Alapvetően a Balaton Sound elektronikus zenei fesztiválként van jelen a köztudatban, de már egy ideje egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a hiphopra. A fesztivál csütörtöki napján két felkapott rapper és egy egykori rapsztár is fellépett, mi pedig megpróbáltuk megfejteni, hogy mennyire van helye a Soundon a rapbuliknak. Helye egyébként van, csak a megfelelő embereket kell elhívni. Megnéztük a Rihanna megverése miatt egyre lejjebb csúszó Chris Brown, A$AP Ferg és Tyler, The Creator koncertjét.

Chris Brown

Annak idején igazi csodagyerekként indult Chris Brown, mindössze 15 évesen megkapta élete első lemezszerződését és a 2000-es évek elején őt várták a következő igazi nagy popsztárnak. Aztán ahogy az lenni szokott az amerikai tinisztároknál, Brown magánélete százszor érdekesebb lett, mint a zenei karrierje, és az elmúlt 6-8 évben már tényleg csak azzal foglalkozott mindenki, hogy ez az ember meddig csúszhat még lejjebb. Az egész valahol 2009-ben kezdődött, amikor Rihanna kiposztolta a saját zúzódásokkal és véraláfutásokkal teli arcát, miután akkori párja, Chris Brown kegyetlenül megverte. Brown onnantól kezdve mélyrepülésben van, egészen vállalhatatlanul viselkedik, folyamatosan verekszik és megjárta a sittet, illetve a rehabot is. Ezek után azért jogos kérdés, hogy mi a fenének kell még bárkinek támogatnia ezt az embert, és a Balaton Soundos koncertje után a szervezők helyében simán visszakértem volna a fellépési díjat.

Brown alapvetően ügyes rapper és tökéletes r&b énekes, aminek köszönhetően még úgyis képes összerakni egy-egy érdekesebb dalt, hogy tényleg már a franc se kíváncsi a zenei karrierjére. Ehhez képest a Soundon csak azt mutatta meg, hogy mennyire nem hiányzik senkinek a kétezres évek eleji pop r&b. Nyilván vannak, akik szeretik a túlénekelt számokat, de a Soundon Brown igazából még ezt az egy feladatát sem tudta rendesen elvégezni. A dalok nagyon komoly százaléka playbackről, vagy félplaybackről ment és megdöbbentően kínos volt látni az óriáskivetítőn, hogy Brown feltűnően mást énekel, máshogy mozog a szája és az alapból bejátszott vokálra még tátogni sem képes rendesen. De legalább voltak táncosok meg Brown levette a pólóját, de ez már az egyre fogyatkozó közönséget sem villanyozta fel. Konkrétan látni és érzékelni lehetett, hogy ez a látványos hakni még a kevésbé igényes fesztiválozóknál is kiverte a biztosítékot, a buli vége felé volt olyan, hogy már a taps is elmaradt az egyik dal végén. Sebaj, Brown fogta magát és beállt a saját DJ pultja mögé, ami gyakorlatilag annyit jelentett, hogy az új, elektronikusabb számait egy pult mögött ugrálva kísérte végig, majd úgy jött előre táncolni, mint az idióták, akik direkt bénán mozognak a nekik nem tetsző zenére. Azt már mondani sem kell, hogy az elektronikus részek miatt sokszor mindössze egy-egy nyögésre volt csak képes a mikrofonba és a koncert végi tapsvihar annyira enerváltra sikeredett, mintha csak egy temetési beszédet nézett volna meg több ezer ember.

Az egészben az volt a legmegdöbbentőbb, hogy Brown láthatóan baromira élvezte a fellépést és végig úgy viselkedett, mintha csak egy X-Faktor-forgatáson lenne, ahol tök oké, hogy playbackről megy a zene a lényeg, hogy én állati jól nézzek ki a képernyőn és a táncosak vagányul rázzák magukat a háttérben. Chris Brown karrierje halott, de a hullagyalázásra már tényleg semmi szükség.

A$AP Ferg

El kellene küldeni előre a kérdéseket

- mondta az interjú előtt a fesztivál egyik sajtósa. Évek óta egyre kevesebb értelme van fesztiválokon zenészekkel interjúzni, mert a kimerítő turnétempó, az egyre csökkenő interjúidő, a zaj és a felkészületlen fesztiválújságírók miatt az előadók tényleg szívesebben alszanak még 15 percet a fellépés előtt, mintsem hülye újságírók még hülyébb kérdéseire kelljen válaszolniuk. Azonban az egészen új jelenség, hogy már a nyúlfarknyi hosszúságú fesztiválinterjúkhoz is külön el kell küldeni előre a kérdéseket, ami alapvetően unalmas, értelmetlen és bántóan PR-szagú beszélgetéseket tud csak eredményezni. Ráadásul rapsztárokkal különösen nehézkes beszélgetni, elég csak a tavalyi Wiz Khalifára gondolni, vagy Dizzee Rascal három évvel ezelőtti interjújára a Szigeten.

