Index Vakbarát Hírportál

Presser és más zenészek is megemlékeztek Somlóról

2016.07.19. 11:17 Módosítva: 2016.07.19. 11:43

Hosszú betegség után elhunyt Somló Tamás zenész, az Omega, a Kex és az LGT együttesek tagja. Az MTI beszélt Presser Gáborral, aki nagyszerű egyéniségként hivatkozott Somlóra:

"1968 lehetett, amikor először találkoztunk, gyakorlatilag váltottuk egymást az Omega együttesben. Tamás akkor indult el az artista pályán, miközben zenélt is. Az Omegában csak néhányszor játszottunk együtt, miután én beléptem, ő éveket töltött külföldön artistaként, aztán összefutottunk az LGT-ben, ennek már 43 éve"

Presser az MTI-nek még hozzátette, hogy Somló színpadi jelenléte nagy húzóerőt jelentett a zenekar számára és zenészi képességeit mutatta az is, hogy amikor Frenreisz Károly helyett belépett az LGT-be, néhány hét alatt megtanult basszusgitározni.

"Nem ismerek olyan embert, aki Tamásra haragudott volna. Életét úgy fejezte be, ahogyan élt: utolsó fellépésére, amely talán egy hónappal ezelőtt lehetett, már nagyon nehezen tudott csak elmenni, de nem mondta le, mert Pécsett egy jótékonysági koncerten játszott beteg gyerekeknek" - mondta Presser, aki közben a Facebook-oldalán is írt.

Somló több baloldali rendezvényen is fellépett korábban, például négy éve egy DK-s eseményen is. Gyurcsány Ferenc az alábbi bejegyzéssel búcsúzott a zenésztől.

Szanyi Tibor Twitter-üzenetben emlékezett meg a zenészről.

Az MSZP szintén Facebookon tette tiszteletét a zenész előtt.

Fáy Mikós zenekritikus és újságíró külön is megemlékezett róla a Nol.hu-n, az Akkezdet Phiai rapcsapat lecserélte a coverfotóját Facebookon, a Mary Popkids pedig egy korábbi közös képükkel emlékezett például arra, amikor Somló fellépett a zenekarral két éve a Volt fesztiválon.

A hazai zenei élet több képviselője is megemlékezett Somló Tamásról a közösségi felületein. A 30Y a Ha a csend beszélni tudna 2007-es Sziget-felvételével tisztelgett.

A Neoton Família és a Hooligans is már reggel Facebook-posztban fejezte ki tiszteletét a zenész előtt, majd csatlakozott hozzájuk a Hősök és a Kozmix is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok