Marc Steven Bell – vagy ahogy talán többen ismerik: Marky Ramone – az ötvenes évek alatt született Brooklynban. Gyerekkoráról nem sokat tudni, az viszont biztos, hogy Flatbushban nőtt fel, apja egy libsi dokkmunkás volt, anyja pedig a Brooklyn College zenei könyvtárát vezette, így már kissrácként könnyedén hozzáférhetett mindenféle zenékhez . Gyerekként azért valószínűleg számára sem volt fenékig tejfel az élet, későbbi zenésztársa, Dee  Dee  Ramone (született: Douglas  Glenn  Colvin) legalábbis egyszer azt nyilatkozta:

Nyomorúságos alaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki bekerüljön a Ramonesba.

Dee Dee az állandó drogozás és hazudozás mellett például az 53. utca és a 3. sugárút sarkán hímringyóskodott, a hórihorgas Joey pedig már gyerekként is kitaszított és zárkózott figura volt, akire ráadásul még a környékbeli kemény csávók is állandóan vadásztak. Például Johnny Ramone is (polgári nevén: John William Cummings), aki már ifjúságában is rendkívül erőszakos személyiség volt, más kölyköket vert meg, elvette a pénzüket, az épületek tetejéről pedig tévéket dobált a járókelők lába elé.

Marky már egy ideje dobolt, amikor tizenévesen csatlakozott a Dust nevű zenekarhoz, és mire végzős lett a gimiben, már két albumot is felvett velük. A Dust 1972-es feloszlása után összeállt a rocktörténet első transzszexuális énekesével, Wayne Countyval, aki később aztán Jayne Countyként folytatta karrierjét. Marc akkor már a Rolling Stones producerével, Loog Oldhammel, valamint olyan blueslegendákkal is dolgozott, mint Johnny Shines és David Bromberg.

Hiába voltak azonban emlékezetesek a Wayne County and The Backstreet Boys koncertjei, a zenekar sosem tudott kitörni, így aztán idővel szétszéledtek. 1976-ban, amikor csatlakozott a Richard Hell and the Voidoidshoz, már a New York-i zenei élet elismert tagja volt, és még a Clash társaságában is turnéztak az Atlanti-óceán túlpartján, a zenekar művészlelkű frontembere azonban kifejezetten gyűlölte a koncertezést, különösen a fellépések alatti köpködést és pogózást.

Az új fiúból igazi partikirály válik

Dee Dee és Marc a híres CBGB klubban találkozott először, ahol a Ramones bassszusgitárosa elmondta neki, hogy a magyar származású Tommy Ramone (született: Erdélyi Tamás) ki akar szállni a zenekarból, és esetleg beszállhatna a helyére. Tommy a Road to Ruin cím album idejére már inkább szabadult volna az egyébként teljesen lehetetlen alakokból álló zenekarból. Utólag azt mondta, a többiek valósággal az őrületbe kergették és állandóan terrorizálták őt.

Az idegösszeomlás szélére kerültem, és ők ezt szórakoztatónak találták. Akkor ezt nem tudtam, de depressziós voltam. Végül úgy döntöttem, hogy nem csinálom tovább.

A zenekar ezután meghallgatást tartott, és a dobosok versenyéből Marky került ki győztesen, akinek aztán teljesen át kellett alakítania a technikáját, annyira egyszerűek voltak a Ramones számai, Tommy azonban még átvette vele a Road to Ruin anyagát és a koncertrepertoárt.

Marky jól beilleszkedett. Tommy megmutatta neki azt a bizonyos dobolási stílust, ő pedig elég jól ráérzett. Az ő dobtémáit játszotta, és elég jól levette a stílusát is. Egyértelmű volt, hogy kettejük közül Marky a jobb dobos, de Tommy intelligenciáját semmi sem pótolhatta

– mesélte Johnny Ramone, akit Marky mindjárt az első közös koncert után félrehívott, és elmondta neki, hogy az album őt illető részesedésének csak a felét hajlandó elfogadni, mivel még csak új fiú a csapatban. A vasszigora miatt sokszor csak Führerként emlegetett Johnny ezt visszautasította, ám ezúttal Marky határozottabban lépett fel nála.

