Ha most azt mondanák egy átlagembernek, hogy mondjon három híres amerikai popénekesnőt, akkor minden valószínűség szerint Rihanna neve hangozna el a legtöbbször, még akkor is, ha ő egyébként történetesen Barbadoson született. Ma egyértelműen ő az egyik legtöbbet érő modern popsztár, akit legalább annyira szexszimbólum, mint előadói híresség. 2012 óta nem adott ki új nagylemezt, és főleg csak közreműködött mások dalaiban. Ma viszont hatalmas meglepetésre kijött az Anti, a sokak által régóta várt új album, ami ráadásul ingyenesen letölthető bárkinek.

Mielőtt még bárki elkezdené vadul szétanyázni a kommentszekciónkat, hadd szögezzünk le egy valamit:

2016-ban ingyen megjelentetni egy Rihanna-albumot olyan, mint kidobni az éves fizetésed az ablakon.

Rihanna az egyik legerősebb popzenei brand konkrétan bármit csinálhat, azzal garantáltan tele lesz a sajtó és milliók rohannak az iTunesra, hogy fizethessenek az új dalokért. Azonban nagyon úgy néz ki, hogy az egész mögött ismét egy hatalmas Tidal-baki áll. A Tidal ugye Jay-Z és egy rakás gazdag zenész saját streamingszolgáltatása, ami exkluzív megjelenésekkel próbál helyet csinálni magának az egyébként is már telített piacon. Rihannának is van részesedése a cégben és eredetileg csak a Tidalen lett volna elérhető az Anti, ahogy Dr. Dre Comptonját sem lehet máshol megtalálni legálisan. Azonban rövid időre valaki feltöltötte a számokat és hiába szedték le hamar, a már egy ideje pletykált meglepetéslemez pillanatok alatt a kalózoldalakon találta magát.

A baj már megtörtént, hogyan tovább?

A jelenlegi lemezpiaci állapotok miatt baromi nehéz egy kiadónak meghoznia a megfelelő döntést.

• Tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi, és tartsuk magunkat az eredeti tervhez?
• Hozzuk előrébb a lemezmegjelenést és reménykedjünk a jó eladási számokban?
• Próbáljuk meg az egészet valamiféle médiahackként beállítani?
• Essünk neki a szemét kalózoknak, hogy miattuk nem tud szegény Lars Ulrich aranyozott cápaakváriumot venni az úszómedencéje mellé?

Amikor Björk albuma kiszivárgott az énekesnő gyorsan reagált és hetekkel korábbra hozta a saját lemezének megjelenését, így kihasználva a hirtelen gerjedt hype-ot. Rihannáék azonban másképp döntöttek és egy szimpla Twitter-bejegyzésben linkeltek egy Tidal-oldalra, ahol mindössze egy emailcímért cserébe bárki letölthető a teljes lemezt akár számonként mp3-ban, sőt, príma minőségű FLAC formátumban is, ráadásul még egy két hónapos Tidal-előfizetés is jár az egészért. Az viszont egyáltalán nem világos, hogy ki járt jól ezzel az egésszel. Már ha jól járt bárki is.

Gift to my navy!!! #ANTI Download with code: ANTI https://t.co/Pa0juya50t @samsungmobileus pic.twitter.com/5ffWm48v39

— Rihanna (@rihanna) 2016. január 28.

Elég megnézni a Billboard gyűjtését, hogy egyértelmű legyen mekkora pénzkiesést okoz mind a kiadónak, mind az előadónőnek az egész blama. A legtöbb lemeze bőven egymillió fölötti eladást produkált, de a külön eladott számaival sem keresett rosszul. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy az ügy mekkora marketingveszteséget okoz a Tidalnek, ami pont az ilyen exkluzív megjelenésekkel igyekszik tartani a lépést a Spotifyjal, Deezerrel és a Google-lel. Persze a jövőben ezeken a felületeken nem lesz elérhető a lemez, de a digitális letöltés így is meglepő lépésnek számít, és az is jó kérdés, hogy a Samsung mit szól ehhez az egészhez, akik Jay Z-hez hasonlóan itt is szponzorként tűntek fel. Ugyan a Billboard szerint csak limitált letöltésről van szó, de ez sovány vigasz lehet a kiadónak pláne, hogy az ingyenes letöltések nem számítanak bele az albumeladási listákba.

