Többek között az egyik legjobban várt fellépéssel folytatódott szombaton a Budapest Essentials, aminek az első két napjáról itt és itt is írtunk. Most két programot néztünk meg külön, a Kruder & Dorfmeister páros felének a fellépését a Zwack-gyárban, illetve az amerikai producer Eskmo különleges fellépését a Teslában.

Peter Kruder @ Zwack-gyár

Előttem ismeretlen okokból nekünk magyaroknak úgy alakult a sorsunk, hogy a legendás G-Stone korszak Kruder & Dorfmeister párosából nekünk sokkal több Dorfmeister, és jóval kevesebb Kruder jutott, már ami a hazai fellépéseket illeti, pedig kettejük közül zeneileg mindig is Peter Kruder volt az érdekesebb figura - mármint ami a kétezres évek elejét illeti. Azóta viszont már több mint tíz év eltelt, úgyhogy a 48 éves Peter Kruder hajában is szaporodnak az ősz tincsek, és a Zwack gyár udvarán is jócskán harmincpluszosok gyűltek össze, úgy nagyjából háromszázan. 

Ennek megfelelően bólogatósan lötyögve indult a buli, és elsőre úgy tűnt, a cég udvarán felállított pop-up színpad hangtechnikája sem fogja bírni a basszusterhelést, és nyilván egy ilyen visszhangos udvart nem arra találtak ki, hogy ide-oda csapódjanak benne az ütemek. A Budapest Essentials az idei fesztivált a különleges helyszínekre építette fel, azaz hogy olyan helyeken bulizzunk, ahol egyáltalán nem szokás, és ennek nyilván minden igyekezet mellett megvan az ára is: egy ilyen helyszín sosem fog úgy megszólalni, ahogyan annak igazából kellene. A Zwack gyár udvarát egyébként a lehetőségekhez képest tényleg hangulatosra csinálták meg: az ipari hangulatot színes fényekkel dobták fel, és a sztenderd sörpadok mellé jutott néhány autógumiból fabrikált fotel is a topogásban megfáradt bulizóknak. 

A tér viszont túlságosan nagy volt ennek a zenének és a közönségnek is: Peter Kruder zenéje egy intimebb, kisebb térben talán jobb hangulatot generált volna, mint egy gyárépület hatalmas udvarán. Pedig okosan építette fel a szettjét, az eleje az én ízlésemnek kicsit talán túl monoton volt, de aztán szépen kiderült, hova is akart kilyukadni ezzel az indítással, és a közepén voltak igazán eltalált pillanatok is, amit a közönség is lelkes huhogással hálált meg. Kruder a régi öregek profizmusával tolta le a bulit, és a közönség is a régi öregek profizmusával fogadta, hiszen ez a halvérű osztrák csávó sosem fog olyan zenéket tolni, amire őrjöngve lehet tombolni, és ezzel egyáltalán nincs semmi gond. Valahol még örülök is annak, hogy Krudernek sikerült megőriznie az integritását, és nem ült fel mindenféle divatosnak gondolt törtütemes, trapes vonalra, hanem megmaradt annál a nyugisabb vonalnál, amiért őt és a körülötte zenélőket annyira szerették az elmúlt tizenöt évben, még ha ettől igen, kiszámíthatóbb, és igen, unalmasabb is lett a mostani fellépése. De a Zwack udvarra szerintem senki sem a meglepetések miatt ment, inkább az időutazást kereste mindenki, és azt aztán meg is kaptuk rendesen.  (libor)

Eskmo @ Tesla

Amikor Eskmo lábosokat és lapátokat csapkod egy vasrúddal, majd előhúz egy szent szarba mártogatott villámhárítót, hogy abból is kiverje a szuszt, vagy mije van a villámhárítónak, az legalább annyira meghökkentő, mint az erősítőit felgyújtó metálzenekar. Pedig csak reméltem a jót, de nem vártam. A Teslában rendezett buli a SOL album lemezbemutató koncertje volt, ami hiába egy kimunkált, okos lemez, tánczenének alkalmatlan. Akkor is, ha körfűrészen játsszák le.

Egy elektronikus zenei performansz ritkán látványos. Az előadók potmétereket tekergetnek, crossfadereket húzogatnak és gombokat nyomkodnak, miközben egy kaotikus szoftverrel piszmognak a laptopjukon. Ki ért ebből bármit is? Bezzeg a gitár, az tök analóg: ha így érnek hozzá, ilyen hangot ad, ha úgy, akkor olyat. És egy erősítőn szétvert Fender ezerszer menőbb, mint egy falhoz vágott Macbook. Nem véletlen, hogy a klubtulajok is inkább VJ-ket bérelnek fel, hogy tereljék el a közönség figyelmét a színpadon álló fazonról, aki láthatóan épp Windowst telepít.

Persze, vannak live actek, amik máshogy nem működnek, de Eskmóé nem ilyen volt. Ő aztán mindent megtett a transzparencia jegyében. Neonkéken világító ütőkkel püfölte az elektromos dobot, látványosan a közönség felé döntött szintetizátort nyomkodott, és élőben vette fel hangmintának a saját üvöltését, hogy egy kis delayjel visszajátszhassa, miután pötyögött valamit a Macbookján. Okos.

Az elektromos dob, azon kívül, hogy sokkal látványosabb, mint egy nyomógombos dobgép, egy csomó lehetőséget ad az improvizációra, a tervezett hibázásra: nem baj, ha nem metronóm pontosságú a basszus, attól a kis bukdácsolástól csak karakteresebb lesz az összhatás.

A rögzített hangmintákat általában csak később építik bele új számokba, nem élőben használják őket. Eskmo igen. Kevesen használják hozzá hasonló kreativitással a mikrofont: ami másnak erősítő, az neki sampler. Gyerekjátékokat és tárgyakat csörgetett a mikrofon előtt, majd a felvett zajokat beépítette a zene szövetébe, új ritmusokat, új rétegeket adva az alapokhoz. Ilyesmivel kevesen kísérleteznek (már ha szempont, hogy a végeredményt meg is lehessen hallgatni), Eskmo módszere mégis többet árult el az elektronikuszene-készítés fortélyairól, mint bármi más.

Ehhez az előadáshoz kellett a Tesla fantasztikus hangrendszere is; a gyengébb hangfalakon nem jöttek volna át azok a finomságok, amik itt a performansz fontos részei voltak. Az Atyaúristen se hitte volna, hogy ötéves dubstep klasszikusokra, mikrofon előtt püfölt keresztvasra és ambientes, filmzenés témákra fel lehet építeni egy live actet.