A Sziget – főleg a budapestieknek – mostanra annyira a mindennapi élet része lett augusztusban, hogy már senki sem lepődik meg a fővárost elözönlő turistákon, a HÉV-en délelőtt kábán üldögélő, krákogó hollandokon, a Széchenyi fürdőt kutató franciákon, vagy azon, hogy a város északi részein csukott ablaknál is lehet hallani a súlyos basszusokat. Erre a pár napra ez az élet rendje.

Ahogy minden sikeres dolog a világban, a Sziget is megkapta már az elején, hogy elkurvult, kevés a tisztességes zene, sok a tinglitangli, mindig csak a diundisun szól, és akkor is általában a Prodigy. De egyáltalán kik azok, akiknek Nagyszínpad jutott? Tényleg mindig csak ugyanazok lépnek fel? És ha igen, akkor hányszor? Ilyeneknek jártunk utána ebben a cikkben, aminek az inspirációját a Time Out 2013-as, Glastonburyról készített infografikái adták.

Először is tisztáznék pár dolgot – például azt, hogy mi is az a headliner. Ez a magyarban csak ügyefogyott változatban élő fogalom („fő fellépő”) azt jelenti, hogy a fesztivál legnagyobb sztárja, a plakáton pedig az előadó neve prominens helyen, első vagy második sorban szerepel. De ha nem a plakátokból indulunk ki, akkor sokkal egyszerűbb megnézni a Nagyszínpad fellépőit az esti sávokban.

Az évek során rengeteget változott a fellépők beosztása, egy időben kora este külföldi, majd magyar, végül zárásra külföldi sztárfellépőket intéztek nekünk, majd később szétszórták ezeket a fellépőket, de a lényeg a lényeg: aki külföldiként fel tudott lépni a Nagyszínpadon főműsoridőben, azt figyelembe vettem ennél a cikknél.

Az első Szigetet – pontosabban Diákszigetet – 1993-ban tartották meg, de akkor még közel s távol nem voltak külföldi fellépők, úgyhogy az egész statisztikai kutakodást 1996-tól kezdtem, tehát ha bárhol azt írom, hogy a „Sziget történetében”, az akkor az idénhez vezető húsz évet jelenti.

Még egy apróság, csak elébe megyek: a cikk egy részében lesznek műfaji meghatározások, de nem túl pontosak. Annak ugyanis nem sok értelme van, ha egy grafikonon harminc különböző könnyűzenei stílust sorolok fel az industrialtól a skan át a melodikus death metalig, úgyhogy ami metál az metál, amit meg egy csomó ember gitárokon, dobokon, élőben ad elő, az a rock. A pop meg az, amit a popkultúrában egyáltalán nem jártasak is ismerhetnek. 

PRODIGY!!!

Sokat tréfálkoztunk azzal, hogy mennyit jár Magyarországra a Prodigy (itt egy komplett cikket is írtunk róluk, amiben statisztikus szemmel vizsgáltuk őket), úgyhogy nem különösebben meglepő,  hogy ők a legtöbbet szerepeltetett headlinerek a fesztivál történetében. Az utánuk következő Placebo sem annyira meglepetés, ez még mindig az a zenekar, aminek a reklámjainak megérheti felületet vásárolni a budapesti metróban.

Onnantól kicsit sűrűsödik a mezőny: a német Die Ärzte és a szintén örökké hazajáró Faithless áll a dobogó harmadik fokán négy-négy fellépéssel, majd jön rengeteg (de a grafikonunkkal ellentétben nem az összes) banda, amelyek háromszor voltak a Sziget Nagyszínpadán. A HIM-en azért egy kicsit meglepődtem, pedig én is végigéltem a kilencvenes éveket.

Brit invázió

Brit, amerikai és német fellépők koncertjét lehetett legtöbbször megnézni a Nagyszínpadon, utánuk jönnek a svédek, mondjuk a Mando Diao és Hives többszöri fellépésével azért nem volt nagy truváj. Magam is meglepődtem azon, hogy ennyi brit koncert volt a Szigeten. Ez már a második dolog ebben a cikkben, amin meglepődtem! (Az adatok nem az előadók, hanem a koncertek számát veszik figyelembe.)

