Idén tízéves az Irie Maffia, az egyetlen olyan hazai reggae-zenekar, akik az indulás után képes volt kiszakadni a műfaji korlátokból és egy spangli élettartamánál hosszabban fenntartani a közönség érdeklődését. A jubileummal és a készülő új lemezzel kapcsolatban az Irie Maffia két alapítójával Élő Mártonnal és Horváth Gáspárral, vagyis JumoDaddyval beszélgettünk. Nem is akárhogy, hiszen Yann Tiersenhez és Lambhez hasonlóan itt is arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen zenéket hallgatnak. 

Az Irie Maffia ugyanis azon ritka formációk közé tartozik, akiknek egy viszonylag szűk lehetőségekkel rendelkező műfajon belül sikerült – hazai szinten mindenképpen – nagyot alkotnia. Ráadásul az idő múlásával egyre bátrabban hagyták hátra a reggae-t, és kísérleteztek szinte mindennel, legyen szó egzotikus dél-amerikai műfajokról vagy aktuális elektronikus zenei trendekről.  A két zenésszel a Rigó utcai stúdiójukban találkoztunk, Horváth kicsit késett, így Élővel kezdtünk el trécselni arról, hogy a stúdión kívül csak a kocsiban hallgat zenét, akkor is főleg gyereklemezt.  

Rutkai Bori Banda: Sárkányjárgány (2014)

Pedig ha gyereklemez, akkor Halász Judit lett volna az első gondolatom.

Élő Márton: Halász Judit már kicsit old school, Rutkai Boriban viszont pont az a jó, hogy naprakész. Jó, nem a Facebookról meg hasonlókról énekel, de akkor is egy korombeli énekesnő, aki csinált egy nem gügyögős, nem Alma együtteses idiótaságot, ami zeneileg kifejezetten élvezetes.

Gyerek nélkül is hallgatnád?

ÉM: Korábban voltak olyan számok, amiket nem nyomtam ki a kocsiban, amikor elaludt a gyerek. De mivel már 143-szor hallottam ezt a lemezt, azonnal kikapcsolom, ha szundikálni kezdenek hátul.  

Baby Bash – Suga Suga (Jerry Folk Remix 2014)

És mi az, amit inkább egyedül hallgatsz?

ÉM: Az utóbbi időben ez a Baby Bash- szám fogott meg a legjobban, pedig nem is játszom hasonló zenéket. Vagy ötször meghallgattam egymás után, még a Facebookra is kiraktam.

Téged egyébként nem zavar, hogy manapság ilyen zenére rávarrják a deep house címkét?

ÉM: Ez a deep house-kérdés nekem magas. Nem tudom ez az-e, de tetszik; amiket én játszom mostanában, az inkább garage, g-house címke alá férnek be.

Kicsit belenéztem a mixeid dallistájába, és eléggé képben vagy az amerikai új sulis hiphoppal.

ÉM: Az utóbbi két évben elég sok rapet hallgattam, természetesen erre az új trapes vonalra gondolok: Schoolboy Q, ASAP Mob és ehhez hasonlók. Azt hiszem, 2013-ban történt, hogy megnéztem az összes fontosabb zenei listát, és minden ilyen zenét letöltöttem. Előtte azért inkább a reggae és az afrobeat érdekelt, de aztán ugye lejött a Juicy J-, a Kendrick Lamar- és az ASAP Rocky-lemez, és egy évig ezeket hallgattam. Aztán 2014-ben megcsináltam ugyanezt, csak hozzácsaptam még Kanye Westtől a Yeezust és Pharrell albumát is.

Wolfie, Sena: Füstbe ment terv (2014)

Ahhoz képest ez az új sulis hiphop mennyire megy Amerikában, itthon még mindig 1997-es állapotok vannak a rapzenében.

ÉM: Elég, ha megnézed a kommenteket a Pilvakernek készített, kicsit trapesebb számom alatt a Youtube-on. Siránkozás megy, és nem értik, mi ez az egész.

Horváth Gáspár: 6-8 éve azt gondoltam, hogy az internet majd mindent meg fog változtatni, de sajnos nem ez történt. A kommunikáció változott, de kulturálisan semmi.

JumoDaddy: Black Horse (2014)

És akkor neked hogy tűnt fel az egyik számod Skrillex „kultúrkörében”?