Az új dobos nehéz és mellőzött helyzetbe került, ő volt az egyetlen, aki nem volt alapítója a Ramonesnak, de hamar megszerette mindenki, és a részesedése is fokozatosan emelkedett. Rövidesen a koncertek után bulik központi figurája lett, a zenekar turnémenedzsere, Monte A. Melnick szerint például a teljes Ramones-stáb egyik legviccesebb figurája volt, igazi egyéniség.

Én voltam a csirkefiú. Mindig felugrottam az asztalra vagy a székre, kidüllesztettem a seggem, kinyújtottam a karomat, mintha az lenne a szárnyam. Mindenki dőlt a röhögéstől

– emlékezett vissza Marky is a Ramones – 22 év, 2263 koncert és mindaz, ami közben történt című könyvben.

A dobos másik mániája a fogadás volt, a megfelelő összegért cserébe megevett szinte bármit. Poloskát, hangyát, csótányt, röptében elkapott legyeket. CJ Ramone, a Dee Deet követő basszusgitáros még egy olyan esetre is emlékezett, amikor egy kupac szar közepén talált egy ganajtúró bogarat, ami már le is petézett, és azt mondta a zenésztársának, hogy ad neki ötven dollárt, ha lenyeli. Végül a turnémenedzsernek kellett közbelépnie, aki azzal érvelt, hogy az aznapi koncert ezerszer fontosabb az idióta játszadozásoknál.

Marky egy alkalommal még a macskakajára is ráment, az egyébként kemény füvesekből álló turnészemélyzet pedig az egyik üzletben meg is vette számára a leggusztustalanabbat – csirkezúzával, májjal és hasonló alkotóelemekkel. A Ramones sofőrje és biztonsági embere, Gene 'The Cop' Frawley később úgy emlékezett vissza, hogy a lakoma utáni koncert közben Marky gyomra kissé rendetlenkedett, majd utána veszedelmesen vöröset ürített.

Nem számított, hogy mi az. Kölyökkoromban nem csináltam ilyet. Csak felnőtt fejjel jöttem rá, hogy mekkora poén.

Sör, rum, martini, még több sör

Az állandó bulizás és pörgés nem kívánatos mellékhatása az lett, hogy Marky egy idő után állandóan részeg volt, és kezdett még a társainál is jobban szétcsúszni, akik aggódva figyelték, min megy keresztül. A csapat egyik gitártechnikusa, 'Little' Matt Lolya például úgy fogalmazott:

Marky a sört szerette. Kemény alkoholista volt, így nem vezethetett, ezért mindig az én dolgom volt, hogy elvigyem a próbákra, és vigyázzak rá. Elég fura helyzet, nem? Johnny, aki nem ivott, és ugyanezt szigorúan megkövetelte a többiektől is, egy alkoholistát vett be a zenekarba. A legképtelenebb helyzet akkor állt elő, amikor Marky saját szeszboltot nyitott. (...) Mintha egy édességüzletet bíztak volna egy kiskölyökre.

Marky állítólag bárkit leivott. A Ramones-stáb alig hitte el, hogy akár 15 dupla Martini után is képes a saját lábán jönni-menni, sőt, a buli központi figurájaként vicceket mesélni. A másnapok persze mindig sokkal keményebbek voltak, előfordult, hogy a zenekar épp tévé- és rádióinterjúzni tartott, de az iszákos dobos miatt tízpercenként meg kellett állni a turnébusszal, mert állandóan hánynia kellett.

Marky egy olyan esetre is emlékszik, amikor 151 rumot ivott meg:

Kegyetlenül be voltam baszva, és ész nélkül pattogtam ide-oda a hallban. Szó szerint. Másnap a sivatag kellős közepén játszottunk 40 fokos hőségben, és azt hittem, elpusztulok. Még mindig részeg voltam. Csak arra tudtam gondolni, hogy mikor lesz már vége. Ennek ellenére jól játszottam, és ez a lényeg. A ráadások alatt a zenekarból mindenkinek oda kellett mennie egy oxigénpalackhoz egy kis utánpótlásért.

Az emlékezetes fellépésről szerencsére felvétel is készült. Ha furcsa fejeket szeretne látni, tekerjen mindjárt a negyedik perc környékére!