Mi vagyunk a rock!

Lehet, hogy a metálsátrat száműzték a Szigetről, és egyre nagyobb szeletet kanyarít a tortából  Guetta és Hardwell, de a Sziget – a sok huhogó ellenére – mindig is a rockról szólt, nagyjából háromszor annyi rockkoncert volt, mint elektronikus. Igaz, ahogy a bevezetőben említettem, a rock egy ernyőfogalom, amibe beletartozik a garázsrock és a britpop is (igen, a neve ellenére!), de akkor is: a főfellépők között többen fognak gitárt hozni, mint nem.

Women of the world, take over

Nemi egyenlőséget a Nagyszínpadra! Összesen 183 előadó lépett fel headlinerként a Szigeten (ismétlem, 1996 óta), ebből 25 volt olyan, hogy vagy az együttes egyik prominens tagja volt nőnemű (lásd Sonic Youth), egymagában volt az (Alanis Morissette), vagy jöttek csapatostul (Sugababes). Az utóbbi évek láthatólag javítanak a statisztikán, volt nemrég Ellie Goulding és Florence And The Machine is, de azért az egészre levetítve lehetne több női headliner Magyarország legnagyobb fesztiválján.

Hol vannak manapság?

Vicces azt látni, hogy micsoda együttesek kaptak lehetőséget arra, hogy esti műsorsávban lépjenek fel a Nagyszínpadon, miközben milyen ismertebbeknek (például MGMT vagy a The Horrors) a tűző napon álldogáló közönséget kellett megmozgatniuk. Itt van pár fellépő, akiknek a headlinersége ma különösen vicces.

The Bates: a német punkok '95-ben dolgozták fel a Billie Jeant, akkoriban lekeverhetetlenek voltak a Viváról a Psychót idéző klipjük miatt, úgyhogy a népszerűségük csúcsán jöttek a fesztiválra egy évvel később. 

Galliano: '97-ben lépett fel a brit acid jazz együttes, amit az azonos nevű divattervező antiszemita kirohanásai miatt képtelenség rendesen megguglizni. Még a szigetes koncert évében feloszlottak, a leghíresebb számuk egy Curtis Mayfield-dal feldolgozása volt.

Psycho-Path: sosem olyan jó ötlet szomszédból hozni headlinert, nem is nagyon volt erre példa a Szigeten (kivétel: Parov Stelar), erről a szlovén zenekarról sem hallottam azóta sem. Egy, azaz egy klipjüket találtam a Youtube-on, pedig egy csomó albumot kiadtak. 

Schäl Sick Brass Band: mindig voltak dilis fellépők a Nagyszínpadon, '98-ban ez a kölni rezesbanda szórakoztatta a közönséget.

Panjabi MC:  érdekes az, amikor egy szám hatalmas sláger lesz– mint ez a bhangrát Busta Rhymesszal összeházasító mashup a műfaj őrületének kellős közepén –, aztán hopp, eltűnik a föld felszínéről. Ez történt az angol Panjabi MC-féle  Mundian To Bach Ke-vel, amit még Jay-Z is megpörgetett egy saját változatban.

Eagle-Eye Cherry: Neneh Cherry tesójának hatalmas és egyetlen slágere '97–98-ban őrjítette meg a világot, '99-ben megkapta a Nagyszínpadot.

K2R Riddim: a jamaicai zenét egy osztálynyi francia taggal játszó együttes neve mellett a Francia Intézet stemplije látható a 2000-es programfüzetben, úgyhogy feltételezem, hogy valami kulturális barterprogram részeként került a headlinerek közé.

A cikk elkészültében hatalmas segítséget nyújtottak a Lángoló Gitárokra feltöltött Sziget-programfüzetek.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)