Index Vakbarát Hírportál

Csak Pierrot úszta meg A Dal vérfrissítését

2015.12.15. 13:43

A versenybe bejutottak között van A Dal tavalyi győztese, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál 5. helyezettje, Kállay Saunders András, aki ezúttal zenekarával, a Kállay Saunders Banddel és a Who We Are című dalukkal indul.

Kállay az MTI-nek úgy fogalmazott:

Jó újra itt lenni A Dalban, hiányzott nekem. Korábban az volt a célom, hogy Magyarországot képviseljem az Eurovízión. Zz sikerült. Most azt akarom elérni, hogy egyszer meg is nyerjem a nemzetközi versenyt. A Who We Are című új dal nem olyan, mint a Running, rockosabb annál, azokról szól, akik egyediek, kilógnak a sorból, ezért keresik a helyüket a világban.

Szintén a mezőnybe került A Dal több korábbi versenyzője, köztük

  • Nika a Beautiful Love-val,
  • a Passed a Driftinnel,
  • Oláh Gergő a Győz a jóval,
  • a Karmapolis és Szécsi Böbe a Hold On To című dallal,
  • Gáspár Laci a Love and Bassszel,
  • Ív a Love Kills Me című számmal,
  • Mohamed Fatima az Ott leszekkel,
  • Gájer Bálint a Speed Bumppal,
  • Odett a Stardusttal,
  • és a Group'N'Swing a Szeretni fájjal.

Szintén elődöntős Horányi Júlia, Tolvai Reni, a By The Way, a Maszkura és a Tücsökraj, a Parno Graszt, a Misztrál, Petruska András és Vásáry André is, azaz az MTVA ismét a jól megszokott kertévés-tehetségkutatós vonalat igyekeznek vegyíteni relevánsnak gondolt előadókkal.

A Dal 2016-ba 372 pályamű érkezett egyébként, a verseny zsűrijében Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós fog ülni. Az első elődöntő 2016. január 23-án lesz, a döntőt február 27-én rendezik. A Dalt természetesen a Duna Televízió közvetíti majd, ahogy a 2016-os, stockholmi Eurovíziós Dalfesztivált is.

Új elemként bevezetik továbbá A Dal felfedezettje, illetve A legjobb dalszöveg díját, továbbá a szavazás is ingyenes lesz a műsor applikációján, és – az adás ideje alatt – A Dal megújult honlapján is lehet majd szavazni, de a hagyományos SMS-alapú szavazás is megmarad.



Rovatok