Index Vakbarát Hírportál

Feltámad Prince legendás zenekara

2016.07.08. 06:48

A The Revolution ott fog még két utolsó koncertet adni, ahol Prince legnagyobb slágerének klipjét forgatták.

„Prince még egyszer összehozza a régi bandáját, hónapokkal a halála után” – írja a koncertről beszámoló The Wrap magazin. A The Revolution, Prince egykori háttérzenekara ugyanis ősszel újra összeáll, hogy két koncerttel emlékezzenek az áprilisban meghalt zenészlegendára.

A bandát Prince alapította 1979-ben, de már harminc éve, 1986-ban feloszlottak. De 1984-ben, Prince legnagyobb slágere, a Purple Rain videoklipjének forgatásakor még ők játszottak az énekessel. Most – szeptember másodikán és harmadikán – abban a minneapolisi First Avenue klubban állnak össze újra, ahol a klip egy részét is forgatták.

Prince - Purple Rain

„Mély fájdalommal és apokaliptikus gyásszal virrasztottuk együtt a világgal Prince távozásának híre után. Látva a First Avenue-nál összegyűltek reakcióit, mi, a The Revolution – Wendy, Lisa, Brownmark, Dr. Fink és Bobby Z – úgy döntöttünk, hogy együtt lerójuk tiszteletünket Prince szülővárosában” – írja a zenekar.

Az pedig egyértelmű volt, hogy erre a First Avenue-ben kerül majd sor – teszi hozzá a hely igazgatója. „Ez így természetes: hazahozzuk őket.”

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok