Szombaton kiraktunk egy rövid bejegyzést arról, hogy október 24-én volt 15 éve, hogy megjelent a Linkin Park Hybrid Theory című nagylemeze.  A poszt megjelenése után rengeteg olvasói levelet kaptunk, szokatlanul sokan kapták fel a fejüket arra, hogy tényleg eltelt 15 év a legendás Hybrid Theory óta. El bizony, úgyhogy trollkodás helyett most megpróbáljuk kideríteni, hogy miért számít ma a Linkin Park Magyarország egyik legnépszerűbb külföldi zenekarának.

Hogy a Linkin Park sikerét megértsük, elég megnéznünk, hogy kik készítették 2000 és 2005 között Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban a legnépszerűbb albumokat. 

(bal oldalon az amerikai, jobb oldalon a brit)

• 2000: NSYNC  /  The Beatles
• 2001: Linkin Park / Dido
• 2002: Eminem / Robbie Williams
• 2003: 50 Cent / Dido
• 2004: Usher / Scissor Sisters
• 2005: Mariah Carey / James Blunt

Ebből egész jól meg lehet állapítani, hogy ha a Beatles-válogatást nem számítjuk, a Linkin Park Hybrid Theoryja  volt az új évezred egyetlen rockzenei bestsellere, de egészen 2009-ig is csak az északír Snow Patrol volt képes első helyet szerezni az éves eladási listán, bár kemény rockzenekarnak őket sem lehet nevezni. Akár azt is gondolhatnánk, hogy ebből az időszakból még könnyű is volt kiemelkedni, hiszen olyan zenetörténeti mélypontok domináltak a kereskedelmi médiában, mint a poppunk, a crunk, a trance vagy a poszt-grunge.

Papa Linkin Bizkit of a Down

Természetesen nem a Linkin Park fedezte fel a nu metált, de a nu metal felemelkedésének csúcspontját éppen a Hybrid Theory jelentette. A műfaj látszólag vérfrissítést hozott a '90-es évekre némileg elfáradó keményzenei színtérre, a '90-es évek végére már volt is pár együttes, akikre még konzervatívabb metálosok is felkapták a fejüket. A Korntól a Follow the Leader máig alapvetés, de itthon is nagyon népszerű lett a korai Soulfly, a Sepultura vagy a Coal Chamber. Az ezredforduló után csak úgy taposták egymást az így vagy úgy a nu metálhoz kötött előadók: Linkin Park, Limp Bizkit, Papa Roach, System of a Down, Slipknot, Static-X, Staind, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. Ezek mára vagy feloszlottak, vagy teljesen más zenét nyomnak, de az említett időszakban mindenki egy kalap alá vette őket.

Azt azért fontos megemlíteni, hogy még a 2000-es években is meghatározó volt az MTV-s megjelenés, viszont a MySpace-korszak kezdetéig még pár év hátravolt. Itthon nemcsak a Z+ (később Viva+, majd VIVA), de még az RTL Klub is sugárzott mindennap (!!!) klipeket délután a Klip Klub nevű műsorban, vagyis még mindig a tévé volt a tömegek ízlésformálója, a hazai rádiós piac túlságosan ráfeküdt a népligeti suttyódiszkók stílusára (igen, rád nézünk Roxy Rádió és Rádió 1), vagy szimplán generikus popzenére (a Juventuson vagy a Danubiuson).

Ezért a fiatalabb, alapvetően a mainstream médiából tájékozódó korosztály (vagyis akiknek nem voltak zenebuzi szülei, testvérei, haverjai, vagy nem olvasott szaklapokat) választhatott, hogy kamu rapper lesz, Britney Spearst vagy Christina Aguilerát hallgat, vagy nyakkendős-converses punkot, esetleg keményebb arcként rápörög a nu metálra. Ebbe a fejetlenségbe érkezett meg a Linkin Park 2000-ben a Hybrid Theoryval.

