Index Vakbarát Hírportál

Pótolja elmaradt budapesti koncertjét az Eagles Of Death Metal

2015.12.16. 16:05

Novemberi, tragikus kimenetelű koncertje után azonnal felfüggesztette európai turnéját az Eagles Of Death Metal zenekar, amelynek koncertjén mintegy kilencven embert öltek meg a terrorista merénylők. Jesse Hughes és Josh Homme bulizenekara nemrég bejelentette, hogy nem hajolnak meg a terror előtt, és visszatérnek Európába folytatni a megszakadt koncertsorozatot. (Néhány napja a Bataclant már újra felkeresték.)

Az Eagles Of Death Metal két héttel a párizsi koncert után lépett volna fel Budapesten, ám a dzsihadisták mészárlása miatt végül a magyarországi fellépést is lemondták. Az A38 most bejelentette, hogy a zenekar visszatér a kontinensre, és egyúttal a magyar fővárosba is, hogy bemutassa legutóbbi lemezét.

Az együttes Párizsban is fellép majd, ezúttal az Olympiában, majd négy nappal később,

február 20-án este

az A38 Hajó szervezésében az Akvárium Klubban is színpadra lépnek. Jegyeket elővételben december 18-án, péntek délelőtt 10 órától lehet majd vásárolni, 4900 forintért. A helyszíni jegyár 5500 forint lesz. A november 29-i, elmaradt koncertre megváltott jegyek továbbra is érvényesek. A bulihoz már Facebook-event is készült.



Rovatok