Ha ma megkérdezik, hogy ki a világ első számú lemezlovásza, akkor legtöbben olyan neveket dobnának be, mint Calvin Harris, Avicii, David Guetta, esetleg Skrillex vagy Diplo. Pedig ez nem volt mindig így, a nagy EDM-robbanás előtt az említett úriembereknek esélyük sem lett volna erre a címre, hiszen a trónon a holland trance-császár ült, vagyis Tijs Michiel Verwest, ismertebb nevén

Sok szempontból Tiësto volt a prototípusa a mai sztenderd, nagyszínpados stadion house DJ-knek. Már a 2000-es években tízezres arénákat töltött meg, és még a Youtube meg az Official After Movie-k előtt arra csorgatta a nyálát az összes profi karriert elengedő magyar labdarúgó és rendszeres nemi életet élő Counter Strike-játékos, hogy mekkora white partyk vannak Hollandiában.

Aztán valamikor a gazdasági válság után és Skrillex feltűnése alatt az Egyesült Államokban végre rájöttek arra, hogyan lehet az európai stílusú klubzenét eladni a tengerentúlon. Ezt követte a nagy EDM-láz, és ennek köszönhetően kereshet mondjuk Calvin Harris fellépésenként 350 ezer eurót, vagyis több mint 110 millió forintot.

A legtöbb pre-EDM DJ szép lassan lemorzsolódott, eltűnt, vagy megmaradt a saját szubkultúráján belül. Tiëstónak még összejött egy Grammy-jelölés 2007-ben, aztán elkezdődött egy lassú transzformáció, aminek részeként a trance zene Jézus Krisztusa szép lassan beállt a tucatzenét gyártó EDM DJ-k közé.

Ezért is volt annyira érdekes, hogy Balaton Soundon Tiëstón kik lesznek többségben:

• a talpig fehérbe öltözött, nonfiguratív tetkós fiúk-lányok
• vagy a zenére alapvetően nagy ívbe szaró, kizárólag a dropra váró fesztiválozók

Előbbiekből szinte alig lehetett látni bárkit, utóbbiak esetében pedig nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy elképzelésük sincs arról, hogy amúgy ki ez a már bőven negyvenes csávó a színpadon.

Ez még annyira nem is lett volna gond, de Tiësto szettje tényleg olyan volt, mint bármelyik DJ a nagyszínpadon. Hangos, buta, kiállásokra és dropokra épülő parasztvakítás, amire a közönség pontosan annyira tombolt, mint valami Moti nevű fazonra ugyanitt három órával korábban. Ez annyira igaz, hogy ez a Moti fel is ment a színpadra, hogy együtt keverjen Tiëstóval, de ez a gyakorlatban kb. úgy nézett ki, hogy a holland Jézus átengedte a crossfadert egy pillanatra.

Még csak az se volt igazán szomorú, amikor a Tiësto és ez a másik csávó a DJ-pulton ugrált, az már sokkal inkább, hogy a holland Jézus szettje olyan volt, mint

egy rossz házibuli, ahová nem jöttek el a csajok, ezért a srácok Youtube-on mutogatnak egymásnak zenéket, de fél perc után mindig jön valaki, aki mutat valami újat.

Baromira érdekelt volna, hogy az őstiëstósok vajon mit szólnak ahhoz, hogy Jézus van der Krisztus ugyanúgy leadta Major Lazer Lean Onját, mint a sarki fagyizó pultosa, és még a szomorú múltú Calabriát is előrántotta a semmiből.

Nem csak azért volt szomorú Tiësto fellépése, mert kizárólag a zene alapján konkrétan bárki lehetett volna a színpadon, hanem azért is, mert 2015-re a nagyszínpados DJ-k elérték azt a szintet, hogy a szetteknek nincs ívük, nincs hangulatuk, nincsenek kis tematikus szegmensek,

csak folyamatos döngölés a zöld lézer fényében.