Abból szempontból nagyon érdekes korszakban élünk, hogy a legnagyobb popsztárok egyre ritkábban nyúlnak mellé. Ha épp a trap a divat, akkor Katy Perrynek megcsinálják a Dark Horse-t, ha a tropical house, akkor Justin Biebernek összerakják menő producerek a Sorryt. A drum and bassben utazó holland Noisia brit rappereknek, majd a Kornnak dolgozott, a glasgow-i drogtanyákból kiemelt Hudson Mohawke már Lil Wayne-nek, R. Kellynek és Azealia Banksnek ír zenéket, és akkor nem is beszéltünk még Diplóról és Skrillexről, a modern popzene két meglepően fontos figurájáról. Érdemes megnézni, hogy A$AP Rockytól a Lean On-on át Justin Bieberig mennyi mai topslágerhez fűződik a nevükhöz, amik ráadásul nem is rosszak, sőt, sok szempontból kifejezetten izgalmasak mondjuk a 2000-es évek rádiós popslágereihez képest.

Lopni, megyünk lopni, a Rihanna meg a főnökei

Ezt csak azért kellett leírni, mert egy éveken át visszatartott Rihanna-album esetében mindenki biztos volt benne, hogy a barbadosi énekesnő mögött álló nagytőkés PR-gépezet a szakma legforróbb neveit gyűjti össze Mark Ronsontól Pharrellen át a Skrillex-Diplo párosig. Ehhez képest a produkciós listán olyan nevek vannak, mint Hit-Boy, DJ Mustard vagy Kuk Harrell, akik évek óta ontják magukból a Pitbulloknak, Jennifer Lopezeknek és társaiknak szánt hulladékot.  Még így is csoda egyébként, hogy az Anti alapvetően nem egy Umbrellával meg Diamondsszal súlyosbított instant slágergyűjtemény, hanem valamiféle útkeresés ebben a kaotikus időszakban, amikor már Justin Bieber vagy Beyoncé is elkezd vállalható számokban énekelni.

Mivel alig tudtuk párszor meghallgatni a lemezt a nap folyamán, így inkább dalonként írunk egy-egy mondatot, hogy bemutassuk mennyire próbál másnak tűnni Rihanna, mint egy szimpla éneklő szexszimbólum.

1. Consideration

Nem a legjobb kezdés, hogy a rögtön az első hang Tyler, The Creator, Vince Staples vagy Earl Sweatshirt alapjait nyúlja még akkor sem, hanem a ráénekelt, kicsit karibi kiejtésű énekkel alapvetően egész jól működő fúziót alkotnak.

2. James Joint

Annyira punk dolog mostanság nem punkzenészeknek is egyperces dalokat írni, hogy Rihanna egy kis dobok nélküli prüntyögésre énekel arról, hogy de jó lenne iszonyatosan betépni.

3. Kiss It Better

Gondolom ezt szánták a gigantikus balladának, amit majd sírdogáló érettségizők énekelnek összeölelkezve, de hiába csavargatják ott a basszust és a szintit a háttérben mindent elront a refrénben felsíró, mit felsíró, felzokogó gitár, amitől egymás ujjait kezdené el nyalogatni Joe Satriani és Steve Vai egy lángoló erősítő árnyékában.

4. Work

Az igazán menő producerek hiánya mellett feltűnő, hogy mindössze SZA és Drake ugrott be közreműködni egy-egy dalhoz, utóbbi pont a kislemeznek szánt Workbe. Talán ez a legslágeresebb szám az egész albumon, de abból fajtából, amit az emberek kedvelnek ha megszólal a rádióban vagy a konditeremben, de utána egy hangot nem bírnának felidézni belőle.

5. Desperado

Eddig az egyik legjobb dal, de nagyjából a második refréntől nem mutat semmi extrát.

6. Woo

Wow, mintha valaki egyszerre akarna Death Grips és Fetty Wap lenni. Túlvezérelt hangszerelés, végletekig kitekert autotune, és úgy az egész inkább hasonlít valami kísérleti projektre, amit előkotortak a "valamire jó lesz még később" címkéjű fiókból.

