Index Vakbarát Hírportál

Olyan tehetségeket mutatunk, akiket láttunk eleget

2015.04.07. 14:56

Bejelentették azt a kilenc előadót, akik részt vesznek a Volt-MR2 szervezésében a második Nagy-Szín-Pad versenyen, ami (még az MTI közlemény szerint is!) tehetségmutató, és nem -kutató. Tavaly az alapvetően pozitív kezdeményezés hamar átment ócska hashtaggyűjtés és lájkversenybe, de legalább arra nem lehetett panasz, hogy tényleg segített kevésbé ismert, feltörekvő együtteseknek tévés szerepléshez, illetve fesztiválos fellépéshez jutni. A mostani kilenc név esetén viszont bátran kijelenthető, hogy vagy ennyire nem léteznek már fiatal zenekarok itthon, vagy tényleg szükség van bemutatni évtizedes múlttal rendelkező előadókat.

Szóval a kilenc név a következő:

  • Babel
  • Honeybeast
  • Ocho Macho
  • Kelemen Kabátban
  • Middlemist Red
  • Headbengs
  • Margaret Island
  • Biebers
  • Soerii & Poolek

A tavalyi műsornál is kihangsúlyozták, hogy nem kezdő, hanem már bejáratott, de épp az áttörés előtt álló produkcióknak kívánnak teret adni ebben a versenyben, ami az egy évvel ezelőtti mezőnyre abszolút igaz volt. Erre a mostanira már kevésbé.

Ott van például Soerii & Poolek, akik önmagukban alap fesztiválfellépőnek számítanak bárhol itthon, ráadásul a tagok is évtizedes zenei múlttal rendelkeznek. Hasonló a helyzet a Kelemen Kabátbannal, amire elég rákeresni a Youtube-on, és lazán találni tőlük milliós nézettség fölötti klipeket.

Hasonló a helyzet az Ocho Macho esetében. Már 2003-ban megalakultak, 50 ezernél is több lájk van a Facebookjukon és itthon stabilan turnézó együttesnek számítanak. A Honeybeast legismertebb dalát pedig csak az nem hallotta, aki kő alatt élt az utóbbi két évben.

A többi zenekar beválasztása még úgy is vállalható, hogy a bieberses Puskás Petit egyszer már felfedezték a tévében (tavaly pedig ő is vezette a műsort), a Middlemist Redet pedig az Index tekinti saját felfedezettjének.

A kiválasztás miértjére csak a zenei szakma előzsűrije tudna válaszolni. A Cink azt írja, hogy a tavalyival ellentétben idén már a szervezők által összerakott 37 nevet tartalmazó listából kellett dönteni, ennek az összeállításának a háttere akkora homály, mint a zenei szakma előzsűrijének kiléte. Ez a Tumblr-bejegyzés például az egyik szakmabelitől származik.

http://dendre.tumblr.com/post/113588602212/hatalomgyakorlas-avagy-mert-mi-jobban-tudjuk

A Nagy-Szín-Pad győztese Robbie Williams előtt a Szigeten, John Newman, Fatboy Slim és Ákos előtt a Volton, illetve a Strand Fesztivál nagyszínpadán léphet fel. Ezen kívül zenélhetnek a Szimfonik Live-val, kapnak az OTP-től egy klipet és Magyarországot képviselhetik a Eurosonic Fesztiválon.



Rovatok