Index Vakbarát Hírportál

Isten sem zárhatja be a szerelmemet!

stenk dal 2016 cover 1
2016.03.07. 15:18

Véget ért a szavazás a Stenk idei dalversenyének elődöntőjében. A négy továbbjutott dalhoz ötödikként csatlakozott az a zenekar, amire legtöbben szavaztak vasárnapig. A versenynek március 27-én lesz vége, amikor is megtartjuk a döntőt a fővárosban és a helyszíni zsűri kiválasztja melyik előadó írta a legjobb magyar dalt 2015-ben. A teljes mezőny 30 dallal indult, ezeket itt lehet meghallgatni, illetve egy külön erre a célra készített Spotify-listában, amit lejjebb lehet megtalálni.

Az elődöntőből korábban továbbjutott a

  • Dope Calypso
  • Fran Palermo
  • Felső Tízezer
  • és I Am Soyuz.

A vasárnapig tartó szavazáson sokáig úgy tűnt, hogy a Passed lesz a befutó, de aztán a végére feljött a Papaver Cousins, aki végül meg is nyerték a közönségszavazást és a a lehetőséget, hogy fellépjenek a döntőben.

Papaver Cousins: No God Can Cage My Love

A döntőbe jutott öt zenekar március 27-én lép fel a budapesti a Kuplungban, ahol adnak egy-egy minikoncertet, majd a helyszíni zsűri eldönti, ki írta 2015 legjobb magyar dalát. További információk az eseményről hamarosan, de addig is tessék hallgatni az idei mezőny legjobb dalait Spotifyon vagy Youtube-on.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok