Index Vakbarát Hírportál

Beyoncé mellé senki nem tudott felnőni

Ilyen volt a 2016-os MTV Video Music Awards gála

2016.08.29. 10:10

Az MTV Video Music Awards (VMA) soha nem arról szólt, hogy ki kapja a konkrét díjakat, de még így is meglepő volt, hogy mikor magyar idő szerint reggel hatkor véget ért a háromórás átadóünnepség, akkor nem derült ki, hogy ki kapta a legjobb popvideó, legjobb rockvideó és a legjobb elektronikus videó díját. Ha eddig nem lett volna világos, hogy ez itt valójában mellékes, akkor ebből mindenki számára egyértelmű lett.  Maga a show sokkal visszafogottabb volt a tavalyihoz képest, amikor Miley Cyrus volt a műsorvezető.  Idén szűken mérték a hajmeresztő vagy polgárpukkasztó pillanatokat.

Helyette a társadalmi kérdések, illetve az előadások elvontabb és művészibb irányba való elmozdulása volt inkább jellemző. Az este Rihanna kapta meg a Michael Jackson Vanguard Awardot – ami gyakorlatilag egy életműdíjnak felel meg. Elég sokat mond a VMA-ről, hogy egy 28 éves énekesnőnek ezt teljesen természetes jelleggel odaadják. Rihanna ezt ünnepelvén négyszer is fellépett az este. Klasszikus értelemben vett műsorvezetője vagy házigazdája idén nem volt az átadónak. Ehhez a feladathoz legközelebb két, Magyarországon kevésbé ismert komikus, Keegan-Michael Key és Jordan Peele volt, akik két kitalált személyt eljátszva kommentálták végig az eseményeket, ezzel kiparodizálva az ilyen gálaestek közvetítésében egyre gyakrabban feltűnő közösségi médiával foglalkozó riportereket. Nem lehet őket házigazdának hívni, mert egyszer sem álltak fel a színpadra, de az átkötő feladatok egy része rájuk hárult, és többnyire jól is működött ez a rendszer. A legjobb poénjuk talán az volt, mikor megjegyezték, hogy Rihanna négyszer lép fel az este, mert négy évet kellett várni Frank Ocean legújabb albumára. A VMA történetében többször előfordult már, hogy nem volt konferanszié, amihez képest az idei variáció egészen üdítő volt, de nagyon nehéz minden évben más komikust találni a feladatra.

A legemlékezetesebb és leglátványosabb show-t egyértelműen Beyoncé hozta, aki mini koncertet adott a tavaly megjelent Lemonade vizuális albumáról. Itt egyszerre volt egy végletekig profi és látványos műsor komoly társadalmi mondanivalóval. Általában a botrányok jobban megmaradnak az emlékezetben a VMA-kkel kapcsolatban, mint a tényleg komoly teljesítmények, szerencsére az idei VMA szerencsére inkább szólt az előbbiről, mint az utóbbiról.

Britney Spears karrierjének több meghatározó pontja is köthető a VMA-gálákhoz, így mindenki nagyon várta az énekesnő visszatérését. A most megjelent albuma egyik dalát adta elő, és meg sem próbált úgy csinálni, mintha nem playbackelne. Az ő műsora is igyekezett művészi lenni, de nem sikerült annyira egyedire vagy látványosra a végeredmény, hogy a gála után bárki is ezt emlegesse a legjobb pillanatok között. Az sem segített, hogy Beyoncé után kellett színpadra állnia, ami után bárki műsora eltörpült volna. Britney jelenleg mindent megtesz, hogy visszakerüljön a pop vérkeringésébe, de a VMA alapján nem úgy tűnt, hogy a Las Vegasban eltöltött egy-két év jó hatással volt rá.

A társadalmi problémák nemcsak Beyoncé dalaiban domináltak, de más alkalommal is előkerültek a díjátadón. Alicia Keys adta át a legjobb férfi videóért járó díjat, előtte pedig nem felejtette el megemlíteni, hogy Martin Luther King „I Have A Dream” beszédének augusztus 28-án volt az 53. évfordulója. Dalos verssel emlékezett meg a jeles alkalomról, illetve az egyenlőség eszményéről.

