

Persze, mindig szeretem megnézni utólag a filmeket. Bár főleg a pályám elején volt jellemző rám, hogy ilyenkor csalódottan mentem haza a moziból. Akkoriban többször is azzal kellett szembesülnöm, hogy a zene, amit komponáltam, és az, amit szerettem volna a zenén keresztül kihozni a filmből, nem állt összhangban a film egészével. Sok esetben a rendező nem használta jól a zenémet, vagy nem olyan hangsúllyal szerepeltette, ahogyan én azt eredetileg elképzeltem. Szerencsére ma már ritkák az ilyen csalódások.

Néhány rendezőnek viszont nem ártana visszaülni az iskolapadba, és újra megtanulni a filmkészítést. Három hónapig forgatnak egy-egy filmet, azt a részt viszont, hogy a filmzene hogyan közvetíthet üzenetet a nézők felé, hajlamosak három nap alatt elintézni. Sajnos néhány rendező nem érzi át a filmzene fontosságát, ilyen hozzáállással viszont időpocsékolás zeneszerzőt foglalkoztatni.

Ötszáz filmhez írt zenét, ötször jelölték Oscar-díjra, de csak 2007-ben kapott egy tiszteletbeli életmű Oscart. Haragszik emiatt az Amerikai Filmakadémiára?

Az életmű-Oscarnak így is nagyon örültem. Egy-egy zenei Oscar-díj mindig sokat segíthet az adott film népszerűsítésében, az életműdíjamat viszont egy komplexebb dolognak érzem ennél, hiszen az egész eddigi munkásságom elismeréséül kaptam. Tény, hogy van pár film, amiért utólag néha már bánom, hogy nem nekem ítélték oda a díjat. De nem az én tisztem eldönteni, hogy az Amerikai Filmakadémia kárpótlásként adta-e nekem az életmű-Oscart.

Hol tartja a díjait? Vitrinben? Vagy kalaptartónak használja, mint Jack Nicholson?

Már van ötven díjam, de igazából nem nagyon tudok velük mit kezdeni. A stúdiómban vannak, gondosan elrejtve.

Négy gyermeke közül Andrea Morricone zeneszerző, Giovanni pedig filmrendező lett. Próbálta őket más foglalkozás felé terelni, vagy örült, hogy ők is filmművészetet választották?

Ezek mind nehéz szakmák, én kezdetben nem is támogattam őket. Aztán elbeszélgettem a fiúkkal, és mivel ők továbbra is kitartottak a döntésük mellett, azt mondtam nekik: csináljátok azt, amit szeretnétek.

Olyannyira, hogy Andreával Cinema Paradiso zenéjén is együtt dolgoztak: ő írta a szerelmi témát. Milyen volt ez az apa-fia munkakapcsolat?

Igazság szerint ez úgy volt, hogy Andrea írt egy kis témát írt, de én ezt nem árultam el a rendezőnek, Giuseppe Tornatorénak. Kíváncsi voltam, hogy tetszik-e neki a dallam, úgy, hogy nem tudja, valójában ki az alkotója. A saját témáimmal együtt mutattam meg neki, mert semmiképp sem akartam azt, hogy úgy tűnjön, promotálni akarom a fiamat. Többször is rákérdeztem: Guiseppe, biztos, hogy ez is kelleni fog a filmedbe? Tornatore végig kitartott amellett, hogy igen, mert nagyon tetszik neki a szerelmi téma. Így amikor a végén minden számnál fel kellett tüntetni a filmzenék szerzőjét, beírtam a fiam nevét. Szerencsére semmilyen problémát nem okozott a dolog.

Ennio & Andrea Morricone - Cinema Paradiso

Mindig ilyen jó volt a viszonya Tornatoréval?

Ez már régen több köztünk, mint munkakapcsolat. Nagyon jól megértjük egymást, és ma már Tornatore is megtanulta hallgatni és érteni a zenémet, ami nagyon fontos dolog. Az elmúlt 25 évben 11 filmet készítettünk együtt. Mindig jó vele dolgozni, de az elmúlt évtizedekben ugyanilyen jó barátom lett a rendezők közül Giuliano Montaldo és Mauro Bolognini is.

Hogyan szokott kikapcsolódni? Olvasgat? Kertészkedik?

Régebben nagyon sokat sakkoztam. Ma már nem szoktam annyit, inkább csak pihenek. A magyar Lékó Péterrel viszont két alkalommal is volt szerencsém játszani. De gondolom, nem nagy meglepetés, ha elmondom: mindkétszer ő nyert.

A Polgár lányokkal is játszott már?

Judittal igen. Mit tippel, ki nyert?

Udvariasságból hagyta őt nyerni?

Nem kellett udvariaskodni, így is megvert. Ez egyébként még Rómában történt, amikor Judit épp babát várt. Mondtam is neki, hogy kettő egy ellen felállásban könnyű nyerni.

Majdnem ötven éve a show-bizniszben

Ennio Morricone a Santa Cecilia-i konzervatóriumban járt trombita szakra, de zeneszerzést, karéneket és kórusvezetést is tanult. Az 50-es évektől színdarabok zenei rendezőjeként dolgozott és már ekkor is írt filmzenéket olasz produkciókhoz, a nagy áttörést viszont Sergio Leone 1964-es westernje, az Egy maréknyi dollárért hozta meg neki.

A Fistful of Dollars (1964) title sequence

Tehetségére hamar felfigyeltek, mert olyan hagyományostól eltérő hangszereket alkalmazott, mint a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár. A 60-as évek közepétől kezdve sorra kapta az újabb és újabb megbízásokat, és idővel a westernek mellett már vígjátékhoz, romantikus filmekhez, háborús drámákhoz és horrorokhoz is komponált zenét, és az olasz rendezők mellett olyan alkotók kedvencévé vált, mint Quentin Tarantino vagy az Ectasy of Gold dallamaira bevonuló Metallica.

Lehetetlen feladat felsorolni a legjobb Morricone-zenéket, hiszen a mester olyan kultfilmek halhatatlan zenéivel írta be magát a mozgókép-történelembe, mint A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, a Volt egyszer egy Amerika, a Polip, A misszió, az Aki legyőzte Al Caponét, az Aranyeső Yuccában vagy a Maléna. 

The Good the Bad and the Ugly (1966)


Rovatok