HG: A Szigeten eljuttattam egy promó pendrive-ot Skrillexnek, amin volt két kislemez meg pár korábbi megjelenésem. Egy héttel később már beillesztette a Black Horse-t a saját szettjébe, amit azóta se lehet kivakarni onnan. Egyébként nem az eredeti verzióról, hanem egy DJ editről van szó. Fogta a Black Horse dropját, összevágta a Recess című dalával, rárakta a Fatman Scoop acapelláját, és kicsit felgyorsította. Egyébként figyeltem a szigetes szettjét, és olyan a csávó, mint a Mortal Kombat, ilyen kis kombói vannak neki, kis ütés+nagy ütés és hasonlók. 3-4-5 számos blokkjai vannak, amik tempóban eltérnek egymástól, aztán ezekből áll össze a szettje, miközben folyamatosan figyeli a közönség reakcióját. Tudom, hogy a Skrillex-mánia egy kicsit idejétmúlt, de elképesztő innovátornak tartom. A kiadója, a közösségi jelenléte, az egész hozzáállása egyedülálló. Én pedig baromi büszke vagyok arra, hogy szeptember 17 óta minden fellépésén felrakja a számomat.

Nem próbáltad felvenni vele a kapcsolatot?

HG: Ők vették fel velem a kapcsolatot, és már megy is a kommunikáció, de azért ez nagyon nehéz. Azt tudni kell, hogy az OWSLA-hoz (Skrillex saját kiadója – a szerk.) nem lehet csak úgy bejutni, az út egyirányú. Majd ha ők jeleznek neked, akkor van erre lehetőség, egyébként teljesen esélytelen.

Boaz van de Beatz: Partymad (2015)

HG: Egyébként hadd mutassak egy számot  Skrillex környékéről. Ez a producer például már ott van Diplo meg Skrillex közelében legalább egy éve, és ha meghallgatod, a hangszerelés egészen a lábdob hangzásáig inspirálta Diplót és Skrillexet is. Ez a szám csak mostanság jelent meg, miközben Diplo meg Skrillex már vagy éve játssza.

ÉM: Ez pont ugyanolyan, mint a Jack Ü.

HG: Nyilván azért nem jelent meg eddig, mert a kiadónál szóltak, hogy várjon vele, Diplo meg Skrillex addig gyorsan összerakta a Jack Ü-t.

Diplót egyébként egyre többet vádolják lopással.

HG: De érted, Diplo egy üzletember és egy olyan producer, akit egyáltalán nem érdekel, ki csinálja a zenét, a lényeg, hogy a végtermék menő és egyedülálló legyen. Abszolút megértem, ha a hiteles előadóknak ez bassza a csőrét. Nézd meg például Bobby Konderst, aki vagy tíz évvel megelőzte Diplót a jamaicai vonallal.

ÉM: Van az húsz is.

HG: Na például ő kifejezetten frusztrált Diplo miatt, mert ő már sokkal korábban elkezdte ezt csinálni.

ÉM: Pont amikor ez a dancehall/soundclash kultúra leáldozott, akkor jött Diplo a Major Lazerrel és a Pon De Floorral.

Stitches: Mail (ANGELZ Edit 2014)

Érdemes egyáltalán 2015-ben zsánerekről beszélgetni?

HG: Most van egy ilyen nonszensz faramuci helyzet, hogy mondjuk megy a Music FM-en valami deep house szám, amit deep house-nak neveznek, pedig semmi köze sincs hozzá. Itt is Skrillexéket kell felhoznom, amikor tavaly május környékén kihozták Destructótól a Higher c. számát és Skrillex Fuck Thatjét, amivel egy évvel megelőzték ezt a mostani garage/deep house trendet.

ÉM: Ez a vonal most nekem nagyon bejön.

HG: Közben viszont ez ugyanaz a műfaj, amit én 15 évesen Tommyboy Tilos rádiós műsorában hallgattam.

ÉM: Nekem is van egy mixem valamikor 2003 környékéről, amiben vannak hasonló zenék. Mondjuk az még two-step volt, és kicsit raggás, de nagyon hasonló ehhez.

Yemi Alade: Johnny (2014)

Azért az Irie Maffiában a kortárs tánczenén kívül van bőven afrikai hatás is.

ÉM: Az új Irie-albumon most annyira nem erőltetjük a ghánai dolgokat, főleg azért is, mert RedRed néven új projektbe kezdtem egy elég ismert ghánai előadóval, amiről nemsokára hallani is fogtok. Egyébként a mai afrikai mainstream popzene most pont ilyen, mint ez a Yemi Alade-dal. Mondjuk azt is tudni kell, hogy Afrikában nincs underground, csak rap és pop.

Volt már olyan, hogy Ghánában DJ-ztél?

ÉM: Szoktam, amikor kint vagyok, de most legutóbb csak egy alkalommal játszottam. Sena (Élő felesége és az Irie Maffia énekesnője – a szerk.) és Mensa – akivel a RedRedet csináljuk – énekelt, én pedig DJ-ztem mögöttük, de alapvetően ők vitték a show-t. Aztán levezetésképp még beraktam sok mindent, viszont amikor a trap következett, akkor a helyiek is csak néztek, hogy ez mégis micsoda.

Wörös: 2 gramm (2010, talán)

Egy létező tendencia, hogy egzotikus országok saját műfajait aktualizálják elektronikus tánczenével. Ez nálunk miért olyan elképzelhetetlen, és miért oldják meg annyival a zenekarok, hogy bevesznek egy hegedűst, aztán szevasz?

ÉM: Pedig nekünk is van saját cumbiánk meg baile funkunk, ez pedig a mulatós. Hiteles, elektronikus és kőkemény gettó techno az egész.

HG: A Kelemen Kabátbannal pont van egy olyan számunk, amivel ezt a kulturális jelenséget próbáltuk valahogy feldolgozni. A mulatós itthon olyan, mint Amerikában a trap, és a Fainul a buli című számmal ezt akartuk megfogni.

Kelemen Kabátban: Fainul a buli (2014)

Szerintem az emberek nagy részének nem is esik le, hogy ez a szám poén.

HG: A Kelemen-bulikon érezhető is, hogy az embereknek nem esik le, pedig pont a magyar zenei állapotokról szól. Érted, a tradicionális magyar népzene táncházakba szorult, helyette mindenhol mulatóst hallgatnak, ami egy részben műdalból, egy részben népzenéből és még egy részben cigányzenéből áll össze, amit ugye megturbóznak szintetizátorral. Erre az egyvelegre vevő a magyar lélek.

ÉM: De ehhez a műfajhoz nem igazán lehet nyúlni, de max lehet csinálni remixet, de akkor elveszti az eredeti jellegét.

Hasonlóan gondolkodhatott Omar Souleyman is, aki sokáig Szíriában énekelt esküvőkön, majd felfedezte magának Four Tet, és egy rövid ideig globális jelenséget kreált ebből a teljesen idegen arab műfajból ügyes produceri munkával.

HG: Az itt a probléma, hogy ezeknél a mulatósoknál nincs hangszerelés, nem szakemberek készítik a zenét, és ráadásul nem is DJ-barátok a számok. Egy mulatóst is meg lehet csinálni faszára jó sound designnal, de azokat akik erre buliznak, nem igazán érdekli a hangminőség. Egyszer voltam egy bulin, és a meglepetésvendég Kis Grofó volt. Baromi jól csinálja, mert belövi magát egy olyan árfekvésbe, hogy voltaképpen bárki elhívhatja fellépni, cserébe elsöprő bulit csinál. Addig is jó volt a hangulat, de amikor a Kis Grofó megérkezett, akkor mintha felrobbant volna a buli, és a vendégek apraja-nagyja együtt táncolt, őrjöngött. Ráadásul dubplate-eket tolt, mert a számai bizonyos részeibe belerakta a család nevét, a menyasszony, a férj nevét meg igazából bárkiét, akire megkérték.  

ÉM: Azt se felejtsük el, hogy nagyon fontos a dalszöveg, a magyar dalszöveg, lásd Kispál és a Borz, Punnany Massif, Halott Pénz, és még sorolhatnám. Van egy alapvető üzenet, amihez van egy cuki szöveg, te pedig belehallod minden nyűgödet, gondodat, a haverod is belehallja, aztán összeölelkeztek, hogy ez kurva jó, magatokra tetováltatjátok a szöveget, és mentek a koncertekre. Ez baromi jól működik Magyarországon.

Ti azért az Irie Maffiával kicsit más vonalat képviseltek még úgy is, hogy már egyáltalán nem csak reggae-t játszotok. Ez az állandó változás nem ijesztette el az ősrajongókat?

ÉM: Nem tudom, olvasd el a kommenteket a videó alatt. Az a lényeg, mennyien jönnek a koncertekre.

HG: Jaj, te állandóan a kommentekből indulsz ki! Egyébként a kommenteknél tényleg úgy szoktak reagálni, mintha beszűkült fundamentalisták lennének. Annyira ragaszkodnak egy-egy stílushoz és annak az autenticizmusához, mint az Iszlám Állam. Az új lemezen egyébként pont nem lesz akkora váltás, mint a korábbiakon, hanem a jubileum alkalmából próbálunk az új számokkal reflektálni az elmúlt 10 évünkre. Minden MC-nek (Sena, Busa, Kemon, Columbo) lesz egy saját szólószáma, ami kifejezetten köré épül.

ÉM: Egyébként most először történt az, hogy a lemez összes számát itt raktuk össze a stúdióban. Van, aki még nem is hallotta őket, pedig lassan valahogy színpadra kellene vinni, ami nem lesz könnyű.

Irie Maffia: Livin' It Easy (2012)

Mennyire nehéz lenne kiválasztanotok egy-egy kedvenc Irie Maffia-számot az elmúlt 10 évből?

