Felesleges dolog 2016-ban azon keseregni, hogy a Sziget nagyszínpadán elektronikus zenét játszik egy DJ felvételről, úgyhogy inkább megpróbáltunk annak örülni, hogy a zöld lézer mellett végre van piros, kék és sárga is.  A Sziget vasárnapi programját Aziza Brahim varázslata és a Bloc Party nosztalgiavonata mentette meg. 

David Guetta @ Nagyszínpad 1/10

Már átlendültünk azon a mélyponton, hogy a Sziget nagyszínpadán EDM-et játszó DJ-k veretik. Már azon is átlendültünk, hogy ezek voltaképpen méregdrága haknik, amik körülbelül annyi zenei értékkel bírnak, mint egy hatodikos sulibuli a tornateremben. Már nem lehet mit csinálni ezzel az egésszel, David Guetta kiirthatatlan a magyar fesztiválpiacról, az örök hőzöngők egyszerűen elvesztették ezt a csatát.

Nem is az a probléma, hogy egyes EDM DJ-k esetében valós jelenség, hogy előre elkészített mixekkel érkeznek, sokkal inkább az a szomorú a szokásos évi guettázásban, hogy a francia producer nem jönne ennyiszer, ha nem mutatkozna rá lakossági igény. Nyilván a Balaton Sound közönsége alapvetően ezt kedveli, de a Szigetre napijegyet váltó magyarok is inkább miatta meg Rihannáért fizetik ki a 18 ezer forintos belépőt, hiszen másokat egyszerűen nem ismernek. Az EDM-lufi nemhogy kipukkanni látszik, de csak most fújják igazán nagyra azzal, hogy David Guetta nemcsak a kötelező záróprodukció a maradék tűzijátékhoz és konfettihez, hanem egy rendes főfellépő a Sziget ötödik napján.

A fellépés alatt végig azon gondolkodtam, hogy vajon milyen emlékekkel mennek haza, akik ezt élvezik. 

• „Vááá gecc, emlékszel Guetta mit művelt az elején?! Rákeverte Justin Timberlake-et a Penge zenéjére!”
• „Fú, hallod, amikor megszólalt az AC/DC, majd a Seven Nation Army, hát, akkor azt hittem, hogy már-már rockkoncerten vagyok!"
• „Nagyon jó érzés volt a 2001-es E-klub-bulik után ismét élőben hallani az Alice Deejayt!"

Az egész csak egy másfél órás kontrollált zenehallgatás, csak most nem a rém idegesítő haverod nyomkodja el a számokat Youtube-on a házibulidban, hanem egy 40 éves francia 200 ezer euróért több tízezer embernek.

Valahol egészen tanulságos, hogy ezek a DJ-k egyre gyakrabban működnek nosztalgiagépként, hogy a szűk 90 percbe minél több ismert hangot keverjenek bele, aztán robbanhasson a dübörgés. Hogy a Seven Nation Army vagy a Thunderstruck lassan kötelező show-elem, miközben egy fesztiválprogramot nem lehet épkézláb, aktuális, menő, népszerű rockzenekarokkal megtölteni, mert az meg a közel sem érdekelne ennyi hazai napijegyvásárlót, miközben maga a lemezjátszó mögött ugráló ember többe kerül, mint az összes fellépő az A38 sátor egy tetszőleges napján.

Teljesen üres fejjel és lélekkel álltam a porban, és figyeltem, hogy már nemcsak zöld lézer dukál a sztároknak, hanem piros, kék és sárga is, illetve legbelül elnézést kértem DJ Báránytól, hogy a maga idejében nem vettem észre, mekkora úttörő a lemezjátszásban azzal, hogy rendszeresen beleszövegel a mixeibe. Akkor még nem tudhattam, hogy 2010-es években egy nagyszínpados koncerten is ez lesz a sztenderd. (sajó)

Aziza Brahim @ Világzenei színpad 8/10

A sivatagi blues legszebb hangjaként konferálták a színpadra Aziza Brahimot, aki a nyugat-szaharai háború miatt egy algériai menekülttáborban született, apját pedig sosem láthatta. A Spanyolországban letelepedett énekesnő a tavaly októberi Womex során is koncertezett már Magyarországon, ezúttal azonban nem a Müpa hangversenytermében, hanem a szabad ég alatt, a Hajógyári-szigeten. 

Azon a világzenei színpadon, amelyik bizonyára a Sziget talán legcsaládbarátabb koncerthelyszíne, ahol akkor is kényelmesen látjuk a fellépőket, ha épp nem állva, hanem ücsörögve nézzük a koncerteket, és ahol gyerkőcök szaladgálnak a fűben heverésző emberek között, ami bármikor nagyon idilli hangulatot képes teremteni. A békés világzenei színpad már sötétedés előtt is nagyon jól állt Brahimnak, majd ahogy lassan beesteledett, hirtelen még varázslatosabb lett a koncert.

Mert amit az énekesnő a zenésztársaival művel, az tényleg varázslat. Brahim szájából még az is tündérinek hat, ahogy a világban dúló háborúk és a felhúzott kerítések ellen emeli fel a szavát. Természetesen minden indulat nélkül, csak a rá jellemző szelídséggel és illedelmességgel, ami nemcsak a zenéjét, hanem az egész lényét is jellemzi. Nem hiába ő mostanság az egyik legkedveltebb név a világzenében. (kovács d.)

Bloc Party @ Nagyszínpad 7/10

Aki már a 2009-es Szigeten is ott volt a Bloc Party koncertjén, az valószínűleg máig hajlamos felemlegetni a bulit, ami nagy valószínűséggel simán ott van a fesztivál történetének legjobb koncertjei között. A bulit akkor furcsamód nem a frontember, Kele Okereke csinálta meg, hanem a zseniálisan doboló Matt Tong, aki aztán pár évvel később ott is hagyta a zenekart,

A Bloc Party akkor még a nagyszínpadon, kvázi főműsoridőben zenélt, mostanra azonban visszabuktak az A38 sátrába. Hogy ez hogyan lehetséges? A zenekar az elmúlt több mint tíz év alatt egyszerűen képtelen volt megugrani a 2005-ös debütlemezének szintjét: sorra jelentkeztek az albumjaikkal, de azok valahogy a közelébe sem értek a Silent Alarm sikerének. Ezt kiválása előtt még Tong is megmondta. „Nem hiszem, hogy még valaha is írni fogunk olyan számokat, amilyenek a SIlent Alarmon szerepeltek” – mondta.

Tong fején találta a szöget, és el is hagyta a süllyedő hajót, a helyére pedig egy női dobos, Louise Bartle ült be. A Bloc Party a régi dobos távozása ellenére egyáltalán nem rossz zenekar még most sem, csak egy több mint tízéves album anyagából él – bár az utolsó lemezük a Stenknek kellemes meglepetést okozott. Valószínűleg pontosan tudja ezt Okereke és csapata is, a trekklista ugyanis egyértelműen a Silent Alarm slágereire volt kihegyezve. A legnagyobbat természetesen ezúttal is a Helicopter és a Banquet szólt, a This Modern Love pedig továbbra is az egyik legjobb dolog, amivel be lehet fejezni egy koncertet. A zenekar furcsamód még mindig nem unja ezeket, legalábbis nagy-nagy mosollyal játszották őket. Sőt, a koncert végén nem győzték hangsúlyozni, hogy mennyire klasszul érezték magukat. Meg igazából a közönség is. Szerintem mindenki jól járt. (kovács d.)

