Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Egy amerikai bíróság 7,4 millió dollárt ítélt meg Marvin Gaye gyerekeinek, miután kiderült, hogy plágium volt 2013 egyik legnagyobb slágere, a Blurred Lines. A bíróság megállapította: a számot jegyző Robin Thicke és Pharell Williams a soul hercegének 1977-es, Got To Give It Up című dalát lopta, de nem volt szándékos a jogsértés. Az ítélet ugyan még nem jogerős, ám mindkét – egyébként rendkívül népszerű – zenész hírnevét veszélybe sodorhatja.
Az ügyet ráadásul csak tovább bonyolította, hogy Thicke korábban azt nyilatkozta, a dal nélküle íródott, és csak a drogok, illetve az alkohol mondatta vele, hogy ő is társsterzője volt a Blurred Linesnak, amit korábban állított. Pharellnek ráadásul nem ez az első plágiumbotránya: tavaly az merült fel, hogy a mára az egész világot őrületbe kergető Happy klipje koncepciójában és megvalósításában is kísértetiesen hasonlít a Girl Walk // All Day című táncos videóra, amelyet egyébként 2011 leginnovatívabb klipjének választott a Spin magazin.
Csak nagyon ritkán lehet arról hallani, hogy vajon mennyi pénzt lehet keresni egy világslágerrel, ebben a perben viszont erre is fény derült. A majdnem pontosan két éve kijött Blurred Lines 16,7 millió dollár (4,8 milliárd forint!!!) tiszta profitot hozott a megjelenése óta, ebből 5,6 millió ment Robin Thicke-nek, 5,2 millió Pharrellnek, 0,7 millió dollár pedig T.I.-nak. A maradek mind ment a kiadókhoz és jogkezelőkhöz. Ebből az összegből jár most a Marvin Gaye örököseinek 7,4 millió dollár (2,1 milliárd forint), ami majdnem a fele a teljes profitnak. A család ráadásul Robin Thicke turnébevételeiből is követelt 25 millió dollárt, mivel úgy állapították meg, hogy a dal sikerének köszönhetően jött be ennyi profit a fellépésekből.
A Blurred Lines szerzői ellen indított per egyik nagyon fontos pontja, hogyan értelmezi a jogalkotás az inspiráció fogalmát. A Pharrell és Robin Thicke többször is elmondta, hogy az a bizonyos Marvin Gaye-szám konkrétan előkerült a dal megírása előtt, de kizárólag inspirációként. Maga a bíróság sem tudta kimondani, hogy a szerzők szándékosan követték el a plágiumot, de a dalok közötti hasonlóság egyértelmű. A bírói döntés azonban katasztrofális jogi hercehurcát eredményezhet, és dr. Fodor Klaudia jogtanácsos arra figyelmeztet az Artisjus zenei jogvédő egyesület által működtetett Dalszerző blogon, hogy valószínűleg Pharrell és Robin Thicke fellebez az ügyben, ami egyébként itthon elő sem fordulhatna.
“Az esküdtszék indoklásában úgy tűnik, hogy a jogi érvek helyett a szubjektív igazságérzet dominál, ami következetlen döntést szült. Az ítélet a magyar szerzői jogi szabályok tükrében valószínűleg hibásnak minősülne. Egy ilyen ügyben az vizsgálandó, hogy az átdolgozó az eredeti mű egyéni-eredeti, azonosítható részét átvette-e. Mivel jelen esetben legfeljebb a stílus, műfaj hasonlóságát, a korábbi mű inspiráló jellegét tudták a bizonyítékokból megállapítani, így nem állapítható meg a jogosulatlan átdolgozás – jogsértés nélkül pedig a kártérítésnek sincs jogalapja. Az ügyben minden bizonnyal fellebbezni fog a vesztes fél.”
Természetesen nem ez volt azonban a popzene történetének első plágiumügye. Cikkünkben néhány hasonló esetet mutatunk be, olyan dalokat, amelyekről korábban talán nem is gondolta volna, hogy esetleg más dalszerzők tollával ékeskednek. Hogy a legnyilvánvalóbb példával éljünk: nem csupán Vanilla Ice nyúlt olyan nagy elődökhöz, mint a Queen és David Bowie közös szerzeménye, az Under Pressure, a hagyomány pedig korántsem szakadt meg azzal, hogy Nicki Minaj az Anacondához felhasználta Sir Mix-a-Lot 1992-es Baby Got Back című dalát.
A közelmúlt talán leghíresebb botrányát a fiatal brit énekes, Sam Smith jegyzi Stay With Me című dalával, amelyről rövidesen kiderült, hogy számos hasonlóságot mutat Tom Petty senior rocklegenda I Won't Back Down című, 1989-es számával. Petty honlapján rendkívül kedves közleményben reagált az ügyre, azt írta: nem haragszik a 22 éves zenészre, mióta a pályán van már megtapasztalta, hogy ilyen esetek előfordulhatnak, csupán zenei balesetnek nevezte az esetet.
A történet vége az lett, hogy Petty és szerzőtársa, Jeff Lynne 12,5 százalék részesedést szerzett a Stay With Me jogdíjaiból, ami valószínűleg nem rossz üzlet, hisz Sam Smith dala februárban két Grammy-díjat is szerzett, az énekes pedig két további elismerést (legjobb poplemez, legjobb új előadó) is bezsebelt az egy hónappal ezelőtti átadón.
Petty egy másik dalát, az American Girlt korábban a Strokes porolta le Last Nite című dalához, a Red Hot Chili Peppers pedig a Dani Californiához vette elő a Mary Jane's Last Dance-t. Az idős zenész akkor azt nyilatkozta: egyáltalán nem zavarja a dolog, sőt, jót nevetett az interjún, amelyben Julian Casablancas és zenekara elismeri a nyúlást. Később a Strokes még Tom Petty előzenekara is volt.
Huey Lewis biztos nem örült, amikor a Szellemirtók legendás főcímdalát Oscar-díjra jelölték, jól be is perelte érte a sikereket learató Ray Parker, Jr-t és a filmet terjesztő Columbia Picturest. Lewis azt nehezményezte, hogy a Parker által jegyzett filmzene megtévesztésig hasonlít az ő pár hónappal korábban megjelent számára, az I Want A New Drugra.
A Szellemirtók producerei később azt állították, hogy a filmzene megírására felkérték Lewist, aki ugyan nem élt a lehetőséggel (ahogy a Fleetwood Macből ismert Lindsey Buckingham sem), azonban saját szerzeményével segítette ki Parkert, akinek csupán néhány napja volt a dal megírására. Parker ezzel szemben azt állította, hogy szerzeményét egy késő éjszakai tévézés közben elcsípett olcsó reklám ihlette. A felek végül peren kívül állapodtak meg egymással.
A Petty-koppintások kapcsán már esett szó a Strokesról, amelynek gitárosa Albert Hammond, Jr. annak az Albert Hammondnak a fia, aki Mike Hazelwooddal azt a dalt is jegyzi, ami később a Radioheadet igazán naggyá tette. Az 1992-es Creep ugyanis szinte megtévesztően hasonlít az idősebbik Hammond 1972-es, The Air That I Breath című szerzeményére, amely csak két évvel később, a brit Hollies zenekar újraértelmezésével lett igazán híres. A két zenésznek végül perrel sikerült elérnie, hogy társszerzőként tüntessék fel őket a Radiohead felvételén.
"Gyere, ahogy vagy" – áll Kurt Cobain szülővárosának határában, utalva a Nirvana Smells Like Teen Spirit utáni legnagyobb slágerére, a Come As You Are-ra. A dal azonban rövidesen perlekedés tárgya lett: a Killing Joke nevű brit posztpunk zenekar azzal vádolta a legendás triót, hogy elcsenték az Eighties című számukat. Az ügy a Nirvana szemét is szúrta, a frontember – felismerve a hasonlóságot – kifejezetten ideges volt, amiért a menedzsmentjük végül nem az In Bloomot, hanem ezt tette a Nevermind második kislemezdalává. A menedzsment azzal az indokkal döntött így, hogy a Come As You Are egy jobban eladható dal, anyagilag több hasznot hozhat a konyhára. A pernek végül Kurt Cobain váratlan halála vetett véget.
A vadóc kanadai popdíva, Avril Lavigne 2007-ben a Girlfriend című dalával kavarta fel alaposan a könnyűzene állóvizét, a számot azóta is az egyik legfontosabb poppunk-himnuszként emlegetik a szakírók. Lavigne valószínűleg egyáltalán nem számított arra, hogy hamarosan plágiummal vádolja majd egy számára teljesen ismeretlen zenekar. Tommy Dunbar, az 1970-ben alakult The Rubinoos zenekar alapítója azzal vádolta az énekesnőt, hogy az ő I Wanna Be Your Boyfriend című dalukat formálta a saját képére. Lavigne menedzsere szerint a két dalban semmi hasonlóság nincsen, az akkor még 23 éves énekesnő pedig azzal védekezett: soha életében nem hallotta a dalt, és különben is, a legtöbb popszámnak nagyon hasonló szöveg- és érzelemvilága van. (Lavigne egyébként a dal megjelenése után öt évvel született, 1984-ben.)
Az ügyben érdekelt felek végül a nyilvánosság kizárásával állapodtak meg egymás között a következő év elején. Egy biztos: a Rubinoos azért nem járt olyan rosszul, hiszen az eset miatt zenéjük újra felkapottá vált, amit a YouTube-os nézettségi adatokban lehetett a leginkább érzékelni.
Természetesen még rengeteg példát lehetne hozni plágiumvádakra a popzene történetéből: a Beach Boystól, a Coldplayen át, egészen a Led Zeppelinig szinte mindenkivel megesett, hogy felmerült a lopás gyanúja. Cikkünkben elsősorban arra szerettünk volna rámutatni, hogy milyen sokféleképpen végződhet egy ilyen perlekedés, az esetek végkimenetele egészen eltérő lehet. Ahogy látjuk: van, hogy az érintett felek barátságot kötnek és közösen koncerteznek (Tom Petty és a Strokes), de előfordulhat akár az is, hogy egy zenész halála vezet a per végéhez (Nirvana vs. Killing Joke).
De mi magyarok bizonyára még sokáig emlegetjük majd a Memphisben született Süsü, a sárkányt, a Kanye West által lenyúlt Gyöngyhajú lányt, a Zalatnay Cinitől nyúló Diplót és a legutóbbi esetet, amikor Miczura Mónikától lopott Beyoncé.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