10 millió

Megközelítőleg ennyi példányt adtak el a Hybrid Theoryból 2012-ig az Egyesült Államokban, amivel 2001-ben a legjobban fogyó nagylemezzé válhatott Amerikában. A lemezen szereplő dalok feléhez videoklip is készült, ráadásul az akkori állapotokhoz képest kifejezetten drágának tűntek.

Pedig a Linkin Park konkrétan semmit sem talált fel a zenéjével. Ugyanazokat a nu metal paneleket használták, amit mindenki más, volt egy rapper, volt egy énekes, a kötelező scratchelő ember és némi elektronika (effektek!!!) is kipipálva, a gitáros meg valamiért állandóan fejhallgatóban volt. Még csak nem is néztek ki különlegesen, égnek álló tüsihaj csekk, indokolatlan arcpiercingek csekk, hidrogénezett haj csekk.

Akkor mégis miért akarja őket minden évben a legtöbb magyar a Szigetre?

A Sziget vagy a Volt minden évben megkérdezi a fesztiválozókat, hogy kiket látnának legszívesebben, a Facebookon általában a Linkin Parkot követelő poszt szokott a legmagasabb, tehát legtöbb lájkot kapó helyre kerülni. Ez egyrészről érthető, mert

Aki a 2000-es évek környékén volt kamasz, már bőven kimaradt mindenből. Még Kurt Cobain is olyan korán halt meg, hogy a Y generáció tagjai bőven a Cartoon Networköt bámulták. Így a kamaszok a tévés szelekcióból a legkeményebbnek vagy legmenőbbnek tűnő arcokat szúrták ki. Így lett népszerű a tetkós, hülyéskedő, Nagyon Lázadó Blink-182, és így lett népszerű a furcsa látványvilágú, zúzós riffekre épülő mégis valamennyire érzékeny Linkin Park. Az átlagos kamasz ennyi lázadást kapott a mainstream médiában esetleg késő éjszaka némi Slipknotot, System of a Downt esetleg Static-X-et.

Aztán ahogy kezdett eltűnni a zene a zenetévékről, és terjedt a fájlcserélők rendszere, egyszer csak azon kapta magát mindenki, hogy sokkal több zene létezik, mint amennyiről az átlagember tudhat. Ennek a folyamatnak a következménye, hogy 2015-ben már nemhogy a kiadók vagy a média nem tud olyan hatással lenni a tömeg ízlésére, de már a zeneblogoknak és szaklapoknak sincs igazán értelmük, ha kifejezetten tömegfogyasztást akarunk célozni.

Minden más ezt követő rockzenei sikertörténet (Coldplay, Arctic Monkeys, Muse, vagy most az Imagine Dragons) már külön kategória, hiszen ezek a zenekarok karrierjük egy részét már zeneblogoknak, közösségi oldalaknak vagy mondjuk a Youtube-nak köszönhetik. Nem véletlenül létezik és használják máig a MySpace-korszak kifejezést, ami az interneten feltűnt együttesek és előadók első hullámát jelenti a brit és amerikai indie rockerektől az emo és metalcore bandákig, ami egyben a MySpace – zenei értelemben véve – csúcsa volt.

Poszt-nosztalgiacore revival

A Hybrid Theoryt eléggé leszarta vagy lehúzta a szaksajtó, ellenben az MTV-vel, ahol egyenesen a Radiohead Kid A albumához hasonlítják, ami sokak szerint a rocktörténet egyik legjobb alkotása. Az igazság viszont az, hogy a

Linkin Park csak egy szimpla rockzenekar, azzal a ritka képességgel, hogy úgy újulnak meg, hogy igazából tök ugyanazt csinálják 15 éve.

