A Szigettel kapcsolatban az szokott lenni az egyik állandóan visszatérő panasz, hogy ritkán jönnek új és kurrens nevek fellépni, inkább ugyanazokat a középvonalas együtteseket hívják el egymást követő években. Az idei programra ez most egyáltalán nem áll: egyrészt főműsoridőben zenélt a brit Alt-J (róluk külön cikkben írunk), az A38 sátorban pedig jó pár év késéssel végre megérkezett Tyler, The Creator, az újsulis amerikai hiphop fenegyereke, majd a SBTRKT nyomott egy olyan bulit, amire emlékezni sem fogunk jövőre. Szerdai koncertek a Szigeten. 

TYLER, THE CREATOR @ A38

Tyer, The Creator évtizedes berögződéseket hagyott el a hiphopból és nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a következő korszak meghatározó arca lesz. Saját tévéműsora van, reklámfilmeket rendez, egy teljes összművészeti kollektívát vezet, és beindította a Golf Mediát is:  itt valaki 25 évesen egyszerre akar mindent. Így viszont nem jut már figyelem a zenére, talán ezért is lett annyira gyenge a legutóbbi, Cherry Bomb c. nagylemeze, amiről mi is írtunk.

Tyler a punk és hardcore bulikon szokásos idegbeteg, emberek közé ugrálós, zavargásokat előidézős koncerteket szokott adni, ehhez képest a Szigeten csak annyira futotta, hogy levette a zokniját és bedobta a közönség közé. Fáradtnak tűnt, vagy csak nem volt kedve az egészhez, hiába próbált úgy tenni, mintha kommunikálna a közönséggel.

A DJ mellett mindössze Jaspert hozta magával a klánból (ami egyébként azóta fel is oszlott), pont azt a tagot, aki saját bevallása szerint sem tud rappelni. Ehhez képest folyamatosan besegített Tylernek, és sajnos kellett is egy másik hang, hogy fenntartsa az érdeklődést. Volt leültetés, kántálás, válaszolgatás és némi lökdösődés is, de a közönség inkább magát szórakoztatta, mint Tyler a közönséget.

Az A38 hangosítása sem segített sokat a dolgon: a 20-25. sor környékén simán tudtam beszélgetni arról, hogy még is hol a fenébe van a basszus, majd a vokálból lehetett alig valamit hallani, mintha nehezére esett volna a hangmérnöknek összeegyeztetni két mikrofont és egy basszusnehéz zenei alapot.

Tylertől mindenki közönségbe ugráló térdzoknis punkokat várt, nem pedig egy olyan srácot, aki még mindig nem képes túltenni magát azon, hogy még a saját rajongói sem szerették a legutóbbi albumát. A koncert alatt többször is rátért arra, hogy mennyire jó a Cherry Bomb, mintha csak valami visszajelzés kellene neki, hogy nem a Yonkers meg a Radicals miatt jött el ennyi ember, hanem a gyengécske új számai miatt.

A csalódás végül akkor ért a tetőfokára amikor szűk egy óra után egyszerűen lesétáltak a színpadról, még csak ráadás sem volt. A közönségre így sem lehetett panasz, Tylerre annál inkább, mert még a biztonsági őrei is nagyobbat buliztak nála.  5/10 (sajó)

Mindeközben egy rajongói szem az első sorokból

Hogy mennyire vártam ezt a koncertet, a legjobban az tükrözi, hogy a Szigetre évek óta nem tettem be a lábam, és most is csak azért, mert elhozták Tyler The Creatort, nekem meg a világon most két olyan előadó van, aki miatt bárhova elmegyek, és az egyik ő.

Sajnálom, hogy pont ide hozták el, mert a Szigeten sose jók a koncertek, képtelenek rendesen hangosítani, pláne az A38 sátorban, ahol idén itt sem szakadt le a fejem a basszustól. Pedig legelöl álltam a kordonnál, a hangfalak előtt. 

Imádom Tylert, óriási fan vagyok. Én is olvastam a rossz kritikákat, éreztem is, hogy megfáradt kicsit, nem érdekli ez, túl sok más dolga van. De akkor is: közelről akartam érezni azt az energiát, ami ebből a csupaszív és színizom zseniből árad.