Végül csak sikerült lebeszélni, hogy előre leadott kérdések nélkül beszélhessünk Ferggel, és legnagyobb meglepetésünkre nem csak készségesen és kedvesen válaszolt, de még ki is szólt az utolsó kérdést jelző emberének, hogy ő még szívesen maradna, nyugodtan beszélgessünk még. Az viszont azóta sem derült ki, hogy az interjút kézzel-lábbal gáncsoló turnémenedzser mit szólt ahhoz, hogy végül előre feltett kérdések nélkül mentünk be beszélgetni a fellépővel, de ő igazából kicsit be is kaphatja.

A talpig melegítőben és egy méregdrága aranyszemüvegben feszítő Fergön lehet érezni, hogy nem az a szokásos gettóarc, aki három szám után megfogta Isten lábát.

Nem drogozok, nem szívok füvet, kizárólag az alkotás érdekel.

- mondja teljesen higgadtan azzal kapcsolatban, hogy amikor a 2013-as nagylemezét írta még egészen más lelki és anyagi helyzetben volt. Aztán a Trap Lord megváltoztatott mindent, de sok más hirtelen felkapott rapperrel ellentétben Ferg nagyon okosan, szisztematikusan kezdte építeni magát. "A hiphop mindig is egy iránymutató műfaj volt és téves azt gondolni, hogy a mi generációnk feltalált bármi újat azzal, hogy most mindenki feketébe öltözik, divattervezőkkel lóg és művészeti alkotásként hivatkozik a saját számaira. Már a Run DMC is diktálta a divatot, ahogy a '90-es évek előadói is. Nekünk csak könnyebb a mai társadalmi és kommunikációs helyzetben új utakat keresni" - mondja azzal kapcsolatban, hogy miért lett annyira menő manapság a rapperek körében a műfajtól eddig elég tájidegen szűk farmer, bőrdzseki vagy a talpig fekete szerkó. Ferg nagyon képben van a témával, még jóval a zenei karrierje előtt saját készítésű öveket gyártott Chris Brownnak és Swizz Beatsnek, ma már pedig saját márkája és brandje van. "Szerintem bátran ki lehet jelenteni, hogy ma a rapsztárok adják meg azt az előremutatást, amit korábban a rocksztárok. Merem vállalni, hogy most a hiphop az új rockzene, és a rapperek töltik be azt a szerepet, amit korábban Bowie, Marilyn Manson vagy Iggy Pop. Ezek az emberek határozták meg az én ízlésemet is, de bármennyire kedvelem mondjuk a glam rock korszak vagy a '70-es évek külsőségeit, szerintem soha nem volt annyira izgalmas a divat és a zene kapcsolata, mint ebben az évtizedben."

2013 baromi erős év volt a hiphopban többek között A$AP Fergnek köszönhetően, aki kilépve A$AP Rocky árnyékából kihozta az első nagylemezét, a Trap Lordot, amivel pikkpakk a hiphop elit küszöbén találta magát. A harlemi gettóban felnövő, majd divattervezéssel és festéssel foglalkozó Ferg is annak az új New York-i generációnak a tagja, akik nagyon tudatosan próbálják kiszélesíteni a műfaj határait.

Ha kizárólag a jelent nézzük, akkor most nyilvánvalóan Atlanta a hiphop fővárosa. De mégis csak New York a műfaj szülőföldje, amire mi nagyon büszkék vagyunk és szerintem az még ma is igaz, hogy ha a hiphop igazi lényegét akarod megérteni, akkor New Yorkba kell jönnöd. A jelen Atlanta, de a jövő mindig is New York lesz a rapzenében

Ez meg is látszott az idei új nagylemezén, amit mi annyira nem szerettünk, de azt nem lehet róla elmondani, hogy ne próbálkozna egészen eltérő dolgokkal. Ezért nem is nagyon lehetett tudni, hogy a Soundon az ultra agresszív Trap Lord vagy a már művészkedő Darold Ferguson (ez ugyanis az eredeti neve) lesz jelen. Ráadásul Ferg nem egy Macklemore vagy Chris Brown azért, szóval egy magyar klubkoncertre nem biztos, hogy összegyűlt volna az a főleg külföldiekből álló 1-2 ezer ember, aki elment a Jager Arénához.

