Ha Kocsis Máté bevezetné a kötelező pisitesztet a Sziget fellépőinek is, akkor kedd este a Jungle brit duója nem biztos, hogy színpadra állhatott volna – de legalább egészen remek hangulatban interjúzhattunk az idei fesztivál egyik legmenőbb együttesével a backstage-ben. És hogy mivel melegítenek be buli előtt? A röhögve előadott válasz szerint

Csak sörrel és egy kis lazulással!

Az egész egyébként úgy kezdődött, hogy London Shepherd's Bush városnegyedében két szomszéd kissrác elkezdett Pokémon-kártyákat csereberélni, miután Josh (ő a hosszú hajú srác) a sövényen keresztül átugrott Tomék (ő meg a szőke) kertjébe. Tom McFarland és Josh Lloyd-Watson így lettek kilenc éves koruk óta legjobb barátok, aztán hamar zenésztársak is. 2013 elején Jungle néven elkezdtek leginkább a saját szórakoztatásukra számítógépen összepakolni '70-es éveket idéző elektro-funk-soul dalokat, feltolták a Soundcloudra. Az internet pedig imádta. Miután pedig első kislemezdalukhoz, a The Heathez felvettek egy videót a High Rollaz UK táncosaival, a mainstreambe is áttörtek:

A dolgok innentől begyorsultak: 2013 őszén az első londoni koncertjükre már 24 óra alatt elfogytak a jegyek, a következő évben pedig már Jimmy Kimmel műsorától a Glastonbury-ig a legmenőbb helyeken léptek fel. Másfél év alatt körbeturnézták fél Európát, hogy aztán Florence-ékhez hasonlóan az idei Sziget ízig-vérig jelenbeli, trendi, felszállóágban lévő bandaként igazolja le őket, szóval nem úgy, mint az Mc Hawer-hasonmássá lecsúszott, öregedő Robbie-t.

Vicces, hogy sokáig azt sem lehetett tudni, kik állnak a formáció mögött: Josh és Tom J és T monogrammal adtak interjúkat, szinte semmit nem árultak el magukról, mert nem akarták, hogy bármi elvigye a figyelmet a zenéjükről. A két srác fekete zenét játszik és fekete táncosokkal rakja tele a klipjeit, miközben fehérebbek, mint Pumped Gabo barnítókrém nélkül. De nem ez a legnagyobb trükk, amit tudnak, hanem hogy a számítógépen összepakolt dalaikat nem a play gombot benyomva, hanem élőben, hangszereken, egy hétfőssé kibővült együttessel adják elő, és nem is akárhogy.

Szépen el is terjedt a híre, mennyire jók élőben, úgyhogy a dán Roskilde fesztiválon már valami 25 ezren voltak rájuk kíváncsiak. Ez volt eddig egyébként Tom és Josh kedvenc fesztiválfellépése az idén, pedig Dániába teljesen lemerülten, egy hosszú és görbe éjszaka után érkeztek, a közönség azonban teljesen felvillanyozta őket. Ez láthatóan a keddi szigetes koncertjükön is így volt –legalábbis ha kizárjuk annak a lehetőségét, hogy az interjú és a koncert közt eltelt bő két órában esetleg mindketten egy teljes vércserén estek át.

Azonban a laza, szellős dalaik a – sajnos továbbra sem a legjobban hangosított – A38 sátorban néha csak a vokálban és az oldszkúl effektekben emlékeztettek a stúdióverziókra. Ez persze nem baj, mindenesetre a tüdőkitépő basszus és a zöld lézerfények már az első perctől más hangulatot adtak a zenének, mint amit várni lehetett. Ennek azonban más oka is volt:

Ha élőben játszol, kreatív akarsz lenni, megváltoztatod a zene megjelenítését. Mi is változunk, és az ötleteink is, hogy hogyan akarunk játszani, új dolgokat építünk be

– mondta Josh még az interjú közben, és hát a színpadon később valóban rendes show-t kerítettek a néha önmagukban kissé talán túl steril dalok köré.

Tíz számot játszottak el a 2014-es, Jungle c. debütáló albumokról, ami egyébként annyira erős lett, hogy már az ötödik kislemezdal jött ki róla, mind remek videóval. Hagyományosan a Platoonnal kezdik a fellépéseiket, és most is így volt. A dalhoz készült klipről Tomék pedig nem győzik kiemelni, hogy a fekete kislány breaktáncolását minimális vágással, egyben vették fel, mert így szerintük hitelesebb:

És pont a hitelesség az, ami miatt a Jungle-ös srácok nem akarnak teljesen elmerülni a fekete műfajokban. Amikor arról kérdeztem őket, szerintük mi volt a legmenőbb album, ami idén kijött, Josh rögtön rávágta, hogy Dr. Dre Comptonja (amit mi is imádunk):

Eminemet, Dr. Dre-t hallgatva nőttünk fel, ők egy jelenség voltak akkoriban, ezért most Dre-t friss zenével, Kendrick Lamarral satöbbi hallani baromi izgalmas.

Innen pedig már logikusan jött a kérdésem, hogy esetleg kipróbálnák-e magukat ők is a hiphop műfajában, amire egy rendkívül rokonszenves választ kaptam tőlük – ami egyébként a nem-fekete és nem-angol nyelvű hiphoppal szembeni fenntartásaimban is megerősített. Josh kezdte:

Imádjuk a hiphopot, de ez a hitelességről is szól. Tiszteljük a hiphopot. Csinálnod egyéni módon kell, nem pedig úgy, hogy olyan legyél, ami valójában nem vagy. A hiphopot sokszor azért szeretjük, mert nem vagyunk olyanok, miközben olyanok akarunk lenni. A része akarsz lenni, de tudod, hogy nem vagy az.

Tom ezt azzal egészítette ki, hogy rapperek biztosan nem lesznek soha, de producerként lehet, hogy kipróbálnák magukat ebben a műfajban is. És hogy a Sziget fellépői közül kire voltak kíváncsiak? Leginkább a Future Islandsre, akik pont előttük léptek fel az A38 sátorban, és akik még egy üzenetet is hagytak nekik a színpad mögött az Instagramjukra feltöltött fotó szerint:

God bless @future_islands **

Jungle Official (@jungle4eva) által közzétett fénykép, 2015. Aug 12., 00:54 PDT