Index Vakbarát Hírportál

Zenekarok, amelyeket sokkal kevesebben ismernének Kurt Cobain nélkül

2016.09.24. 09:07

Tizenkét szám tizenkét olyan előadótól, akikért Cobain nemcsak, hogy rajongott, de valamilyen formában még segíteni is tudott rajtuk. Ha Cobain nincs, nemcsak kevesebben ismernék őket ma, de a legtöbbjüknek a későbbi karrierje is egész máshogy alakult volna. Vagy leginkább sehogyan sem.

Miközben Kurt Cobaint előszeretettel ábrázolják lázadó, depressziós, nihilista és szuicid, problémás rocksztárnak, addig legalább ugyanilyen fontos eleme az egyéniségének a határtalan zenerajongása. Kevés ilyen ikonikus rocksztárról lehet elmondani, hogy a sikerei csúcsán is megmaradt ugyanannak a lelkes, zeneőrült srácnak, mint amilyen kamaszkorában volt.

Cobain egyáltalán nem élte meg sikerként és pozitívumként a Nevermind megdöbbentő népszerűségét, és haláláig nem is tudta kiheverni, hogy a Nirvanából szubkulturális kedvenc helyett hirtelen világhírű, tömegeket vonzó zenekar lett. Viszont, ha már így alakult, a helyzetet arra is kihasználta, hogy számos kedvencének is juttasson valamennyit a reflektorfényből.

Ha van példa a zenebuzi rocksztárra, akkor egyértelműen Cobain az, aki a legtöbb kollégájánál tájékozottabb, nyitottabb és érdeklődőbb zenehallgató volt, aki sok obskúrus, kultikus előadót is szeretett, mindezt akkor, amikor még az ilyen együttesek felkutatásába jóval több energiát kellett feccölni, mint csak megnyomni egy gombot a YouTube-on vagy a Spotify-on.

Tévedés lenne azonban Cobaint amolyan proto-hipszterként ábrázolni, aki csak a minél ismeretlenebb zenékre hajtott volna - hallgatott ő sok mindent, a Beatlestől a Black Sabbath-on át az Aerosmithig, de leginkább magát a zenét szerette (ő maga a látóköre kiszélesítését a Pixiesnek tulajdonította, és már nem csak punk rockot hallgatott). A megmaradt és kiadott naplói is tele vannak zenekarnevekkel, lemezlistákkal, és folyamatos utalásokkal arra, mennyire sokat jelentett Cobainnek ez a sok-sok másik zenekar.

Amikor tehát a Nirvanából sztárzenekar lett, Cobain felhasználta a népszerűségét arra, hogy a kevésbé ismert kedvenceit - gyakran pár ezer ember által ismert zenekarokat - is helyzetbe hozza. Akár előzenekarnak hívta őket a Nirvana turnéira, akár feldolgozásokkal, akár egyéb módon.

A legtöbb zenekarnak nagyot dobott a pályáján Cobain rajongása - igaz, volt példa az ellenkezőjére is: a Calamity Jane nevű riot grrrl-csajpunk zenekar azután oszlott fel, hogy a Nirvana előzenekaraként játszott ötvenezer ember előtt Buenos Airesben, ahol a ritka bunkó közönség megdobálta őket, Cobain pedig válaszul végig csak szórakozott velük a koncertjükön.

A Nevermind világsikere akkor az egész alternatív rock számára áttörést jelentett, hiszen azon felbuzdulva a nagykiadók boldog-boldogtalant leszerződtettek, mindenkiben a következő Nirvanát látva, tehát közvetve rengetegen köszönhettek sokat Cobainnek, az alábbi playlist viszont kifejezezetten azokra a zenekarokra koncentrál, amelyeket egy teljes nemzedékkel Kurt Cobain ismertetett meg.

