Index Vakbarát Hírportál

Meat Loaf összeesett koncert közben

2016.06.17. 10:00

Kórházba kellett szállítani Meat Loaf rockénekest egy edmontoni koncertről, írják a nagy hírügynökségek. A 68 éves, nem éppen egészséges életmódjáról híres zenész az utóbbi időben elég sokat betegeskedett, több koncertjét is lemondta, de az edmontoni előtt úgy érezte, jobban van. A koncertfelvételen jól látható, hogy Meat Loaf az I Would Do Anything For Love című slágere éneklése közben ejti el mikrofonját és rogy össze. A koncert azonnal félbeszakadt. 

Az énekes állapotáról az albertai egészségügyi központ szóvivője személyiségi okokra hivatkozva  nem nyilatkozott, sőt, tulajdonképpen azt sem ismerte el, hogy Meat Loafot vitték be hozzájuk, "egy személy"-t emlegetett csak, akit "egy hangversenyről" szállítottak be hozzájuk. A helyszínen megkérdezett rajongók azt nyilatkozták az Edmonton Journal nevű lapnak, hogy először azt hitték, az összeesés a show része. Később az énekes szóvivője, Jeremy Westby elmondta, hogy Meat Loaf már jobban van, állapota stabil és gyorsan gyógyul, így hamarosan otthon pihenhet. 

Meat Loaf legnagyobb sikerét a Bat Out of Hell című, 43 millió pédányban eladott lemezével aratta 1977-ben, amiből a mai napig évente 200 000 példányt adnak el. Az énekes már három éve a visszavonulás gondolatával játszott, mert egészségi állapota annyira megromlott, hogy nem mert nagyobb turnékra vállalkozni. Korábban, 2007-ben egy európai turnét a hangszálain talélt ciszta miatt kellett lemondania, 2011-ben pedig a mostani esethez hasonlóan a színpadon esett össze.



Rovatok