Lassan 10 éve, hogy az akkor megújuló Petőfi Rádióban feltűnt a Szeplős váll a Magashegyi Undergroundtól, ami nemcsak feltette a zenekart a magyar popzenei térképre, de hosszú távon megalapozta a népszerűségüket. Az együttes idén a 10 éves jubileumát ünnepli, új albumot adnak ki, amiről az első dal most nálunk hallható először. Erről, Erdélyről, a városi életről és az együttesen kívüli életről beszélgettünk Bocskor Bíborka énekesnővel. 

Az induláskor egészen érdekes részét képezte a Magashegyi Underground az itthoni könnyűzenei színtérnek, ugyanis a kétezres évek második felében meglehetősen szokatlannak számított, hogy egy kereskedelmi tévés tehetségkutatóban feltűnt énekesnő ne falunapokon és lottósorsolásokon lépjen fel, hanem a lakossági közízlés kielégítésére fittyet hányva alternatív zenekarban kezdje újra a karrierjét. Pontosan ez történt Bocskor Bíborkával és a Magashegyi Undergrounddal.

Egyszer felléptem egy kolbászfesztiválon is Debrecenben.

- meséli a Megasztárban feltűnt énekesnő a műsor utáni időszakról. Bevett, évek óta működő rendszer, hogy a kertévék mesterségesen kreált celebjei eleinte falunapokon és más hasonló eseményeken lépnek fel, ameddig igazán fel nem kapják őket. Bocskor mindössze egyszer ment bele ilyenbe, mert érdekelte, hogy mégis miért pont őt választották ki a másik 11 megasztáros közül.

Nagyon kellemetlen volt. Egy sátorba volt bezsúfolva mindenki, folyamatos volt a zaj, az emberek sört ittak és kolbászt ettek, miközben beszólogattak a színpadra, ahol egy recsegős magnóról indították el a zenét. Igaz, hogy kaptam egy kis pénzt érte, de nem érte meg. Éreztem, hogy nem vagyok ebbe a világba való. És itt nem a falunapokra gondolok.

Közismert tény, hogy a kereskedelmi adók felfuttatott sztárjait nem látják túl szívesen a magyar alternatív zenei közegben, azonban Bíborka elmondása szerint őt semmilyen hátrány nem érte, amikor feltűnt a Magashegyi Underground élén.

Persze ebben az is közrejátszik, hogy a Megasztár után egészen más közegben kezdett el mozogni. Járta a belvárosi kultúrkocsmákat, megismerkedett a helyi underground művészekkel, akik nem akartak mást, csak zenélni, és sokkal közelebb érezte magához azt az őszintének tapasztalt világot, ahová most ő és a zenekara is tartozik. Erdélyben született Csíkszentmártonban (Csíkszeredától 16 kilométerre), Marosvásárhelyre járt a színművészetire, de mielőtt befejezte volna, gondolt egyet és felköltözött Budapestre.

Nagyon-nagyon idegen volt nekem a város először, pedig alapvetően vagány lánynak tartom magam. Kevés az igazi, tartalmas szemkontaktus, mindenki siet valahova és nem számít a másik. Ezt láttam elsőre, azóta ez megváltozott, mert ezeket az érzelmeket lehet pozitívan irányítani, befolyásolni. Tegnap is tudtam például egy mélyet beszélgetni egy idős nénivel a villamoson, de a buszsofőr is szokott köszönni. Sőt, még dudált is, amikor miniszoknyában voltam. Mondjuk ettől kicsit keresztbe nézett a szemem.

Nemrég másfél hetes pihenőre - saját megfogalmazása szerint karanténba - kellett mennie, mert az elmúlt, telített időszak kérte a feltöltődést. A Magashegyi szinte egész évben nagyon aktív, nyáron minden fontosabb fesztiválon ott vannak, az év többi részében is turnéznak. Ráadásul a mai világ kórtünete, a folyamatos információtöbblet és közösségi média is egyre jobban fárasztja.

Lekaptam egy Hamvas Béla-könyvet a polcról és rájöttem arra, hogy csak szállok egyik helyről a másikra. Ebben a könyvben írja, hogy neki egy-egy meditációs objektum, szobor vagy csak egy mondat az élete végéig a gondolataiban marad. Ekkor jöttem rá, hogy rohanásra kényszerített, már csak GIF-ekből álló világ nekem túl gyors.

Ettől függetlenül a turnék és a hardcore nyári fesztiválszezon sem készíti ki teljesen, legfeljebb gondol egyet és lazításként éjszaka elmegy úszni. Tudatmódosítókat nem nagyon használ, de szereti módosítani a tudatát a saját rendszere szerint. "Időszakosan kitalálom, hogy akkor most ezt, vagy azt nem eszem, egy ideig nem kávézom, aztán négyet-ötöt is megiszom" - mesél arról, hogy miképpen változtat szándékosan, sokszor szélsőségesen a saját mindennapjain. Szenzitív, empatikus embernek tartja magát és ezért is kezd elege lenni a megfelelési kényszer által irányított, közösségi médiából. A rajongók leveleire igyekszik válaszolni, de a Facebookon ömlesztett káoszt és közhangulatot egyre rosszabbul viseli. Hasonlóan gondolkozik az irányított médiaszereplésről és az interjúkról is.

