Egy budaörsi családi ház udvarán fogad minket Czipó Tibor, majd kezével int, hogy fáradjunk beljebb az épület aljában található manufaktúrába, ahol immár harminc éve foglalkozik kazettakészítéssel. A veterán kazettagyárost a fiatal zenészek többnyire csak Czipó bácsiként emlegetik, a telefonszámát egymás közt adják tovább, közben pedig szinte mindegyikük tegezi a deres hajú zenészt.

Czipó ugyanis a Mini kezdeti felállásának basszusgitárosaként lett ismert. Kovács Katihoz hasonlóan, egy Heves megyei faluban, Verpeléten született. Családjával később Budára költözött, ahol iskolásként megismerkedett Kiss Zoltánnal (aki csak névrokona a Karthago basszusgitárosának) és Dobos Sándorral, aki nevéhez híven tényleg dobos volt, majd a hatvanas évek végén megalapították a Minit, amihez rövidesen Török Ádám, a csapat későbbi arca is csatlakozott.

A két verpeléti, Kovács Kati és Czipó Tibor, a hevesi faluban ugyan nem találkozott, mert az énekesnő Egerben nőtt fel, később azonban összehozta őket az élet és a zenélés. A hetvenes évek első felében még a lengyel híradóban is szerepeltek. Czipó ekkor már a Tolcsvayék és a Trióban játszott. “Sokat turnéztunk együtt, nagyon jófej csaj volt” – mondta Kovács Katiról.

Czipó ezek után közel húsz évre felhagyott a zenéléssel, a nyolcvanas évek közepétől kezdett el kazettákkal és magnókkal foglalkozni, majd idővel belevágott a CD- és DVD-bizniszbe is. 

Úgy alakult, hogy lett két gyerekem, lakás kellett, zenéből meg nem lehetett megélni. Előbb trafikos voltam, majd kereskedő, aztán átálltam a kazettákra. ‘85-ben kezdtem, de intenzíven ‘90-től foglalkozom vele.

Oké, de hallgat még bárki is kazettát?

Bár sokan hajlamosak azt hinni, hogy a kazetták már hosszú évekkel ezelőtt csúnyán feledésbe merültek, valójában csak a mainstream zeneipar szorította háttérbe őket, az underground szinte sosem feledkezett meg róluk.

Ezt egyrészt az olcsó előállítási költségeknek, másrészt pedig annak köszönhette, hogy vannak műfajok, amelyekhez kifejezetten passzol a formátum – és ilyenkor elég csak a különböző punk, lo-fi, zaj- és egyéb kísérleti zenékre gondolnunk.

Kizárólag kazettákat hallgatok

– mondta például az egykori Sonic Youth frontembere, a nemrég nálunk koncertező Thurston Moore is a CBC műsorában 2009 nyarán, amikor sorra jöttek ki az akkortájt menő, kásás hangzású chillwave-előadók kazettái. Ekkortájt a független zenei színtéren már olyan jónevű zenekarok is adtak ki kazikat, mint a Deerhunter vagy a Dirty Projectors, ami jól megágyazott a kazetták reneszánszának, hiszen az egyik legnagyobb lökést épp az adta a formátumnak, hogy idővel egyre ismertebb előadók is beszálltak a buliba.

2014-ben például a lúzerrock zászlóshajója, a Weezer szalagon is megjelentette legutóbbi albumát, az Everything Will Be Alright In the Endet, ugyanennek az évnek a végén a Rolling Stone magazin külön cikkben szedte össze az év legjobb kazettamegjelenéseit, majd 2015 nyarán a Spin is megtette ugyanezt az év első felének legjobb kiadványaival, 2013-tól pedig, a lemezboltok napjához hasonlóan, évről évre megtartják a Cassette Store Dayt.

2015-ben már olyan nagy nevek jelentettek meg kazettákat, mint a Motörhead, Method Man, a Foals, de újra kijött a Green Day megkerülhetetlen lemeze, a Dookie, az év végén pedig a Blink-182 is szalagon, limitált példányban adta ki négy klasszikus albumát. Sőt, decemberben Nelly Furtado és a Blood Orange név alatt zenélő Dev Hynes közös kazettát is megjelentetett, és még Kanye West is úgy döntött, hogy utólag kazin is kiadja a Yeezust – ami egyébként nagyon szépen fest.