Az idei gála egyértelműen a nőkről szólt, a férfi előadóknak idén csak néha-néha jutott a reflektorfényből. A Jonas testvérek ettől függetlenül nyugodt szívvel mondhatják, hogy legalább a többi férfihoz képest jó estéjük volt. Nick Jonas ugyan egyik kategóriában sem jutott díjhoz, hiszen nem is nagyon jelölték, viszont előadhatta Bacon című slágerét, amire bátran lehet büszke. De egyébként Rihannához, Britney-hez vagy Beyoncéhoz felesleges hasonlítani, mert láthatólag azok az előadások, mind igyekeztek többek lenni egy átlagos VMA-s fellépésnél. A fiatalabb Jonas testvér viszont csak elhozta a legvidámabb dalát, és igyekezett belőle jó bulit csinálni. A másik Jonas fivér, Joe azért örülhetett, mert új bandája a DNCE lett az év felfedezettje.

Kanye West kapott négy percet a gála producereitől, amikor azt csinálhatott, amit csak akar. Nyilván ennek egy része jól sikerült marketingfogás, és egy ekkora jelentős eseménynél nem lehet ennyire szabadon garázdálkodni. Mindenesetre Kanye visszafogta magát, és nem csinált botrányt, helyette fényezte magát egy kicsit, elmondta, hogy Taylor Swifttel szemben neki van igaza, aztán meg olyan nagyságokhoz hasonlította magát, mint Steve Jobs, Howard Hughes vagy Walt Disney. Megdicsérte a jövő hiphop nemzedékét, majd felkonferálta legújabb videóját, ami szintén botránymentesre sikeredett. Ebben maga Kanye nem is szerepel, helyette a viszonylag kevés ruhában lévő Teyana Taylor táncol egy edzőteremben. 

Drake győzelmével indult az este, először a legjobb hiphopvideó díját adták oda, amit a kanadai rapper a Hotline Bling című dalával meg is nyert. Nem vette viszont át az űrhajós trófeát, állítólag azért, mert dugóba került. Később nem derült ki, hogy ez csak egy poén volt, vagy tényleg így történt, mindenesetre Drake a gála végére előkerült, hogy talpig szmokingban átadja Rihanna életműdíját. A felvezető beszédében elmondta, hogy 22 éves kora óta szerelmes Rihannába, és bár az énekesnő fiatalabb nála, ő mégis mindig felnézett rá. Az egész olyan volt, mint egy furcsa szerelmi vallomás, Rihanna pedig először úgy nézett ki, mint aki évezi a helyzetet. Viszont mikor a díj átadása után Drake megpróbált puszit vagy csókot adni, akkor Rihanna látványosan elhúzta az arcát. Vagyis nagyon úgy néz ki, hogy kosarat kapott Drake, vagy csak Rihannának esze ágában sem volt ennyi ember előtt egy ilyen intim pillanatot átélni.

Összességében egy hullámzó gálát láttunk, ami maximum az előadások miatt marad emlékezetes, és nem az alpári vagy polgárpukkasztó jelenetek okán. Ez mindenképpen haladás, csak kérdés, hogy ki fogja élőben nézni a VMA-t, ha ez a jövőben is így marad. A botrányok miatt kell ugyanis ott lenni élőben, az előadásokat elég másnap csekkolni az interneten. 

Nyertesek: 

Az év videója:

Beyoncé – Formation                                    

Legjobb női videó:

Beyoncé – Hold Up

Legjobb férfi videó:

Calvin Harris ft. Rihanna – This Is What You Came For

Legjobb közös dal: 

Fifth Harmony ft. Ty Dolla $ign – Work From Home

Legjobb hiphopvideó: 

Drake – Hotline Bling

Legjobb hosszú formátumú videó:

Beyoncé – Lemonade

Legjobb új előadó:

DNCE

A nyár slágere:

Fifth Harmony featuring Fetty Wap – All In My Head (Flex)

Legjobb látványtervezés: 

David Bowie – Blackstar

Legjobb koreográfia: 

Beyoncé – Formation

Legjobb rendezés: 

Beyoncé – Formation

Legjobb operatőri munka:

Beyoncé – Formation

Legjobb vágás:

Beyoncé – Formation

Legjobb digitális trükk:

Coldplay – Up&Up

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok