Nem vártam ettől a koncerttől túl nagy dolgokat, mert előtte már több kiábrándító élő felvételt láttam tőlük a youtube-on, és mások is mondták, hogy az énekes elhízott (ami eddig tök oké), de hogy nem is tud már szépen énekelni (ami viszont már aggasztó), és hogy a gitáros kilépett a stúdiózás felénél. És mi volt az eredmény? Az elmúlt évek egyik legüdébben újító pop együttese egyszerűen kifogástalan koncertet adott a Gasometerben, ráadásul, mint erre közben rádöbbentem, azon kevés popegyüttesek egyikéről van szó, amelyiknek nincsenek töltelék számai, semmi olyan, amikor simán kimennél a büfébe még egy sörért, hanem csakis kizárólag slágereik vannak, amiknek egytől egyig megörülsz, hogy végre élőben is hallod. Így végül közel két órán át folyamatos flowban táncoltam a tömeggel. Ha valamit hiányolok a koncertből, az egyedül csak a meglepetés: se dramaturgiailag, se zeneileg semmi újdonság vagy kísérletezés nem volt ahhoz képest, amilyenek ők az albumaikon. Ez a hangzás a keverő környékén volt érvényes, arrébb álló ismerősöknél már sokkal aránytalanabbul szólt az egész. De azt én is csak tegnap tudtam meg, hogy a 'googleing every corner' kifejezés is egyike azoknak a kisgyerekesen mórikáltan énekelt soroknak (hallgasd csak meg!), amik pl. a Fitzpleasure-ben elhangzanak, és amiktől annyira kedves ez az egész Alt-J.

Alapvetően jó koncertet vártam, évek óta szeretem az Alt J-t és még sosem láttam élőben, pont ezért volt egy kis félelem is bennem, hogy csalódás lesz. Ehhez képest egyáltalán nem volt az, még annál is sokkal jobb volt, mint vártam. Jó volt a hang, tökéletes volt a setlist, jó arányban játszottak régi és új dalokat, a ráadásban pedig a Lovely day-t is ami az új album bonus trackje. Utolsónak stílusosan a Breezeblocks, így úgy lehetett vége a koncertnek, hogy egy tömeg énekli " Please don't go, please don't go, I love you so, I love you so" még a fiúm is, aki kb csak miattam jött el a koncertre és otthon is miattam kényszerült ennyi Alt J-t hallgatni. Nekem már ettől szuper volt a koncert. Nagyjából minden számnak ugyanannyira örültem amikor elkezdődött, mert nincs kedvencem, hiszen egyike azoknak a bandáknak, akiknek nincs rossz számuk, maximum egy kettő gyengébb, de azokat nem is játszották. A Taro óriási koncertszám, rohadt jól szólt, de ugyanígy a Tessellate, az Every other freckle, a Left hand free, a Matilda, szóval az egész koncertnek volt íve és lendülete. Mindigis arra vágytam, hogy ha egyszer eljutok egy Alt-J koncertre, akkor egymás után menjen le a Bloodflood I. és Bloodflood II. és még ez is bejött, és szerintem már ennél a pontnál rengetegen könnyeztek, beleértve engem is. Felülmúlhatatlan élmény volt, amit szerintem az egész tömeg átérzett, és ami simán elfeledtette a ruhatári West Balkán hangulatot.

Én magamtól azt hiszem nem hallgatnám az Alt-j számait, de mivel sokat hallom, ezért sok számnak még a szövege is beégett. Persze ha nem ismertem volna egyáltalán, ez akkor is egy jó koncert lett volna. A keverőpultnál tökéletesen szólt, semmi elbaszás nem volt. Bár a körülöttünk álló osztrák lányokkal volt némi konfliktus, nekik egészen más kép élt a fejükben a koncertről, és annak élvezetéről. De miután tisztáztuk, hogy a tenyerek összeütése, a mozgás, és alkalomadtán a szövegek éneklése szerves része egy koncertnek, a csukott szemmel, füldugóval andalgók arrébb álltak. Így aztán boldogság volt végig! Pedig, állítólag − egy kedves ismerősöm számomra ismeretlen ismerőse szerint − legutóbbi németországi koncertjük nagyon rossz volt. A látottak alapján ezt nehéz elképzelni. A Gasometer jó koncerthelyszín, viszont a ruhatár a Class FM-szilveszteri bulijának szintjén volt néha, rendezetlenül, lassan dolgozó csajokkal. Egy óra sorban állást kellett rászánni mindkét alkalommal, ráadásul az elsőnél épp akkor zártak be, amikor a pulthoz értem. Szerencsére ki lehetett könyörögni, hogy bevegyék, mivel azonban a szelvényeket már elvitték, így egy fotót kellett készítenem a ruhákról és a vállfáról, rajta számmal. Működött. A sok magyar miatt pedig az egész olyan volt, mintha az A38-on lettünk volna.

Az Alt-j nekem mindig is a nyugodt vasárnap délutánok meg a hosszabb futások zenéje volt, úgyhogy a koncerten sajnos arra kellett rádöbbennem, hogy a nyugodt vasárnap délutánok és a hosszabb futások zenéjét nem kiemelkedően jó élmény nagyon sok emberrel összezsúfolva nagyon hangosan hallgatni úgy, hogy az együttes nem próbálkozik sokkal többet hozzátenni a számokhoz, mint a hangerő. És ezzel nem arra gondolok, hogy miért nem kiabálta bele többször a mikrofonba Joe Newman, hogy Hello Vienna, put your hand up in the air, hanem arra, hogy a villódzó fényeken és a néha kicsit hamis éneken kívül nem sok mindenből jött át, hogy ez most egy élő előadás.