Rappelős betét, aztán éneklős-kiabálós refrén, némi scratch, némi elektronika, zúzós, de nem túlságosan zúzós gitár, illetve olyan könnyen megjegyezhető szövegek, hogy még mindig mindenki vágja az In the End elejének pár sorát. Így 2015-ből visszahallgatva a Hybrid Theoryt és megnézve a klipeket, azért bárki más is megállapíthatja:

• Az ázsiai csávó alig egy fokkal rappel jobban, mint Vanilla Ice.
• Chester Bennington majdnem olyan nyálas, mint egy tetszőleges tag egy tetszőleges fiúcsapatból.
• Egészen nevetséges, amikor egy-egy pillanatra bevágják a nyilvánvalóan szart se csináló scratchelős embert.
• És úgy alapvetően ugyanolyan az összes szám, csak pont annyi eltérés van mindegyikben, hogy ez ne tűnjön fel elsőre

Természetesen az idő múlása elvileg megszépít mindent, ezért a mai Linkin Park-rajongók még mindig úgy gondolnak a zenekarra, mintha csak a Black Sabbath vagy a Led Zeppelin lenne, de igazság az, hogy ha nem a világ leglenézettebb műfajából jöttek volna, akkor csak egy szimpla poprock-alternatív rock zenekar lenne, amire méltatlanul sok figyelem irányult régen. Bakker, a ma már a popipar egyik megkerülhetetlen arcának számító Jay-Z is csinált velük egy közös albumot. Hagyjuk már!

Az internet viszont nem felejt, és ahogy a Linkin Park gyűlöletes kortárs rockzenekarból gyűlöletes nosztalgia-zenekarrá vált, úgy kezdte ki az internet is. Az online népművészetet, mémeket és más kulturális jelenségeket adatbázisba tömörítő KnowYourMeme oldalon például külön bejegyzés jutott a Linkin Parknak. Az emberek problémája leginkább az a zenekarral, hogy a felszínen iszonyatosan kemény meg odabaszós akar lenni, amivel a minden trú zenerajongó által lenézett plebsnek próbálják eladni a metált, miközben főleg kamaszok és tinédzserek hallgatják, akiknek az épp fejlődés alatt álló személyiségükhöz passzol némi 12-es karikás rockzene üvöltéssel meg súlyos, de nem túl bonyolult riffekkel. Erre a legjobb példa - ami egyben az egyik mémet is elindította - az a rengeteg rajongói videó a Youtube-on, amit különböző japán rajzfilmek karaktereihez vagy szerelmi történeteihez gyártanak lelkes fiatalok. Ez például Sasuke és Sakura (nem létező) szerelméről szól a Naruto c. sorozatban, de a második album egyik számához még a zenekar is animés rajzolást választott. Hajrá, üsd be a Youtube-ra, hogy „anime fan video Linkin Park”, nekem 90 ezer találatot adott ki. De nagy divat különböző oldalakon (leginkább Tumblr, 4chan, esetleg Facebook) az agresszív Linkin Park-rajongók saját mémjein is nevetni. És akkor az egészen zseniális Psybrid Theoryról nem is beszéltünk, amin valaki összekeverte a Gangnam Style-t a Hybrid Theory összes számával.

Azt persze még egy szemét indexes cikk sem veszi el senkitől, hogy mennyire király volt 12 évesen sulibuliban vagy otthon a tükör előtt Linkin Parkra, Limp Bizkitre meg más látszólag nagyon kemény, de felnőtt fejjel iszonyatosan kínos együttesre ugrálni. Ez hozzátartozott egy adott generáció kamaszkorához, akik még pont nem voltak elég idősek ahhoz, hogy belássák, baromira nem menő a plafonig zselézni a hajat, karika fülbevalót, térdzoknit vagy kizárólag a felső gombnál összezárt inget hordani, mert egy 10-12 éves gyereknek nehezen mondja meg az átlagos szülő, hogy

nem Dávidka, nem kapsz piros baseballsapkát, mert a Limp Bizkit egy ócska Rage Against The Machine-kópiának sem megy el, Fred Durst pedig a legrosszabb fehér rapper Geszti Péter óta.

Valószínűleg ez pont a Linkin Parkot érdekli legkevésbé, mert még mindig nem volt koncertjük Magyarországon, ami ebben a műfajban azt jelenti, hogy elég jól megy nekik, nincsenek rászorulva a kelet-európai piacra, mint a Limp Bizkit vagy mondjuk a hamarosan nálunk is fellépő Crazytown.