 

1. Wipers: Return of the Rat

Kik ők? A portlandi Wipers volt az első punkzenekar északnyugaton, nem véletlenül volt a közeli Seattle grunge színterére is nagy hatása Greg Sage kultikus zenekarának. Maga Cobain is így írt a naplójában: “A seattle-i grunge Portlandben kezdődött, 1977-ben.” Sőt, amikor összeállított egy ötvenes listát azokból a lemezekből, melyek a legnagyobb hatással voltak a Nirvanára, abban három Wipers-album is helyet kapott.

Mit tett értük Cobain? Feldolgozott két Wipers-dalt (D-7, Return of the Rat), továbbá összehozott egy tribute albumot is, melyen a Nirvana és egyéb korabeli zenekarok játszották Sage dalait. Az újonnan jött figyelem hatására Sage újjá is alakította az akkor épp megszűnt zenekarát.

2. Meat Puppets: Plateau

Kik ők? A Kirkwood fivérek arizonai zenekara a hardcore-ból indult, de később country- és pszichedelikus rock-hatásokat beépítve lett belőlük kultzenekar, mely ugyancsak nagy hatással volt az egész grunge szcénára. A még ma is létező Meat Puppets második albumát ma már a nyolcvanas évek klasszikusai között tartják számon.

Mit tett értük Cobain? Cris és Curt Kirkwoodot is beszervezte a Nirvana nevezetes MTV Unplugged koncertjébe, ahol három dalt is eljátszottak a Meat Puppets II albumról, melynek következtében a zenekar rajongótábora megtöbbszöröződött. Sőt, a soron következő Too High To Die a Meat Puppets legsikeresebb lemeze is lett.

3. The Vaselines: Son of a Gun

Kik ők? Az 1986-ban alakult, skót Vaselines egyike azoknak a kiválasztottaknak, melyek joggal tarthatnak igényt a “Kurt Cobain kedvenc zenekara” címre. Eugene Kelly és Frances McKee zenekarát nem sokan ismerték a glasgow-i indie színtéren kívül, de szerencséjükre Cobain pont a kevesek közé tartozott, pedig a Vaselines addigra már fel is oszlott. Igaz, 2008 óta az együttes újra létezik és még lemezeket is megjelentet.

Mit tett értük Cobain? Hát szép sorjában: előbb megkérte őket, hogy a Nirvana kedvéért álljanak össze újra egy koncert erejéig, majd Kelly új zenekarát, a Eugeniust elvitte magukkal turnézni. Sőt, a Nirvana három Vaselines-számot is feldolgozott, illetve a már említett Unplugged koncerten is eljátszott kettőt. Kelly pedig karrierje során először végre kapott egy kis pénzt is Cobainnek köszönhetően, és lett egy lakása, anélkül, hogy dolgoznia kellett volna.

4. Half Japanese: Charmed Life

Kik ők? Jad Fair zenekara egyike az amerikai alternatív/lo-fi rock intézményeinek, aki elképesztő szaporasággal jelenteti meg rossz minőségben felvett, diktafonpunk hangzású lemezeit. Cobain a saját bevallása szerint a legszívesebben plázákban hallgatott Half Japanese-t a walkmanjén, és elképzelte, ahogy a hangszórókból is ez szól, az emberek pedig teljesen kikészülnek tőle.

Mit tett értük Cobain? Elvitte a zenekart előzenekarnak az In Utero-turnéra, amiről először maga Fair is az újságból értesült először: Cobain egy interjúban beszélt a tervéről, hogy magával vigye a Half Japanese-t turnézni. Egy sokkal morbidabb, és vélhetően nem is tudatos gesztusként pedig Cobain pont egy Half Japanese-pólót viselt, amikor főbe lőtte magát.

5. Shonen Knife: Twist Barbie

Kik ők? A Ramones-mániás Naoko Jamano oszakai pop-punk csajzenekara az egyik első, nem angol anyanyelvű zenekarként került be az angolszász alternatív rock körforgásába, és a nyolcvanas-kilencvenes években igazi kultzenekarnak számított. Az együttes három éve Budapestre is eljutott, és adott is egy szuper hangulatú koncertet a Dürer-kertben.