Betelik a pohár, nem csoda

Marky italozása odáig fajult, hogy még fellépést is le kellett mondani miatta. A New York Yankees egyik játékosával, Roger Marisszal piált, aztán túl jól sikerült a buli. Hiába ígérte meg neki előző este a vele lógó groupie, hogy autójával elviszi a másnapi koncert helyszínére, csak reggel derült ki, hogy igazából jogsija sincsen. Az őrület határán álló dobos még egy magánrepülőt is megpróbált kibérelni, ám mivel rögtön lerítt róla, hogy nincs egészen magánál, ezért végül ez sem jött össze.

A helyzetet csak fokozta, hogy kiderült, a Subterranean Jungle című album felvételei alatt Marky egy üveg vodkát rejtett el a stúdió szemetesében, így sutyiban piálhatta végig a munkálatokat. Az italt Dee Dee találta meg, és persze azonnal közszemlére is tette. A zenekarnak nem kellett sokat töprengenie azon, hogy kihez tartozik a szesz.

Amikor megtudtuk, hogy a felvételek szünetében titokban iszik a vécén, éreztük, mennie kell. Dee Dee sem volt könnyű eset, de rá legalább számítani lehetett, és egyetlen koncertet sem kellett lemondani miatta. És az már tényleg sok, ha valaki még Dee Deen is túltesz

– mondta Monte, a turnémenedzser.

Már a Subterranean Jungle borítójához készült fotó is sokat sejtetett: Marky a kép bal szélén, egy metrókocsi ablakából néz ki, arca el van homályosítva, míg a többiek, a nyitott ajtó mögött, szinte egész alakjukban jól látszódnak.

Marky érezte, hogy ki fogják dobni, ezért talán meg sem lepte különösebben, amikor Joey és Dee telefonon felhívta, és értesítette őt a zenekar álláspontjáról. A szemére vetették, hogy teljesen szét van peregve, és azt tanácsolták neki, forduljon orvoshoz.

Ott és akkor megkönnyebbülést éreztem, mert kezdett nagyon elegem lenni a Joey és Johnny közötti utálkozásból, abból, hogy Dee Dee folyamatosan nyomta a kokaint, a szaros pszichotrop gyógyszereket, és szívott is ész nélkül. Most aztán ihattam reggeltől estig. Behúztam a függönyöket, nem vettem fel a telefont, és nekiálltam inni.

A Ramones megy tovább

Marky helyét végül egy Richard Reinhardt nevű dobos örökölte meg, aki inkább Richie Ramone-ként lett ismert, és arról volt híres, hogy azzal az Annie Goldennel járt, aki Shirts nevű zenekarával szintén gyakran játszott a CBGB-ben, és aki feltűnt például a Hair-filmben, a Miami Vice három epizódjában, vagy épp jóval később az I Love You Phillip Morrisban, amiben Jim Carrey és Ewan McGregor is játszott.

Richie pontos és csöndes figura volt, aki kivette a részét a dalszerzésből is (ő írta például a Somebody Put Something in my Drink című Ramones-slágert is), a neve pedig hiába szerepelt a pólókon, nem számított a banda teljes értékű tagjának, így a többieknél jóval kevesebbet keresett. Ezt elégelte meg egy idő után, és váratlanul otthagyta őket. A lépésre állítólag a barátnője, Annie beszélte rá, akit egyébként épp egy Ramones-turné alatt vett el. A hirtelen és viharos távozás miatt néhány koncertet le is kellett mondani. Richie összesen négy évet töltött a zenekarban, de több mint tíz éven át nem vette fel az őt megillető jogdíjakat sem, hallani sem akart róluk.

Ezt követően ideiglenesen a Blondie és a Romantics egyik tagja, Clem Burke csatlakozott a zenekarhoz, akit – mivel a Clemmy Ramone baromi hülyén hangzott volna – Elvis Ramone-nak kereszteltek el. (Na, nem mintha ez sokkal jobb lenne.)  Burke csatlakozását maga a Ramones erőltette, de két botrányosan rossz koncert után végül belátták, hogy egyáltalán nem passzolnak egymáshoz.