A Tyler-életérzésből nem is volt hiány, mert szerencsémre oda mertem merészkedni közvetlenül a színpad elé. Pedig ettől óva intettek többen, de a második számon kívül nem is volt pogó, csak lightos ugrálás. Ráadásul a szigetes közönség nagyon jól nevelt, européer kisgyerekekből áll, nem lett volna gond. A  táskámat például simán ott tudtam hagyni a kordonon, mert két aranyos holland lány vigyázott rá.

Az őszinteségéről híres Tyler nem hazudtolta meg önmagát, kezdéskor kiállt a színpadra, először tisztelettudóan meghajolt, kicsit akklimatizálódott, körülnézett, majd elkezdte közönséget fikázni: “You stink, it's hot, you're drunk. You are disgusting. You are sleepy, yes?”. (Büdösek vagytok, nagyon meleg van, és ti nagyon részegek vagyok. Undorítóak vagytok. Álmosak is vagytok, mi?) Így kezdte a felvezetést az óriási i love you-zással felváltott fuckoffozáshoz, ami fél kettőtől fél háromig tartott. (Sokak csalódottságára, mivel a műsorban háromig voltak kiírva, de fél órát lecsippentettek belőle.)

Tyler és a csapata azért is tetszett régóta, olyan jól elpoénkodnak egymással, hogy öröm nézni. A színpadon most csak hárman voltak az Odd Future-ből, Jasper Dolphin a mikrofonnál és Taco a dj-pultban, ami nekem nem baj, mert Jasper nagyon poénos, bírom. Persze jobban örültem volna, ha többen vannak, de ez minimál show volt.

A Tyler crew-jához tartozó két testőr pont előttem állt le a koncertet nézni a kordonok mögött, ez sokat hozzátett az én koncertélményemhez, majdnem olyan jó show-t nyomtak lent ketten, mint fent Tylerék.

Imádni való és felülmúlhatatlan, ahogy egy-egy beindulásnál Tyler a levegőbe repül és gumilabdaként pattogni kezd, ezért teljesen megérte a koncert. A beindulások nagyon működtek a fontosabb számoknál, de legtöbbször csak lötyögni, boogiezni kellett. Egy-egy jobb ugrálós szám után Tylert elégedetten bejelentette, hogy “That was good” vagy hogy “That was awesome”. Vagy instruálta a közönséget, hogy addig nem szabad megmozdulni, amíg a basszus be nem indul, de utána viszont meg lehet őrülni.

“It”s hot as fuck” - mondta többször is, tényleg aszalós meleg volt, és ezt ő se bírta nagyon. Többször bejelentette, hogy fáradt, egyszer az asztmaspréjét is használta a számok közti szünetben, de a számok közben végig pattogott. Tyler köztudottan straight edge-es (legalább is nem szív és nem iszik), ezért én megbocsátom neki, hogy nem volt ezres fordulatszámra felpörögve, csak azt adta, amire a környezete inspirálta. Azt viszont nem éreztem, hogy a közönséget leszarta volna, sőt, áradt a szeretet és a jó vibe.

Amikor Tyler egy kezével szívecskét mutatva hirtelen távozott, még a testőrei is ott álltak a színpad előtt öt percet, és mondták nekünk, hogy ááá, nyugi, vissza fog jönni, de aztán nem jött, csak a technikusok jöttek szerelni. Jó hát nem baj, nekem így is tetszett, mert imádom Tylert. 8/10 (HH)

HORRORS @ NAGYSZÍNPAD

Rendkívül neccesen és rosszhangulatúan indult a Horrors idei szigetes koncertje: a frontember, Faris Badwan egy szétcsúszott, flegma Joey Ramone-ként csapkodott a mikrofonkábellel és hepciáskodott a színpadon, miközben a zenekara többi tagján is jól látszott, hogy rohadtul semmi kedve itt lenni ebben a pokoli hőségben. (Ez éppen érthető, a Horrors védjegyévé vált fekete göncökben valószínűleg egyikünk sem érezte volna jól magát így a hőségriadó kellős közepén.) A koncert legkellemetlenebb pillanata egyértelműen az volt, amikor Badwan egy ingerült “fuck off” társaságában lökdöste vissza a hangfalak mögé az egyébként éppen az ő segítségére siető technikust. Még az sem sokat enyhített a helyzeten, hogy az énekes mindjárt a szám végeztével odasietett hozzá és megpaskolta a vállát.

