Egy óra 15 perc alatt eljátszani 30 dalt nem lehetetlen, de nagyon oda kell tennie magát az embernek, hogy úgy összejöjjön a dolog, hogy ebbe beleférjen némi - jellegzetesen cinikus - átkötőszöveg, gitárhangolás és közönségénekeltetés/hergelés is. A Bad Religion nem az a zenekar ami az ilyesmitől megijedne, így az első olvasatra rövidke játékidőt olyan tömény tartalommal töltötte meg tegnap este a Budapest Parkban, hogy egy elégedetlen hangot sem hallottam a koncert után.

Pedig húzhatta volna a száját az ember, mert ugye esős idő volt, és ez valamiért a magyar koncertlátogató közönség egy részét menten arra készteti, hogy a) ne menjen el a bulira b) a rendezvényhelyszín Facebook-oldalán kérje számon, hogy miért nem fedett helyre vitték a koncertet, és tervezik-e (este hat körül írhatta be az érdeklődő a kommentet, a zenekar 20:45-kor kezdett) egyáltalán. Ha valakit ez zavar, az persze ne menjen koncertre, de tegnap este így is akadt vagy 2000 ember, aki jól akarta magát érezni, és nem érdekelte se az eső, sem a szél, sem pedig a koncert első harmadában minősíthetetlenül szóló cájg, ami úgy a 21st Century Digital Boy-ra állt össze igazán és a Suffer alatt szólalt meg először rendesen.

A Bad Religion zenéje maga A Tökéletes Koncertzene, egyszerűen énekelhető, vagy szövegismeret hiányában fél perc után kiválóan óbégatható, (egyébként a lemezen nem egyszer három szólamban előadott) refrének, rövid, feszes punkrock alapok, kevés szóló, annál több társadalomkritika a szövegekben és lendület a zenében. Nincsenek samplerek, elektromos kütyük, lángnyelvek, füst, parasztvakítás, csak zene, izomból tolva, hogy beleszakadjon a fejünk és a gyomrunk.

A kaliforniai punk nagyfaterjának számító zenekart 1980-ban alapította Greg Graffin, Jay Bentley, Jay Ziskrout és Brett Gurewitz, akik közül az énekes Graffin és a basszusgitáros Bentley még ma is a zenekar aktív tagja, a gitáros-dalszerző Guerewitz viszont már nem turnézik, inkább az Epitaph Records nevű lemezcégére koncentrál, bár a BR-albumokon még mindig gitározik és vokálozik. A The Ramones, a The Germs, a Sex Pistols, a The Clash, a Black Flag, a Circle Jerks és a New York Dolls hatásait is magán viselő, de teljesen egyéni hangzású, ezerből is egyből felismerhető Bad Religion nélkül ma nem lenne Pennywise, Ignite, NoFX, Rise Against vagy Offspring, és ezek csak azok a nagyobb nevek, akik elismerik a BR-hatását, a kismillió (sikertelen) epigonról még nem is beszéltünk.

A zenekaról sajnos két éve kiszállt Greg Hetson gitáros, amit én azért sajnálok nagyon, mert csak egyszer láttam élőben, még 2000-ben, de a kis kopasz, örökmozgó gitáros nagyon kellett a már akkor sem igazán mozgékony zenekarba. A mostani felállásban Bentley és Graffin mellett Brian Baker az egyik gitáros (1994 óta van velük), Brooks Wackerman a dobos (2001 óta) és Mike Dimkich a másik gitáros. Wackerman egyébként az egyik legjobb punk-rock dobos a szakmában, a tegnapi koncerten is hibátlan volt, és úgy összefogta a néha kicsit elmászkáló zenekart, hogy le a kalappal, amit pedig az Infected című számban üt, azért jár neki egy láda sör, csak majd ne felejtse el behajtani, ha legközelebb itt járnak. Dimkich kicsit kilóg nekem a sorból, nem is szólt jól tegnap, el is hangolódott a gitárja, és mintha bizonytalanabb lenne a kelleténél, pedig két év alatt meg beilleszkedhetett volna a zenekarba.

Ez semmit nem vont le a buli értékéből, ami egy 30 számos retrospektív volt a Bad Religion 35 éves életművéből, tessék csak megnézni a koncertprogramot. Az a röhej egyébként, hogy nagyon kevés olyan zenekar van a világon, talán az AC/DC-t vagy a Rolling Stones-t tudnám hirtelen említeni, ami simán össze tudna rakni három, de lehet négy setlistet is úgy, hogy csak négy, maxium öt egyezés lenne köztük. Vannak olyan sarokpontok, amiket nem lehet megkerülni (21st Century Digital Boy, Fuck Armageddon, Recipe for Hate, Generator, Do What You Want, Punk Rock Song), de ezeken kívül nem lett volna nagy baj az sem, ha mondjuk lenyomják a Grey Race vagy a No Control albumokat úgy ahogy van. A közönség egy része minden nótát kívülről fújt, a tizedik sor környékén legalábbis nagyon kellemesen szóló alkalmi férfikart hoztunk össze, de a nagyobb slágerek alatt mint a kétezer ember torkaszakadtából üvöltötte a szöveget.

A zenészek is élvezték a dolgot, nem volt egy perc üresjárat sem, igaz, a színpadot nem túrták fel különösebben, de hát ötvenéves emberektől ezt annyira nem is várjuk el, ugye. Egy  dolgot sajnálok csak, azt, hogy igazi kis klubbuliban még nem láttam a Bad Religiont, egy 5-600 fős, alacsony mennyezetű, fülledt helyiségben, ahol a közönség visszacsatolása is jobb, mint egy nagyobb szabadtéri bulin, de hát van még időm, egyszer ez is összejön majd.