Mit tett értük Cobain? Bár a Shonen Knife-ot imádta a teljes alternatív rockszcéna egy időben, a legnagyobbat Cobain lendítette a szekerükön, aki “Beatles-koncerten sikítozó kislánynak” érezte magát a zenéjüket hallva. A zenekar turnézhatott a Nirvana előzenekaraként, és utána már nagykiadónál jelentethette meg a soron következő lemezét. A Cobain öngyilkossága után helyszínelő rendőrök a lemezjátszóján a Shonen Knife Rock Animals című lemezét találták meg, vélhetően ezt hallgatta utoljára életében.

6. Chokebore: Coat

Kik ők? A remek nevű Troy von Balthazar Honoluluból induló indie zenekara egy kései Cobain-kedvenc, hiszen az első lemezük is 1993-ban jelent csak meg. A Chokebore inkább Európában (különösen Franciaországban) lett népszerű később, de ez nem akadályozta meg Cobaint abban, hogy őket is a kedvenc zenekaraként emlegesse egy alkalommal.

Mit tett értük Cobain? A Nirvana utolsó amerikai turnéján a Chokebore volt az előzenekar, és Balthazar természetesen élete csúcspontjai közt emlegeti a turnét: “Örökké emlékezni fogok erre a tíz koncertre” - nyilatkozta később.

7. Television Personalities: Geoffrey Ingram

Kik ők? Dan Treacy ugyanúgy a független rockzene kultuszhőse, mint itt annyian a listán, csak őt a brit posztpunk-színtér termelte ki. A folyton változó Television Personalitiesben Treacy maradt az egyetlen állandó tag, és le sem tagadhatná, hogy Syd Barrett a bálványa (akinek a lakcímét is tudta). Hiába írt szellemes és popkulturális utalásoktól hemzsegő dalokat, mentális problémái és drogfüggősége miatt a társadalom peremén maradt, sorozatos bolti lopások miatt még börtönben is ült, öt éve pedig egy vérrögöt operáltak ki az agyából, évekig nem is lehetett tudni sokat a hollétéről, de a legfrissebb hírek szerint felépült.

Mit tett értük Cobain? 1991-ben kinyomozta Treacy londoni lakcímét, és levélben kereste meg, hogy felkérje a Television Personalitiest előzenekarnak a londoni Astoriában. Ez közvetlenül a Nevermind megjelenése után volt ugyan, de Treacynek fogalma sem volt, kik ezek, a barátai viszont meggyőzték, és igent mondott. Sőt, eljátszotta a koncerten a Seasons in the Sunt is, egyik kedvenc számát, és mikor lejött a színpadról, Cobain lelkesen rohant hozzá gratulálni, hiszen kiderült, hogy neki is ez volt a kedvenc száma.

8. Melvins: Hooch

Kik ők? Buzz “King Buzzo” Osborne zenekara esetében olyannyira nem túlzás “a Melvins nélkül nincs Nirvana” kitétel, hogy konkrétan King Buzzo mutatta be Cobaint és Kris Novoselicet Dave Grohlnak. A punkból induló, de metal, stoner rock és zajrock elemeket is vegyítő Melvins az északnyugati színtér legfontosabb zenekara volt a nyolcvanas évek végén, de aztán az utódok hamar lehagyták.

Mit tett értük Cobain? Miután nyílt titok volt Cobain és Buzzo barátsága, illetve a Nirvanára gyakorolt hatása, kapott a dicsfényből a Melvins is. A Nevermind után őket is leszerződtette egy nagykiadó, és úgy volt, hogy a Houdini című lemeznek Cobain lesz a producere, de akkor már annyira eluralkodott rajta a függősége, hogy végül is megváltak tőle. Ettől még két dalban játszik, és a dalok csaknem felében fel is van tüntetve producerként. Nem csoda, hogy messze ez lett a legsikeresebb Melvins-lemez.