Közben Marky kijózanodott, és Burke még  a Ramones tagja volt, amikor a többiek titokban próbálni kezdtek vele. A leszokás elhatározását két eset váltotta ki: Marky egyik délután (természetesen részegen) elaludt a volánnál, és mikor magához tért, a fék helyett tévedésből a gázpedálra taposott, így teljes erővel hajtott bele egy áruház kirakatába.

Mindez délután háromkor történt, és az egyenruhás diáklányok épp sorban jöttek ki az egyik katolikus iskolából, és szálltak volna fel a buszra. Mind meghalhattak volna.

Később Little Matt társaságában, részegen és dohányozva vezettek egy Cadillacet Brooklynban, amikor szikrázni kezdett egy vezeték. Még épp ki tudtak ugrani az autóból, és a kocsi máris lángokban állt. Marky akkor belátta, hogy ideje leállni kicsit. Szanatóriumba vonult, de ahogy kijött, ismét inni kezdett. Ezt követően inkább egyedül próbált meg lejönni a szeszről, de súlyos hallucinációk gyötörték. A szülei kertjében például egy alkalommal egy óriási dinoszaurusz mosolygott rá.

Elfordultam, hogy megdörzsöljem a szemem, de amikor visszanéztem, az a szar megint ott volt. Futva menekültem haza, és bebújtam a takaró alá. Rovarokat, kígyókat és mindenféle röpködő állatokat láttam. Akkor megint elvonultam egy időre, és végül sikerült.

A Ramones többi tagja is értékelte Marky elszántságát, és mikor látták, hogy egykori társuk helyrejött, ismét bevették. Azt mesélték, nem gondolták volna, hogy képes lesz rá, mert nyakig benne volt az alkoholizmusban, de végül belátta, hogy csak ő képes magán segíteni. Marky 1987 augusztusában tért vissza a Ramonesba, és egészen az 1996-os feloszlásukig velük maradt. Ezzel összesen 15 évet töltött az állandóan turnézó punkrock-gépezet tagjaként, így ő dobolt a leghosszabb ideig a zenekarban. Ez nagyjából 1700 koncertet és 15 különböző kiadványt jelent.

A Ramones után sincs megállás

Marky a Ramones feloszlása után sem tudott lenyugodni: különböző zenekarokat toborzott maga köré, játszott például Joey Ramone szólólemezén, rádióműsort vezet, szerepelt többek között a Simpson családban, újra kiadta Dust nevű régi zenekara számait, közös ruhakollekciót hozott össze Tommy Hilfigerrel, food truckot üzemeltet New Yorkban, sőt, még a saját nevével fémjelzett tésztaszósza is van.

A 63 éves Marky idén még egy önéletrajzi könyvet is megjelentetett (Punk Rock Blitzkrieg: My Life As a Ramone címmel), amiben őszintén vall a Ramonesban töltött évekről, az italproblémáiról, a leszokás nehézségeiről, vagy épp arról az estéről is, amikor egyszer megkéselték.

A nyughatatlan dobos ráadásul szeptember legelején visszatér Magyarországra, néhány éve ugyanis már játszott a soproni Volt fesztiválon (interjúnk erre található), de ezúttal Budapesten koncertezik majd a Marky Ramone's Blitzkrieg nevű zenekarával. Ez már csak azért is izgalmas alkalom, mert így abban a városban játszhat, ahol a Ramones-beli elődje, a tavaly nyáron elhunyt Tommy is született. A program szerint a Blitzkrieg több mint 30 Ramones-számot fog ledarálni bő másfél órában az A38 Hajón.

Mivel sem Tommy, sem Joey, Dee Dee és Johnny nem él már, ezért a Blitzkriegnél autentikusabb Ramones-tribute-zenekar jelenleg nem létezik. Marky egyébként nem csak ezzel, hanem az Intruders nevű másik zenekarával is aktív, amivel épp a nyáron dobott ki egy (borzasztó idióta, animációs) klipet az I Wanna Win The Lottery című dalukhoz. A számot hallva nagyon úgy tűnik, hogy Marky képtelen magáról lemosni a rocktörténet egyik legfontosabb zenekarában eltöltött 15 évét – persze kár is lenne.