A Weezer-kazit (és még sok más hanghordozót) kiadó Burger Records alapítója, Sean Borhman  2014-ben azt mondta, hogy hétéves fennállásuk alatt már közel 350 ezer kazettát értékesítettek, és ez a szám azóta természetesen még tovább emelkedett. A Newsweeknek arról is beszélt, hogy az indulásukkor az új megjelenések még(/már) nem jelentek meg kazin, és hogy nagyrészt nekik is köszönhető, hogy a kazetták ismét a popkultúra részévé váltak.

Az újra feléledő kazettamánia idővel Magyarországra is begyűrűzött: a Recorder magazin – a külföldi trendekre viszonylag gyorsan reagálva – már 2011-ben kiadott egy hazai hálószobapop-válogatást, aztán olyan előadók jelentkeztek még szalagos kiadványokkal, mint az Erik Sumo Band, a Gustave Tiger, a Somersault Boy, a Hippikiller, a Piresian Beach és a MYGL, közben pedig olyan kiadók is felbukkantak (Farbwechsel, Normafa), amelyek szintén láttak potenciált a formátumban. 

 A kazettázás teljesen leült, ahogy egyre elterjedtebbé vált a cédé. Most meg valahogy újra feljött

– csodálkoztak rá Czipóék is, akik egyébként hárman dolgoznak a budaörsi házban.

Amerikában a kazigyártások száma 2005-ben az egymilliót sem érte el, majd tíz év alatt ez megtízszereződött, és 2014-ben már ismét tízmilliónál tartott. Sőt, 2015-ben az eladások mértéke mintegy 20 százalékkal növekedett, ami miatt az egyik amerikai kazettakiadó egyenesen a hanghordózó hatvanas években induló történetének eddigi legjobb éveként könyvelte el 2015-öt. A kazetták visszatéréséről októberben még az NBC híradója is beszámolt.

Hozzánk némileg később ért el a mélypont, Czipóék legalábbis később kezdték el észlelni a formátum hanyatlását. Mint mondják, a kilencvenes években még valósággal dübörgött a kazettaüzlet, 2008-tól azonban drasztikusan visszaesett a formátum iránti érdeklődés, majd a közelmúltban ismét megszaporodtak a kazettarendelések – igaz, többnyire csak kisebb mennyiségben rendelnek a zenészek, ezért a vállalkozás fő profilja a CD- és DVD-készítés.

Czipó bácsinál olyan befutott előadók készítettek már lemezeket, mint az Ossian, az Alma zenekar, a Hooligans, a Kormorán vagy Kalapács Józsiék, a kazettákat viszont egyértelműen a fiatal zenészek preferálják. A budaörsi kazettamanufaktúrába azonban nemcsak hazai, hanem német és osztrák megrendelések is érkeznek, sőt, Czipót már Japánból is felkeresték, a szállítási procedúra miatt azonban inkább nem vállalta el a munkát.

Amikor arról kérdezem, hogy regionálisan mennyire egyedülálló vállalkozás az övék, akkor úgy válaszol:

Végülis azt lehet mondani, hogy valamennyire igen. Korábban több ilyen gép is volt itthon, de ma már nem tudok többről. Úgy tudom, Romániában is van még hasonló vállalkozás. Meg nyilván a németeknél is, de lehet azért keresnek inkább engem, mert az ottaniak drágábbak.

A kazettagyáros a gépek beszerzéséről is mesélt kicsit: volt egy régi megrendelője, aki rengeteg munkát hozott neki, és mivel a részfeladatokat akkor még ki kellett adnia másoknak, túl költségessé vált az előállítás, ezért a megrendelő úgy döntött, inkább hajlandó lenne befektetni néhány ilyen masinába.

Aztán – és ez, istenem, de tipikus! – alig egy évvel később befuccsolt a kazettabiznisz. (A Czipóék által használt mastergép még leértékelve is többmillió forintba került.)

Minek vegyem meg, amikor úgyis minden fent van a neten?