Ferg nem variálta túl a dolgot, mindössze egy DJ-t és egy vendégrappert hozott magával. Semmi kivagyiskodás, semmi túlzott külsőség, a 15 perces DJ-szett után feljött, ledarálta a Trap Lord lemez nagy részét, illetve pár új számot, aztán elegánsan távozott. Sajnos a nagy kemény basszusok miatt a vokáljából semmit nem lehetett hallani, ezért inkább volt egy lájtosabb trap buli, mintsem rapkoncert. Ennek ellenére Ferg nagyon érezte a közönséget, a közönség meg szinte mindenre klasszul reagált, aminek köszönhetően a koncert végén nem csak visszajött a színpadra, de még le is ment ölelkezni az első sorral egy jó 4-5 percet. Hiába volt kissé túl sok a sima DJ-szettezés és volt rossz a hang, A$AP Ferg megmutatta, hogy már van olyan közönség a Soundon, ami nem csak elmegy és értékeli a fasza rapzenéket, hanem képes száz százalékig együtt élni a koncerttel.

Tyler, The Creator

Elkeserítő volt látni tavaly a Szigeten, hogy pár éve kb. a következő Kanye Westnek kikiáltott Tyler, The Creator csak egy enervált, lélektelen, rosszul hangszerelt fellépésre képes csak. Pont ezért a Soundon valami ennél is nyomasztóbbra lehetett számítani, de ehhez képest Tyler és a brigádja jobb bulit csinált, mint bárki, akit idén a Soundon láttunk eddig. Tylerről már itthon is elég sokat írtak, szóval akinek tényleg fogalma sincs arról, hogy ki ez a csávó, az mondjuk olvassa el ezt a cikket és a tavalyi lemezkritikánkat. 

Sok jel nem utalt arra az elején, hogy Tyler és két társa nem csak túl akar lenni hamar ezen az egészen. Tyler úgy nézett ki a színpadon, mint aki most jött egy temetésről és még az a hozzászólás is egészen helyénvalónak tűnt, hogy ez a még mindig csak 25 éves srác mintha látványosan megtört volna. Ennyi idősen dolgozott Pharrellel, van saját tévéműsora, sőt, saját fizetős médiafelülete, rajzfilmje, ruhamárkája, vagyis egy komplett multimédia birodalma. Rengeteg törtek már meg az ilyen hirtelen jött sikertől és az egyébként is depresszív Tyler néha úgy nézett ki a színpadon, mint aki egyszerűen haza akar menni egy szar buliból csak a haverok nem engedik.

Aztán mintha valami történt volna, Tyler elkezdte érzékelni, hogy van nagyjából ezer ember, akik tényleg miatta vannak itt, ismerik a számait és szeretk a zenéjét. Szép lassan egymásra talált az előadó és a közönség, az alapvetően nem túl bulizós IFHY refrénjét együtt énekelte a közönség, a basszusnehéz Jambára és Tamaléra konkrétan megőrültek, de a koncert végére még az is összejött, hogy 2 percig a guggolva tartsák a közönséget, hogy aztán felrobbanjon a sátor. Ez volt az a Tyler, aki annyira állati menőn néz ki a videókon, aki beleszaltózik a színpadról a közönségbe és a langaléta testével úgy jár-kel a színpadon, mintha nem is rapper lenne, hanem valami punkzenekar frontembere. Az meg különösen sokat segített, hogy az A$AP Ferg-fellépéssel ellentétben itt nagyon szépen kilehetett venni a dalszöveget, cserébe valamivel kevésbé búgott a basszus. 

Szóval ebből is látszik, hogy kell, nagyon is kell kurrens, vagy még ennél is aktuálisabb hiphop a Balaton Soundra, mert egyrészről van már egy rakás belga, holland és más külföldi, akik velünk ellentétben tisztában vannak ezekkel az arcokkal, másrészről magyarként meg állati jó érzés olyan rapbulit látni, ahol végre a közönség nem tátott szájjal kussol, ha a fellépő mond vagy kér valamit, hanem azonnal reagál a történésekre, legyen szó táncolásról vagy csak szimplán a refrén énekléséről. Több hiphop, jobb Balaton Sound.

Borítókép: Németh Sz. Péter / Velvet.