Ezt a felütést imádni fogják a kommentelők: sosem szerettem a Slipknotot. Hogy akkor mégis mért én mentem el a koncertre? Mert sokat próbálkoztam velük, és úgy gondoltam, kapnak még egy utolsó esélyt. Ha most sem, akkor sosem.

Amikor a Slipknot megjelent a színen, akkor én már rég Mayhemet, Darktrhone-t meg Burzumot hallgattam. Ezek mellett elég nevetséges volt ultrabrutálkeményezni ezt a kilenc mókás hülyegyereket, akik kínjukban nem tudtak más kitalálni a tinik sokkolására, mint hogy véres maskarákat vesznek fel. Sokan a mai napig komolyan veszik az olyan kijelentéseket, mint amilyet például Jim Root Slipknot-gitáros is mondott nemrég, hogy azért van az új tagoknak semleges maszkjuk, mert még meg kell találni a saját személyiségüket. Hátbazmeg.

Persze a megemelkedett ingerküszöb miatt a csajozós hard rocknál valami keményebb kellett, így lett ez a néha death-be hajló, de azért mégis dallamos, (ál)pszichopata extrém metál, amit a frusztrált kisgyerekek akár az életük árán is megvédenek egy-egy sulimenzás szájkaratéban.

De a helyzet az, hogy a Slipknot soha nem állt zseniális dalszerzőkből, pedig kilencen vannak. Az eddig kiadott öt albumból nagyjából egy hosszabb, tényleg jó nagylemez kijönne. A többi csak felesleges csépelés, túljátszott, kapaszkodó nélküli témák halmaza. Próbálkoztam mindegyikkel, de egyik sem okozott tartós örömet. A látott koncerteket meg simán elfelejtettem, csak a sportszigetesre emlékszem valamennyire, és ugyan később állítólag voltam máshol is rajtuk, de ez nekem egyáltalán nem rémlik. Ha utóbbi tényleg így van, az gáz, és nemcsak rám nézve.

Na de majd most! Önálló, nagy, arénás buli, csak rájuk kihegyezve, szuper látvány, szuper hanggal és ha jó dalokat vesznek elő, akkor minden adott lesz, hogy esetleg elismerjem a Slipknot szórakoztató mivoltát.

Elismerem. Onnan legalábbis, ahonnan néztem (103-as szektor), elég szórakoztató volt. Annyira szórakoztató, hogy nem unatkoztam egy pillanatot sem a műsor alatt. Persze hazaérve nem az volt az első, hogy elkezdtem bömböltetni a Slipknot-lemezeket, rajongó nem lettem, de tény, hogy ez egy teljesen korrekt buli volt.

Igen, még mindig kilenc maszkos hülyegyerek szaladgál a színpadon, de ezt a szaladgálást tökélyre fejlesztették, ráadásul van három Schuster Lórántjuk is, úgy meg könnyű jó bulit tolni. Feltett szándékom volt a koncert előtt, hogy rájöjjek: hány indokolatlan ember van a színpadon. Alapból négyre tippeltem, de pár szám után rájöttem, hogy csak három, mert a tüskefejű sampleres tényleg végigmelózta az estét. Mármint zenei értelemben. A két, baseballütővel söröshordót verő bohóc, meg az ún. DJ viszont csak látványelemként szolgált. Utóbbi Robby D-t is megszégyenítően tolta a breaket, bár néha jó lett volna az ugrásait ütemre abszolválnia, ha már annyira úgy akarta. Mellesleg szinte csak ez a Ponyvaregényből szalajtott s&m-táncos használta ki a nagy kecskefejjel díszített emelvényt, meg néha a névtelen, új basszusgitáros kullogott fel rá megsülni a lángokban (igen, tűz is volt, bizony).

Ja igen, szegény basszusgitáros. Az egy dolog, hogy csak az utolsó szám alatt mehetett előre a színpadon, különben meg a dobemelvény előtti vájatban kellett kuksolnia, de még a technikusok is leszarták. Oldalról tökéletesen látszott, hogy minden tagnak nyújtogatják a cserehangszereket, egyedül neki nem. Ő szomorúan odament a tartójához, és maga cserélt basszusgitárt. A 103-as szektor számára egyébként volt egy tízedik tag is a színpadon, az egyik technikus, aki, dolga nem sok lévén, úgy bólogatott a számokra, egyik kezével a sapkáját fogva, másikkal meg a hangfalat görcsösen markolászva, mintha először látná a zenekart. A tagok amúgy úgy tűnt, élvezik a bulit. Profi zenekar ez, nem igazán látszódik rajtuk a rosszkedv, ha éppen olyan van, de a díszlet mögötti hangszercserekor hol guettásan csapatták egymásnak, hol új táncmozdulatokat mutattak be.

A küzdőtér felé ez egy takkra működő, profi show volt, nulla hibával, monumentális kivetítő nélkül is pazar látvánnyal. Corey Taylor pedig egy hangilag is tökéletes frontember, tényleg a kezéből zabált a csurig telt, megállás nélkül őrjöngő küzdőtér. Még az amúgy már elég unalmas guggolós játék is igen impozáns volt ebben a méretben. A tömeg amúgy engem meglepett. Nem gondoltam volna, hogy a Slipknot képes megtölteni az Arénát, de megtette, és ezt meg is hálálta maximálisan.

Szóval most az van, hogy ha véletlenül a Nova Rockon éppen arra járok, ahol ők játszanak, tuti megnézem megint őket. A zenéjük ugyan nem lett jobb ettől a koncerttől, de annyira bőven elég, hogy egy szórakoztató show aláfestése legyen. Jó volt ez, na, jó volt.