Mick Jagger barátnőjeként vált híressé, és megvolt neki a Rolling Stones két másik tagja, valamint David Bowie is. Az 1967-es I'll Never Forget What's'isname című filmben a mozi történetében először mondta ki a "fuck" szót, egy évvel később pedig a Lány a motorkerékpáron című filmben meztelen testére húzott bőrszerkóban száguldozott, hogy férjét megcsalva Alain Delon karjaiba vethesse magát. Megküzdött a kábítószerekkel és az anorexiával, többször élt London utcáin, és mint idén kiderült: az ő heroindíler exe lehetett a felelős Jim Morrison haláláért.

Évtizedekkel később már Gryllus Dorka tanítja meg a kézimunkázás minden csínjára és bínjára az Irina Palm című filmben, a botrányos szerep után egy mellrákot is sikerült leküzdenie. Marianne Faithfull, a hatvanas évek egyik szexszimbóluma harmadjára lépett fel Magyarországon, megnéztük. 

Az énekesnő a Művészetek Palotájában adott koncertet, abban az országban, amelyhez több szálon is kötődik: anyai nagyanyja zsidó származású magyar volt, olyannyira hogy bár férje az Osztrák-Magyar Monarchia tisztjeként szolgált, ő a magyar függetlenségért tüntetett, mindemellett pedig Faithfull édesanyja is Budapesten született, majd Erdélyben nevelkedett. (További érdekesség, hogy üknagybátyja az a Leopold von Sacher-Masoch nevű arisztokrata író volt, akinek a nevéből a mazochizmus szó, illetve a szado-mazo irodalom ered.)

Az év végén a 68. születésnapját ünneplő énekesnő épp remek időpontban érkezett Magyarországra: az ősszel megjelent, Give My Love to London című huszadik nagylemeze a kritikusok szerint is az életműve egyik legerősebb darabja.

Bohémia bárónője tovább lángol

– fogalmazott például a Mojo újságírója. Az NME pedig Faithfull elmúlt 35 évének legegységesebb munkájaként hivatkozott a korongra.

Az énekesnő ezzel az albummal és az immár fél évszázados életművének legjavával tért vissza Magyarországra, Faithfull ugyanis éppen ötven éve, 1964 nyarán – csupán 17 évesen – jelentette meg As Tears Go By című dalát, amit egyébként két későbbi skalpja, Mick Jagger és Keith Richards írt neki.

Elképesztően megindító volt látni, ahogy a hatvanas évek szőke szépségideálja sétapálcájával bebicegett a színpad közepére, majd meglett korú, sokat látott és élt nőként, karját felemelve és némán mosolyogva üdvözölte a hasonló korú közönségét.

Ötven éve arra kértelek benneteket, hogy gyertek és maradjatok velem. És ti megtettétek. Köszönöm

– konferálta fel például a Come and Stay With Me című slágerét.

Faithfull egyébként kifejezetten jól szót ért a közönséggel: humorosan mesél és sztorizgat, például arról, hogy mennyire piszokrészegen írták meg a Blur frontemberével, Damon Albarnnal a Green Fields című dalt – amit egyébként Albarn, kissé átalakítva, a The Good the Bad and the Queen nevű zenekarával is gyakran játszott. Faithfull egy ponton azt is bevallja, kislányként nem egészen így képzelte az életét, ahogy végül alakult. Sőt, sokszor kifejezetten utálta, mostanra viszont megbékélt vele és imádja. Ügyesen reagál az egyik páholyban kitörő balhéra és teljesen érthetetlen mocskosfaszszopózásra is – ha valaki tudja, mi történt pontosan, legyen szíves és írja meg nekünk.

Faithfull egyébként elsősorban énekelni, és nem csevegni, érkezett a négytagú zenekarával – akikre szemmel láthatóan nagyon büszke –, hangját azonban sem szépnek, sem tisztának nem merném nevezni. Sokkal inkább karizmatikus és erővel teli. Olyan, amit a cigaretta, a drogok, az utca, a rock'n'roll és a hirtelen jött sztárság edzett ennyire érdesre.

A hamarosan hetvenéves énekesnő egyébként büszkén újságolja, hogy épp leszokóban van, mármint a bagóról, és helyette nagy élvezettel slukkol bele az e-cigijébe. Aztán amikor véletlenül elejti, akkor már az őt segítő asszisztensének kell a színpadra rohannia, a törött csípője miatt ugyanis nem igazán megy már a székről lehajolás. Úgy tűnik, Faithfull egyébként igyekszik méltósággal viselni az öregséget, és a tényt, hogy idővel a legszebbek is elhervadnak. Mosolyogva kér elnézést és közli, hogy nem mindig elég a botjára támaszkodnia, és néha bizony le kell majd ülnie a koncert során, olyankor pedig felcsapja az olvasószemüvegét és a kottatartóból puskázza ki a dalszöveget. Faithfull azonban nem csinál belőle nagy ügyet.

Life goes on until the end

– szinte visszhangoznak a sorok a koncert utolsó számában, a Who will take my dreams away?-ben. Majd hirtelen véget ér a fellépés.

Az ezt követő vastaps pedig nem Faithfull énekteljesítményének szól, hanem a karizmájának, a lényének, a félévszázados munkásságának, valamint a mögötte álló, hosszú, és olykor kifejezetten embertpróbáló évtizedeknek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!