9. Young Marble Giants: Credit in the Straight World (1980)

Kik ők? Az indie szobapop zenekarok őse Walesből jön: a Moxham testvérek alkották Alison Statton énekesnővel, dobosnak pedig egy súlytalanul kopogó dobgépet vettek be. A Young Marble Giants mindössze egy albumot élt meg, a Colossal Youth pedig egy valódi csoda, Statton szenvtelen és hűvös énekstílusa később sok más énekesnőnél visszaköszönt, Philip Moxham összetéveszthetetlen basszusgitárjával és a bátyja, Stuart elidegenítő hatású orgona- vagy minimál ritmusgitárjával kiegészülve.

Mit tett értük Cobain? Az interjúiban hirdette a Young Marble Giants dicsőségét, a lemezüket a számára öt legnagyobb hatású album között emlegette, és fel akarta dolgozni a Nirvanával ezt a számukat. Erre végül nem kerülhetett sor, de megtette helyette Courtney Love a Hole-lal.

10. The Raincoats: Fairytale in the Supermarket (1979)

Kik ők? Cobain rajongott a csajos posztpunk zenekarokért - a Young Marble Giants és a Raincoats mellett a Marine Girls, a Slits és a svájci Kleenex is a kedvencei közé tartozott, de a Raincoats talán mindegyiknél nagyobb helyet foglalt el a szívében. Ana da Silva és Gina Birch zenekara a londoni punkszíntérből nőtte ki magát kísérletező hajlamú, semmivel sem összehasonlítható együttessé, amely rövid csillogás után hamar fel is oszlott.

Mit tett értük Cobain? 1992-ben a Rough Trade kiadó londoni boltjában kereste az első Raincoats-lemezt, amikor megtudta, hogy Ana da Silva a szomszéd utcában dolgozik egy régiségboltban. Meg is látogatta, majd a lemezeik újrakiadásához szívhez szóló ajánlást is írt, többek között arról, hogy a Raincoats mindig élete egy rendkívül boldogatalan, magányos, unalmas időszakára emlékezteti: “Ha akkor nem tehetem meg, hogy felrakjam néha az agyonkarcolt Raincoats-lemezemet, nem sok békés pillanatom lett volna” - írta többek között. A zenekar Cobain halála évében újjáalakult.

11. The Shaggs: Philosophy of the World

Kik ők? Sokak szerint a rocktörténelem legrosszabb zenekara, néhányan azonban rajongtak értük, így Cobain vagy Frank Zappa is. A Wiggin nővérek a hatvanas években alapítottak zenekart, miután a nagymamájuk megjósolta egyszer az apjuknak, hogy a lányaik világhírű együttest alakítanak majd. Nem így lett, a Shaggs amatőrös csörömpölése csak egy lemezig jutott, az is csak az apa unszolására, ám a kaland végeztével utólag szép kultusza lett a zenekarnak.

Mit tett értük Cobain? Shaggs-pólóban járt, a lemezt pedig az ötödik helyre tette a kedvenc albumai listán. “A Shaggs volt nyilvánvalóan a legnagyobb. Hallottam azt a koncertfelvételüket, amit vélhetően egy bölcsődében vették fel, és a sikoltozások a háttérben hangosabbak, mint maga a zene” - mondta egyszer róluk.

12. Daniel Johnston: Walking the Cow

Ki ő? Az amerikai underground egyik kulcsfiguráját januárban egy teljes cikkben bemutattuk: ő az, aki a pincéjében felvett, saját kiadású kazettáival vált a barkácszene Brian Wilsonjává, és akitől Lana Del Rey ugyanúgy dolgozott fel számot, mint Tom Waits. Az 55 éves Johnsonról nagy sikerű dokumentumfilm is készült, és Jad Fairhez hasonló örök kívülállóként nem véletlenül vettek fel közösen is lemezt.

Mit tett érte Cobain? Elég volt felvennie egy Daniel Johnston-pólót (és persze lépten-nyomon hivatkoznia rá) ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést a munkássága iránt. Ennek köszönhetően Johnston is nagykiadós ajánlatot kapott, és 1994-es lemeze az Atlantic Recordsnál jelenhetett meg. Igaz, a lemez bukás lett, úgyhogy több hasonló ajánlatot nem kapott, de mára Daniel Johnston túlzás nélkül intézmény.



Rovatok