HG:  Nálam a Livin' It Easy a csúcs. Afrikában írtam, amikor Senáéknál voltunk,  és másfél-két évig a fiókban pihent. Aztán valamiért elővettük, és egyszerűen imádom a hangszerelést, hogy benne az Akkezdet Phiai, hogy kicsit rockos, néha gyors, néha lassú, néha egyenesen vehemens. Ugyan már tényleg kopásig játszottuk, de a Hands In The Airt is imádom. Marci akkor még a Gimmeshotban nyomta, én pedig csináltam egy beatet, amit odaadtam a Mangónak cédén. Ez volt a Hands In The Air egy korábbi verziója, amit ők aztán elkezdtek játszani a bulikban. Végül így vált később Irie-számmá.

Irie Maffia: Feeling Great (2013)

ÉM: Akkor én mondom a Feeling Greatet, mert arra kifejezetten büszke vagyok, de akár lehetne a What's My Name is, ami már valamivel régebbi. A maga idejében nagyon büszke voltam rá, mert az én fejemből pattant ki, és sikerült végigvinni az egészet, ezért is annyira fontos nekem. 

HG: Élőben én a Cross The Roadsot is nagyon szeretem, mert az egy olyan szám, amihez hasonlót nem nagyon csinált itthon senki. A moombahtonos, vinnyogós drop szerintem teljesen egyedülálló az országban, és koncerten elképesztően jó hallani.

Irie Maffia: Bacardi Cola (2009)

Azért a Bacardi Colával már pár évvel korábban csináltatok hasonlót.

ÉM: Ezt a számot egyébként én is nagyon szeretem, ráadásul ezzel kicsit meg is előztünk egy csomó trendet. Még bőven a Major Lazer előtt jött ki.

HG: Azért némi frusztráltság is van bennünk emiatt. Ugyanazokkal a zenékkel, ugyanazzal a gondokodásmóddal mások világokat hódítanak meg, miközben mi ezt azért kicsivel előbb már elkezdtük, csak a topológiai különbségek egyszerűen ellehetetlenítették előlünk ezt a lehetőséget.

Az internet miatt elvileg már nem számít a földrajz.

ÉM: Ez hülyeség. Hány észt deep house DJ-t ismersz?

HG: Azért nagyon csalóka az internet, mert az esélyegyenlőség vízióját kelti, pedig kurvára nem ez  a helyzet. Skrillexnél az én esetemben is az a bizonyos pendrive döntötte el a dolgot, nem az internet.

ÉM: De még mindig más lenne a helyzeted, ha Los Angelesben élnél. Két buliban odamennél Dillon Francishez, hogy hé haver, ilyen zenét csinálok, és már rég ott lennél a brancsban. Ennyire fontos most is személyes kontaktus. Nekem is van egy új klipem ezzel a RedRed projekttel, amit elküldtem Paul Devrónak (Diplo Mad Decent kiadójának egyik producere – a szerk.), aki annyit reagált rá, hogy ez mennyire király, ugye még nincs leszerződve más kiadóhoz. Elkezdtem örülni, hogy wow, végre válaszoltak, talán lesz valami. Azóta se történt semmi.

Nem lehet, hogy ehhez már profi menedzseri, kapcsolattartói ember is kell?

ÉM: De, abszolút, mi is ezért nézelődünk a RedReddel, hogy ne az legyen, hogy én töltöm fel Youtube-ra a klipet meg lehozza a számot egy kisebb zsánerspecifikus blog, hanem ennél legyen valami konkrétabb, távolra mutató koncepció.

HG: Nekem most ajánlottak is egy ilyen lehetőséget, 10-15 százalékért cserébe kommunikálnának helyettem profin és segítenének a kiadókkal. Ha egy privát Gmail-fiókból küldözgetem a zenéimet, akkor az automatikusan megy a spamek közé.

ÉM: Rá se néznek.

HG: Azért már ez a mostani network sem rossz.

ÉM: Például már az óriási dolog, hogy megvan Paul Devro emailcíme.

HG: Ezek a címek egyébként nem is publikusak, nem véletlenül bombáznak magyar emberek olyan leveleket, hogy segítsek már őket összekötni ezzel meg azzal. Adjam ki az emailcímeket. Na persze, ez a legnagyobb kincs az egészben, kőkeményen dolgoztam azért, hogy ezekhez én hozzájussak, hogy egyáltalán válaszoljanak nekem. Magyarországon egyedülálló az a network, amivel rendelkezünk, de pont az ilyen kontaktok jelentik ebben a műfajban a legnagyobb kincset, amit hülye lennék csak úgy bárkinek kiadni. Érted, van kontaktunk Diplóékhoz és Skrillexhez, de még ez is csak falra hányt borsó állapota, mert söréttel kell lőnünk ezeket az embereket, hogy valami végre betaláljon.

Az Irie Maffia április 30-án mutatja be jubileumi lemezét a Budapest Parkban.