Index Vakbarát Hírportál

Bejöttek az olcsó cédék a Tankcsapdának

2016.01.22. 15:22

Szépen csorognak a milliók a Tankcsapda kasszájába, derült ki a napi.hu cikkéből, amely azt vizsgálta, miből élnek a debreceni zenekar tagjai. A Céginfó adatai szerint a rocktrió fő cége, a Tankcsapda Music Kft. 2014-es vagyona 142,9 millió forint volt, az évet pedig 12,6 millió forint adózott eredménnyel zárta.

Ebben a zenekart alapító Lukács László 70 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy amikor a tagok ötmilliót osztanak szét egymás közt, abból a frontember 3,5 milliót kap meg, míg a 2000-ben csatlakozó Fejes Tamás egymilliót, a 2012-ben belépő Sidlovics Gábor pedig félmilliót.

A zenekar korábbi vállalkozását Tankcsapda Kft.-nek hívták, amit tavaly Rock Music Shop Kft.-re neveztek át. Ezen a néven nyílt meg az együttes debreceni márkaboltja októberben, ahol egyébként más zenekarok merchandise termékeit is árulják. Ebben Lukács és Fejes 26-26 százalékkal van benne, a fennmaradó tulajdonhányaddal Makovinyi Gábor rendelkezik, aki, ha minden igaz, nem csupán névrokona a debreceni Frogshow dobosának.

Lukácsnak és Fejesnek közös cége is van Volufe Bt. néven, ami 2014-ben a frontembernek 7,3 milliót, a dobosnak pedig 4,7 milliót hozott. Fejesnek egyébként összesen nyolc vállalkozáshoz van köze, hangszer-kereskedelemmel is foglalkozik, valamint a debreceni Roncsbár és Paripa csárda üzemeltetésében is érdekelt.

A legkésőbb csatlakozó Sidi a Tankcsapda Music mellett csupán egy zene- és videofelvételek kiskereskedelmével foglalkozó kft.-ben van benne, ennek azonban az utóbbi két évben semmilyen jövedelme nem volt, tartozása pedig 14 millió körül tart.

Magyarország legnépszerűbb rockzenekara mögé olyan szponzorok álltak be, mint a Mol, az MTVA, a Rézangyal, a Zwack Unicum és a Heineken Hungária. A Mol-kutaknál kapható, 990 forintos cédék egyébként szintén sok bevételt hoznak a Tankcsapdának, mióta 2012-ben a saját kezükbe vették a lemezkiadást. Az Urai vagyunk a helyzetnek már hatszoros platinalemez, a régi lemezek újrakiadásaiból pedig állítólag csaknem 130 ezer példány fogyhatott.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok