Index Vakbarát Hírportál

300 millióba kerül az ingyenkoncert

2014.06.04. 13:59
A Közbeszerzési Hatóság közzétette honlapján a június 16-i Szabadságkoncert megrendezésére vonatkozó eljárás eredményét. A Scorpions és az Omega fellépése ezek szerint 296 282 354 forintba kerül, a szervezéssel a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.-t bízták meg.

A koncertet a Terror Házát is működtető KKETTK Közalapítvány rendelte meg, a Hősök terén június 16-án este fél hétkor megrendezésre kerülő ingyenes esemény apropója pedig Nagy Imre és mártírtársai újratemetése, illetve a rendszerváltás 25. évfordulója. A koncert lebonyolításával a Sziget fesztivált is rendező Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.-t bízták meg.

Az első hallásra mellbevágóan magas összegért (két zenekarért közel 300 millió?) a szervezők a következőket vállalják:

Szabadságkoncert rendezvényszervezési, kulturális eseményszervezési, fesztiválszervezési feladatok, ezen belül az alábbi részfeladatok ellátását:
a.) 2014. június 16-án a „Scorpions” német együttes magyarországi fellépésének teljes körű biztosítása, amely magában foglalja az együttes fellépéséhez, utazásához, vendéglátásához kapcsolódó feladatok ellátását, továbbá a koncert megvalósításához szükséges infrastrukturális teendők biztosítását.
b.) 2014. június 16-án az „Omega” magyar együttes budapesti fellépésének teljes körű biztosítása, amely magában foglalja az együttes fellépéséhez, utazásához, vendéglátásához kapcsolódó feladatok ellátását, továbbá a koncert megvalósításához szükséges infrastrukturális teendők biztosítását.
c.) A rendezvény szervezéséhez és az infrastrukturális teendők ellátásához szükséges megfelelő – és Megrendelővel egyeztetett – számú személyzet biztosítását.
d.) A rendezvény lebonyolításához szükséges színpadépítési feladatok, fény- és hangtechnikai feladatokat biztosítását.
e.) A rendezvény lebonyolításához szükséges speciális effektek kialakításának biztosítását.
f.) A rendezvény közbeni és a rendezvényt követő takarítási, hulladékkezelési és hulladékgazdálkodási – az irányadó jogszabályoknak megfelelő – ellátását.
g.) A rendezvény sikeres lebonyolításához szükséges térelválasztó terek, vendéglátó sátrak, ideiglenes egyéb építmények, egyéb eszközök létesítését.
h.) A rendezvény során közösségi leülő terek és egyéb bútorzat, berendezés kialakítását – Megrendelővel egyeztetett számban.
i.) A rendezvény lebonyolításához szükséges közreműködői „passok”, belépők és karszalagok gyártását.
j.) A fentiek megvalósításához szükséges hatósági és egyéb engedélyek beszerzését, és azoknak, illetve a jogszabályi előírásoknak való teljes megfelelést.
k.) Minden olyan feltétel biztosítását, amelyek a Rendezvény teljes körű megvalósításához bármilyen módon vagy formában szükségesek. 
l.) Vendéglátási feladatok ellátását.

Az Index megkérdezett pár iparági szakértőt, hogy valóban el kell-e költeni 300 millió forintot egy ilyen eseményre. A konszenzus az, hogy ha egy ilyen méretű, a Hősök terén rendezett koncertet nézünk, akkor belefér, hiszen csak a zenekari gázsik kitesznek úgy 60 millió forintot (becsült összeg), az utaztatás, a szállás, a marketing, a promók készítése újabb tízmilliókat emészt fel, és akkor ott van még a böhöm nagy színpad felépítése, a világítás és a hangtechnika beszerzése, és így tovább.

Igaz, azt is elmondták, hogy kompromisszumok kötésével mindezt olcsóbban is ki lehetne hozni, de akkor sem a látványvilág, sem a hangerő és annak minősége nem lesz az eseményhez méltó. A teljes hirdetmény itt olvasható el



Rovatok