Index Vakbarát Hírportál

Nagyot perecelt az operatőr Monkeyneck klipjében

2015.11.16. 14:55

Augusztusban nálunk debütált Monkeyneck Day and Night című számának klipje, amit nemcsak az olvasóink szerettek nagyon: jelenleg épp az "Év dala" címért verseng a Viva TV-n. Monkeyneck ezúttal egy birminghami, Call Me Unique nevű énekes-dalszerzőnővel dolgozott együtt, akit a menedzsere szúrt ki egy angol rádióműsorban.

Call Me Unique többnyire egy szál gitárral szokott fellépni, de többször közreműködött már magyar produkciókban is – szerepelt például az Amoeba általunk is nagyon kedvelt nagylemezén, és fellépett már a Soul Clappel, valamint a Monday Sessionön is. (Ma este is játszik majd a Toldiban.)

Monkeyneck korábbi klipjeit általában hosszas előkészület előzte meg, ezúttal azonban villámgyorsan kellett felvenni a videót, mert az énekesnő gépe rövid időn belül indult vissza Birminghambe. Az időhiány miatt a felvételek Monkeyneck lakásának közelében forogtak, így felbukkan a Víziváros néhány ismert és kevésbé ismert pontja, valamint a Szigeten bulizók által jól ismert K-híd is. A klip egyébként PKO közreműködésével készült, és benne hagytak egy forgatási balesetet is.

A számról egyébként azt mesélték a Stenknek:

Maga a zene kicsit különbözik az eddigiektől, nem annyira deep, meg nincs benne az a valami, amit jobb híján felemelő szomorúságnak szoktunk nevezni. Szóval, ha nagyon szakiznánk ez egy melodic deep house és pop house keverék. Vidám, jókedvű, nyarat idéző, szerelmes.

A dalt egyébként már sokan ismerhetik, hiszen a UPC megvette reklámzenének, a youtube-os kommentelők között pedig többen is affelől érdeklődnek, hogy

mi ez a zene? az sem baj, ha fizetni kell érte!
 

Számukra bizonyára örömhír, hogy a dalt már öt különböző platformon keresztül is hallgathatjuk.



Rovatok