7. Needed Me

Kicsit mintha a kezdés az új Disclosure-t vagy Weeknd-et idézné, majd olyan rotyogásba kezd a dal, hogy komolyabb szubbasszussal garantáltan eltalálná egyeseknél a barna hangot. Ez a dal hozza eddig egyedül azt az elvárást, hogy egy ilyen kaliberű énekesnő legyen képes haladni a korral, ráadásul a többihez képest ez még egy viszonylag egységes szám.

8. Yeah, I Said It

Az előző dalhoz képest valamivel finomabb kortárs r&b háttérben csipogó Nintendo-hangokkal. Akár egy Frank Ocean-lemezen is lehetne, de akkor már legyen inkább új Frank Ocean-lemez, légyszi.

9. Same Ol' Mistakes

Az egyik legérdekesebb dal abból a szempontból, hogy ez egy Tame Impala-számnak a feldolgozása. Egészen érdekes egyébként, hogy az utóbbi évben a tradicionálisan fekete zenei műfajok mennyire kezdik felfedezni maguknak a pszichedelikus rockot, elég megnézni mit csinált legutóbb A$AP Rocky, vagy az olyan rapcsapatokat, mint az Underachievers. Az eredetihez képest ez kicsit gyengécske, de egy próbát megért.

10. Never Ending

Itt már kezdett kicsit idegesíteni, hogy az Anti voltaképpen egy hatalmas katyvasza mindennek, ami pár hónapig menőnek számított az elmúlt négy évben. Mintha csak egy csupa szemüveges, szakállas fehér csávóból álló indie folk banda 30 emberes koncertjére odapofátlankodott volna Rihanna, hogy bizony ő is érzi a mezőt, a tájat, a felhőket meg egyébként is, gyerekkorában pásztor akart lenni.

11. Love on the Brain

Itt meg annyira erős az Amy Winehouse-hatás, hogy ide érezni a metadonszagot. Még Rihanna is pont úgy hajlítgatja a hangját és affektál, hogy tényleg már csak egy hatalmas konty hiányzik a fejéről.

12. Higher

Rihanna nagyon tud énekelni és mindent megtesz, hogy ezt el is higgyük neki. A zene az tök mindegy, menjen valami vonós izé a háttérben aztán kiénekli bárki szájából az arany fogvédőt.

13. Close to You

Naná, hogy a zongorás ballada sem maradhatott le, csak ez már annyira, de annyira nem érdekel valószínűleg senkit az otthon Rihanna-plakátját ölelgetve sírdogáló tinédzsereken és magányos szingliken kívül, hogy legszívesebben törölném a memóriámból azonnal.

Lesz ez még így sem

Nehéz előre megjósolni mi lesz, mert lehet Rihannának majd összedobnak egy olyan bombasztikus vagy erős virális tartalommal bíró klipet, hogy senkit sem fognak a dalok érdekelni, de az egyből feltűnik, hogy

Senki nem akar már az igazán nagy sztárok közül középszerű zenéket csinálni, mert az internetnek hála, látni mennyi új dolog jön ki folyamatosan akár teljesen ismeretlen előadóktól. Persze ez nem mentség arra, hogy az Anti voltaképpen már nem lopás, hanem 2012-2016-os időszak nettó kirablása. Nekem még ezzel sincs semmi bajom, csak akkor ne Hit-Boy meg a szokásos szargyáros producerek dolgozzanak a számokon, hanem ifjú vizionáriusok, akik egészen más aspektusból közelítik meg a popzenét.

A Tame Impala-feldolgozás a legjobb példa arra, hogy miközben A$AP Rocky például az L$D c. számával képes volt integrálni a psych rock hatásokat a saját zenéjével, Rihanna megelégedett minimális változtatásokkal. Ahogy a dalonkénti elemzésben is írtuk, alig van eredeti hang a lemezen csak az izzadságot érezni, hogy Rihanna már 27 éves, és nagyon megakarja mutatni a világnak az alkotóművészi énjét.

Csak ehhez nem elég összetolvajkodni mindent, ami kicsit is tetszett az embereknek és még a szaksajtó is odavolt értük, hanem tudatosan lebontani a klasszikus popzenészi struktúrát, kirúgni a fenébe az összes egy kaptafa producert és teljesen átgondolni az alap koncepciót. Az Anti ingyenesen letölthetővé tétele már egy jó kezdet, de ezekkel a zenékkel ugyanúgy átveri a rajongóit, mint azokat, akik valami igazán grandiózusra számítottak a világ egyik legnépszerűbb énekesnőjétől.