Badwanék koncertje tehát nemcsak a Horrors zenei világa miatt volt nyomott, hanem a hangulat miatt is – valahogy az istennek sem akart működni a zenekar és a közönség közti kémia. Hiába lőtték el mindjárt az elején az I Can See Through You című slágerüket (amit még Ed Milibandék is felhasználtak az egyik pártrendezvényükön, amiből aztán nagy durcizások lettek) nem nagyon mozdult meg senki. Valahogy mindenkit jobban lekötött a telefonja baszkurálása, a korábbi koncertek és az aznapi tervek megvitatása, mint a szintén látványosan unatkozó és enervált Horrors. Aztán a koncert egy későbbi pontján valahogy megtört a jég. Talán mert a zenekar is belátta, hogy itt egyébként szeretik őket. Legalábbis szeretnék szeretni őket. Ez pedig érezhetően jót tett a bulinak, máris sokkal könnyebb lett élvezni a dalokat, ám az elhibázott kezdést sajnos ez sem tudta feledtetni.

Ha másért nem is, egy dolog miatt azért mindenképp emlékezetes marad majd a Horrors idei koncertje: a buli zárómomentumaként Badwan a fotósárkot átugorva szerette volna a színpadról a közönség közé vetni magát, de valamit nagyon csúnyán elszámolhatott, mert végül óriásit zakózott. Ekkora perecet még életemben nem láttam. KONCERT: 4/10; BADWAN KILÉPŐJE: 10/10 (kovács d.) (A zenekar basszerosával itt interjúztunk.) UPDATE: Az ugrás már videón is látható!

SBTRKT @ A38

Ez volt az a koncert, amivel kapcsolatban nagyon sokat vacilláltunk, hogy a hajnali hármas kezdéssel bevállaljuk-e vagy sem, aztán végül én lettem a szerencsés, aki még Tyler, The Creator bulija után sem mehetett haza a csábítónak tűnő ágyába. Az ember ilyen kései/korai időpontban már nem sok jóra számít, aztán a SBTRKT mégis nagy meglepetést okozott. A kedvezőtlen időpont ellenére nem sokkal kevesebben voltak rá kíváncsiak, mint a közvetlenül előtte fellépő fekete rapperre, aztán olyan észrevétlenül váltottak át a puttyogós elektronikából súlyos döngölésre, hogy az ember szinte el sem hitte, hogy még ugyanazon a koncerten van, amire amúgy érkezett. Az első számoknál például még a szubtrópusi, fesztiválfílinget meglovagolni vágyó Modern Talkinget is simán kihallottam a számokból, aztán a végére már olyan eszelős elektronikát kaptunk, hogy még a legfáradtabbak is visszatértek halottaikból, hogy kitartóan végigbulizzák a fellépést.

És a SBTRKT tényleg nem akart semmi mást, csak jól szólni. A számaik egyszerűen semmiféle lelki pluszt nem adtak, de minek is erőltették volna meg magukat, amikor egy olyan fesztiválon léptek fel, ahol a dalszövegre, meg úgy egyáltalán bármire is figyelni nem akaró (/képtelen) nemzedék igyekszik jól érezni magát. A SBTRKT zenéje szinte tökéletesen idomul ehhez a telefonnyomkodós zeitgeisthoz, nem vállal nagyot, csak épp az adott pillanatban szeretne rohadt királynak tűnni, de úgy hogy közben nem zavar meg különösebben az olyan egyéb teendőinkben sem, mint a sörvásárlás vagy a csajozás. Így szinte közvetlenül a koncert után most azt mondom, 7/10 volt a buli (néhány 10/10-es momentummal), jövő hétre ezt már valószínűleg letornáznám 4/10-re, aztán egy év múlva bizonyára már arra sem fogok emlékezni, hogy ott voltam ezen a koncerten. (kovács d.)