A londoni TapeHead kiadó képviselői szerint azért jó nyomon követni a kazettamegjelenéseket, mert így rengeteg olyan zenét ismerhetünk meg, amelyek máshol esetleg nem juthatnának el hozzánk. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kazettákat kisebb mennyiségben is könnyedén le lehet gyártatni, ezzel a kevésbé ismert/tehetős előadók is megengedhetik maguknak, hogy fizikai formátumban is megjelentessék a szerzeményeiket. "A kazettakiadást csak a kis kiadók művelhetik igazán hatékonyan, mert a kis cégek gyorsabban reagálhatnak az új trendekre, így eleve előnyösebb helyzetben lehetnek, mint a kiadóóriások" – írtuk egy korábbi cikkünkben is.

A brightoni Third Kind Records nevében Nick Langley például azt mondta:

Számomra ez a keresgélésről szól. Arról, hogy olyan őrületes új zenéket találhatsz, amiket egyetlen nagykiadónak sem lenne mersze több ezer példányban cédén vagy bakeliten megjelentetni.

A kazik nagy lehetősége egyébként abban rejlik, hogy könnyedén betölthetik azt az űrt, amit a cédék hanyatlása idézett elő. Felfutásuk annak is köszönhető, hogy a zenehallgatók, ha már pénzükkel támogatnak egy előadót, szeretnek valamilyen kézzel fogható tárgyat is kapni, ami emlékezteti őket a nemes adakozásra. Mivel a kazetták legtöbbje mellé letöltőkód is jár, ezért szívesebben szerzik be ilyen formában a zenéket – ahelyett, hogy a személytelen digitális formátumokat választanák.

A kazetta tökéletes médiuma a zenék megjelentetésének. Manapság, amikor a legtöbben már digitálisan fogyasztanak zenét – streamelik vagy letöltik –, mégis kit érdekelnek a cédék?! A legtöbb asztali számítógép és laptop már CD-meghajtó nélkül kerül boltokba, a vinil meg egy nagyszerű formátum ugyan, de meglehetősen költséges az előállítása, arról nem is beszélve, hogy a lemezek túlzottan nagyok, sok helyet foglalnak

– vélekednek a TapeHead mögött álló arcok.

A kazettakiadók többsége abban is egyetért, hogy a szalagok nem jelentenek veszélyt az online streamingszolgáltatások számára.

Nem versenyezhetünk velük. Az egyetlen, amit nyújtani tudunk, az, hogy más élményt adunk, mint a többi formátum.

Czipó egyébként nem tudja, meddig tarthat még a kazettareneszánsz, vagy hogy mikor pukkanhat a lufi. Azt mondja, annyi minden visszajön mostanság – például a bakelitek, és arra se nagyon számított senki –, hogy akár az is lehetséges, hogy tartósan kell számolnunk a kazetták jelenlétével. (És ha már a vinileknél tartunk: 2015 karácsonyán a HMV percenként egy lemezjátszót értékesített, de az Amazonon is a lemezjátszók bizonyultak a legnépszerűbb audióeszköznek a szezonban.) Czipó bácsi közben azért azt is beismeri, hogy pusztán a kazetták értékesítéséből egyelőre nem tudna megélni, a bevételek legjava még mindig a CD-kből és DVD-kből jön össze.

A Noisey egyébként nemrég megkérdezte az egyik külföldi kazettakiadó tulajdonosát, hogy szerinte várható-e hasonló feltámadása a kazettáknak, mint mondjuk a vinileknek. A válasz meglepő volt, és őszinte:

Nem, egyáltalán nem. Egy nagyon menő alternatíva, de sem hangminőségben, sem esztétikájában nem képes versenyezni a többi hanghordozóval.

A kazetták ennek ellenére itt vannak, és – perpillanat úgy áll – egyre nagyobb példányszámban kelnek el. Sőt, olyannyira nem tűntek el, hogy a BBC novemberben arról cikkezett: a hi-tech Japánban még mindig árulják és használják őket – akárcsak a hasonlóan elavultnak vélt faxgépeket. És ameddig megmarad az igény a kazettagyűjtés iránt, bármilyen kicsi is a magyar piac, Czipó bácsi továbbra is legyártja majd a ritka példányokat a budaörsi kazettamanufaktúrában, amelyek aztán zenegyűjtők büszkeségeiként kerülhetnek fel a polcokra. Mi pedig bátran leporolhatjuk a walkmanjeinket, és visszatekerhetünk kicsit az időben, nem nézhet miatta senki hülyének minket, hiszen épp csak trendet követünk.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!