Index Vakbarát Hírportál

Házhoz jön a világ a budapesti Womexen

2015.09.30. 15:39

"Nagy dolog nekünk, budapestieknek, de nagy dolog a régiónak is, hogy idén nálunk tartják Womexet" – mondta a Müpában a World Music Expo sajtótájékoztatóján Weyer Balázs a világzenei fesztivált és vásárt szervező Hangvető programigazgatója, az expót ugyanis első alkalommal rendezik meg kelet-, illetve közép-európai városban. A 21. Womexet három Duna menti helyszínen, a Müpában, az A38 Hajón és a Bálnában tartják, de az újbudai Fonóban is lesznek programok, ahol a nulladik napon tíz magyar együttes mutatkozhat majd be a nemzetközi közönség előtt.

A Womex nulladik napját Hoppál Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára is kiemelten fontosnak tartja, aki arról is beszélt, hogy több mint 230 millió forintos állami támogatás mellett további visszatérítendő 90 millió forinttal segítették a rendezvényt, és még a Nemzeti Bank Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványa is beletett 50 milliót  a Womexbe.

Ez az egymillió eurót meghaladó állami támogatás nagyon jelentős

– mondta Hoppál, aki arról is beszélt, hogy Budapest és a kelet-európaiság erős kisugárzása, valamint a kulturális turizmus fejlesztése miatt álltak az ügy mellé.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója mondandójában szintén elismerte, hogy enélkül nem, vagy csak nagyon nehezen valósulhatott volna meg az idei, Budapesten megrendezett Womex, Weyer pedig úgy fogalmazott, hogy szakmai, állami és gazdasági szereplők széles koalíciója volt szükséges ehhez a sikerhez.

Weyer – akivel korábban interjúztunk is az esemény kapcsán – arról is beszélt, hogy az októberi Womex ideje alatt napi 3300 látogatóra számítanak, amelynek többsége (mintegy 2800-3000 fő) külföldi, akik a szervezők számításai alapján az öt nap során – a taxi- és egyéb költségekkel együtt – mintegy 900 millió forintot fognak elkölteni a fővárosban.

Házhoz jön a világ, és végre meg tudjuk mutatni magunkat

– mondta Weyer, miközben Hoppál az állam nevében helyeselve hümmögött, bizonyára megfeledkezve a határainkon álló kerítésekről, ami miatt a hónap elején már külföldi világzene-kedvelők számon is kérték a Womex-szervezőket, hogy miért épp a menekültellenes Magyarország fővárosában rendezik meg a fesztivált.

A zenei programokról Lelkes András, a Womex nemzetközi zsűrijének magyar tagja beszélt, ismertetve azok sokszínűségét: a népzenei érdekességeken és szólistákon túl nyugat-afrikai bulizenekarok és rapperek is fellépnek majd. Lelkes korábban részt vett a 2011-es, koppenhágai Womex nyitógálájának megszervezésében is, akkor Hungarian HeartBeats címmel mutatták be a magyar népzenét, amit a közönség és a szakma egyaránt imádott. Az idei nyitógálán, az előző sikerre reflektálva, a Kárpát-medence cigányzenéjét viszik majd színpadra Gypsy HeartBeats címmel.

Lelkes egyébként korrában arról beszélt az Indexnek, hogy szerinte a budapesti WOMEX épphogy remek alkalom lesz arra, hogy az emigráció és az immigráció kérdését több ország képviselői együttesen vizsgálják meg.

Nagyon örülnék neki, ha az európai szemüvegen belül különböző országok és régiók nézőpontja is érvényesülne. (...) Szeretnénk, ha minél több szempont előkerülne majd, és erre kitűnő lehetőség a Womex

– mondta akkor.

A sajtótájékoztató végén arról is szó esett, hogy a Womex több mint húszéves történetében mennyi rekordot sikerült megdönteni már most a budapesti fesztivállal – például az értékesített standok és regisztrációk, illetve a beérkezett pályázatok száma alapján.

Gyakorlatilag nincs olyan mutató, ami alapján nem ez lenne a rekordév

– mondta Weyer, aki egyúttal azt is reméli, hogy a budapesti Womex nyomán új fejezet indul a magyar világzene életében.



Rovatok