Legutoljára talán 2014-ben adtam interjút. Egyszerűen nem szeretek beszélni annyit, de az új album miatt úgy éreztük érdemes most kicsit nyitni.

Ez annyira igaz, hogy a koncerteken sem szokott nagyon beszélgetni a közönséggel, ahogyan előre eltervezett felszólalásai sincsenek. "Egyszer kipróbálnám, milyen mondjuk megtapsoltatni a közönséget, mert más fellépők sokszor élnek ezzel a számomra idegen közeledéssel. De koncerten nehéz megszólalni, nehéz találni azonnal egy érvényes gondolatot, ami tiszta, ami érthető és ami mindenkihez szól. Bár végül is, én folyamatosan kommunikálok-a testbeszédemmel, az éneklésemmel, a mozgásommal. Ha még beszélnem is kéne, az az én érzésem szerint erőltetett, őszintétlen lenne, ami nagyon távol áll tőlem."

Az idén 10 éves a Magashegyi Underground, vagyis a Szeplős váll már a könyökén kellene hogy kijöjjön. A helyzet viszont nem ez, mert a legismertebb slágereik még mindig tudnak újat mutatni a közönség részéről, és ez szerencsére fordítva is így működik.

"Újabban le szoktam menni a közönség közé. Nagyon érdekes élmény, mert van, aki megölel, van, aki teljesen bezár és van, aki csak szimplán meg akar érinteni. Furcsa érzés, nekem is mindössze egyszer volt olyan, hogy rajongóként megérintettem a kedvencemet. Ez egy Future Islands-koncerten történt Ljubljanában, ahová a magashegyis fiúkkal közösen utaztunk ki"

Már jó pár felvétel kikerült a Magashegyi új lemezéről - az interjú előtt nem sokkal töltötték fel a Balcony TV-s fellépésüket, amit Bíborka még nem is látott  - és ezeken is érezhető a progresszió az együttes hangzásában. Mégis felmerül a kérdés, hogy az eredeti felállásban szereplő Kardos-Horváth János Kaukázus-frontember megjelenésére mennyire lehet számítani egy jubileumi évben.

Most fejeződött be a közös turnénk a Kaukázussal, és egy ideig úgy éreztem, visszafonódhat a kezdeti rend, de azóta ezt másként gondolom. Mindenki megvan a

saját talpán, a két zenekar két távoli bolygó, úgy érzem, hogy János nagyon jól elvan a saját közegében. Szóval nem, nem tervezzük, de azt sem mondom, hogy elképzelhetetlen.

Az új album hátterével kapcsolatban elmondja, hogy mivel eléggé hasonló a tagok ízlése, ezért nincs túl sok konfliktus a zenekaron belül.

Ha világon mindenki azokat a zenéket hallgatná, amiket mi, akkor nem lenne értelme élni.

- mondja ezt viccesen azzal kapcsolatban, hogy a tagokkal kifejezetten szeretik a depressziót, a kicsit introvertált, mély zenéket. Inspirációk között elhangzik a Vampire Weekand, a Goldfrapp, de később többek között még a Rosencrantz és Guildenstern halott című film is, mint személyes élmény. 

A fiúknak nagyon markáns, karakteres elképzelése van a zenéinkről és annyiban változtunk a 10 év alatt, hogy már nem szól bele mindenki feltétlenül mindenbe,

kialakult egy személyes tisztelet is egymás iránt, hisz mindenki letett már nagyon fontos dolgokat arra a bizonyos asztalra.

Az új számok tovább fejlesztik, átgondolják az eddigi brit gitárzenés, folkos vonalat, amivel annak idején berobbantak a reneszánszát élő Petőfi Rádión. Azóta sok minden megváltozott, például a mesterségesen, agresszívan irányított trendek, ami Bíborka szerint nem is annyira az albumokra, hanem inkább egy- egy dalra jellemző.

Minél könnyedebb hangvételű, minél könnyebben fogyasztható és minél egyszerűbb érzékeseket közvetítő.

- így jellemzi azokat a magyar dalokat, ami az általa említett aktuális trendnek megfelelnek. Nagyon ritkán hallgat rádiót és magyar zenét, így a Petőfi Rádió felhígulásából is csak annyit észlel, hogy 10 évvel ezelőtti misszió megtartása mellett már Justin Biebert is játszanak. Azt azért megjegyezte, hogy nagyon hiányolja, amiért az Amorf Ördögöknek nincs már folytatása, nincsenek új zenéik.

Egyszerűen sugárzik róla, hogy van benne valami olyan plusz, amit még nem adott ki magából, és talán nem is egy zenekar erre a megfelelő formátum. Nagyon sokáig kerüli a szólókarrier kifejezést, és végül meg is egyezünk abban, hogy ez nem is legjobb szó arra, amit eltervezett. Nem vágyik arra, hogy a Magashegyin belüli demokratikus káosszal ellentétben egymaga adjon utasításokat mondjuk egy szólólemez elkészítéséhez. Nehéz kihúzni belőle, de végül azért elmondja, hogy valóban tervez valami sajátosat ősztől, de ezt nem lehet majd egyértelműen szólólemeznek nevezni. "Nem lesz konkrét formája, ez ennél sokkal több lesz".

Azonban hiába faggatom a jövőről, ő nem az a fajta, aki annyira tudatosan megtervezi mindenét évekkel előre.

Mindig mindenhol más történik, mint a tervezett. És én ezt szeretem a legjobban.