Index Vakbarát Hírportál

Cintula: Óriási baromság, hogy besúgó voltam!

2016.02.27. 12:47 Módosítva: 2016.02.27. 13:11

A Stenken megjelent könyvismertetőnk után a Bors újságírói is élénken elkezdtek érdeklődni a Kádár-korszak könnyűzenei politikájáról szóló Jampecek a Pagodában című Csatári Bence-könyv iránt. Megkeresték például Keresztes Tibort, azaz Cintulát, akiről a történész könyve (és így a Stenk recenziója) is azt állította: Kurucz Tibor néven írt jelentéseket 1966 és 1969 között az állambiztonságnak.

A Kádár-korszak közkedvelt DJ-je viszont ezt válaszolta a Borsnak:

Ezt a témát nem először veszik elő, de egy óriási nagy baromság! Hozzanak nekem ide egyetlen papírt, amit aláírtam! Addig csak duma ez az egész, kapja be, aki ezt terjeszti! Ha viszont én írnék könyvet, akkor sokan lennének bajban. A Poórról például, hogy jelentettem volna? Olyan kapcsolatai voltak, hogy disszidált, majd hazajött anélkül, hogy börtönbe került volna. Aki élt abban a korban, az tudja, hogy ez mekkora dolog, vagyis az állami vezetésnek nem is lehetett szüksége egy lemezlovas jelentéseire.

Csatári Bence a levéltári kutatásai alapján valóban nem besúgóként, hanem jelentéseket író ügynökként és informátorként nevezte meg Cintulát a könyvében, valamint az abban újraközölt, korábban már publikált tanulmányában. A Bors megkeresésére a történész, aki 10 éve foglalkozik a Kádár-korszak könnyűzenei politikájával, így válaszolt:

Az, hogy abban az időben ki volt valójában besúgó, sosem tudjuk meg. Három feltételnek kellene megfelelnie ahhoz, hogy ez bizonyítható legyen, vannak-e beszervezési papírjai, aláírt jelentése, és bizonyíték arra, hogy kapott-e ellenszolgáltatást. A volt ügynökök 99,8 százaléka nem felel meg ezeknek, ahogy Cintula sem, mindössze annyit mondhatunk, hogy egy Keresztes Tibor nevű férfi Kurucz Tibor néven jelentett annak idején a rádióban.

Ehhez képest a 2014-es dolgozatában és az új könyvében Csatári következetesen Cintulaként emlegeti a Kurucz Tibor néven jelentéseket író Keresztes Tibort:

„Kurucz Tibor”-t, azaz az 1944-ben Komáromban született Keresztes Tibort, aki Cintulaként volt ismert a

hazai diszkós körökben, 1966-ban szervezte be hazafias alapon ifjúságvédelmi vonalra tartótisztje, Bándi Ferenc

rendőr hadnagy. Cintula akkoriban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, 1969. január 7-én „nem dolgozott” megjegyzéssel zárták ki a hálózatból. ÁBTL 2.2.2. „Kurucz Tibor”. 6-os karton.

A lemezlovas Keresztes Tiborról egyébként már 2012-ben is megírta Szőnyei Tamás a Titkos írás – Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet 1956–1990 második kötetében, hogy Poór Istvánról, sőt, Vámos Miklósról is szolgáltatott információkat a Belügyminisztérium III/III/2-b alosztályának.



Rovatok