Sum 41 @ Nagyszínpad 5/10

Olyan csodálatos korban élünk, hogy a '90-es évek második felében kialakult poppunk mára visszatérő nosztalgia lett, hiszen az akkor tizenéves hülye gyerekek ma már 30 körül vannak. Már nosztalgia Blink 182-t, Offspringet vagy régi Green Dayt hallgatni, sőt, igazából a poppunknak igenis voltak klassz dolgai. Na, a Sum 41 pont nem ez a zenekar, de akkoriban a gördeszkás, tetkós, piercinges, festett hajú punkzenekarok annyira mentek, hogy a zeneipar már mesterségesen összerakott, fekete-fehér kockás hevederrel gitározó, pólóhoz nyakkendőt hordó produkciókkal próbálta életben tartani magát. Emlékszik még valaki a Bustedre vagy Avril Lavigne-re?

A Sum 41-ra biztosan, mert anno nekik sikerült a lehető legjobbkor érkezni az egyszerű, kétakkordos punkszámaikkal, nekem meg is volt eredetiben az első két lemez, amit ronggyá hallgattam fóti hitgyülisekkel egy angliai nyelvtáborba vezető úton 2002-ben. De felnőttként soha az életben nem mondanám azt, hogy a Sum 41 jó zenekar, vagy hogy jó számaik vannak. Nincsenek, és ez élőben látszott a legjobban az alkoholfüggőségéből kigyógyuló énekesen, aki lassan 40 évesen szerintem maga sem tudja, hogy pontosan mit kezd éppen az életével. Ha nem a kora harmincasok járnának a fesztiválokra, akkor nem is lett volna olyan kiemelkedően jó hangulat a koncerten, mert a zenekar mindent megtett, hogy azt a pár egyszerűbb kis dalt is szétrombolják élőben.

Minden kiöregedő rockzenekar halála, amikor a súlyosság nevében a dobos felfedezi a duplázót, és beledarál olyan dalokba is, ahol erre semmi szükség. Ettől a Sum 41 is csak egy rakás erőlködött fingásnak tűnt, ami nem tudja felvállalni a régi poppunk hülyeségeit, de ahhoz túl sok pénzt keresnek, hogy elmenjenek mondjuk taxisofőrnek vagy kertésznek. Az első lemezekről ráadásul alig játszottak valamit, a koncert közepe már kezdett unalomba fulladni, mert az együttes valószínűleg nem fogta fel, hogy a kutya nem hallgatta már őket a poszt-MTV korszak után. Ezért hiába indult egész jól az egész, végül csak kiderült, hogy az egykori poppunk hősöknél kiégettebb zenei garnitúrát tényleg nehéz találni. (sajó)

Tinie Tempah @ Nagyszínpad 5/10

Először elképzelésem sem volt arról, hogy egy Tinie Tempah mégis hogy a viharba kerül a Sziget nagyszínpadára, és igazából élőben is úgy tűnt, hogy maga a brit rapper is kicsit meglepődött volna a kiemelt figyelmen. Mert hát valljuk be, Tinie Tempahnak hét éve volt egy tök jó száma (Pass Out), aztán eltűnt, majd nemrég visszatért Nagy-Britannia pitbulljaként, hogy rettenetes EDM-alapokra rappelve fedje le a saját hazájában ezt a piacot. Aztán kiderült, hogy súlyos tízmilliós nézettségeket hoz össze a Youtube-videói alatt, úgyhogy valószínűleg ez a csávó valamiért mégis baromi népszerű, csak én nem találkoztam még olyan élő emberrel, aki Tinie Tempah-rajongónak mondta volna magát.

A koncert után ilyen nem is nagyon lesz, mert hiába mondtam magamban az elején, hogy ilyen alapon igazán lehetne több kurrens rapper a Sziget nagyszínpadán, végén olyan ortó guettázásba ment át az egész, hogy még a halak is inkább beledöglöttek a Dunába. Azt azért az előadó számlájára írjuk, hogy feltűnően imádta a koncertet, az idei legjobb közönségnek hívta a Szigetet, és kihozta a maximum egy sound systemes fellépésből. (sajó)