Index Vakbarát Hírportál

Elhunyt Percy Sledge, az egyik legnagyobb szerelmes sláger énekese

2015.04.14. 18:14

73 éves korában elhunyt Percy Sledge, minden idők egyik leghíresebb popslágerének énekese. A When a Man Loves a Woman című szám már megjelenése után letarolta a slágerlistákat, később pedig a Rolling Stone magazin beválogatta a poptörténet 500 legfontosabb dala közé, ahol az előkelő 53. helyezést sikerült elérnie.

A számot 1987-ben a Levi's is felhasználta egyik reklámjához, amitől újra megnőtt a fekete zenész iránti érdeklődés, 2005-ben pedig beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Percy Sledge kedden, Baton Rouge-i otthonában halt meg. 73 éves volt.

Nem ez volt azonban az énekes egyetlen slágere, a This is England híres betépős jelenetében is Sledge egyik számát a hallgatják a fiatal brit szkinhedek. A Dark End of the Street című dalt rajta kívül James Carr is énekelte, nemrég pedig az Iceage jóképű frontembere, Elias Bender Rønnenfelt értelmezte újra (elég sajátosan) a Marching Church nevű projetjével.

Percy Sledge a szomorú szerelmes balladák királyaként azt vallotta: nem az számít, hogy egy-egy dal eléneklése után mekkora tapsban és ovációban részesül a művész, hanem hogy mekkora csönd követi az előadását.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok