Index Vakbarát Hírportál

Ákos jövőre nem ad koncertet

2016.09.29. 14:55

Ákos lezárja négyéves sikeres szintirock időszakát, jövőre nem lép színpadra, adta hírül az MTI. 

2012-től 2016-ig több mint félmillió ember látott élőben zenélni, most illendőnek érzem pihenni. Lesz időm eldönteni, mi lesz a következő, amibe belevágok

- tette hozzá az énekes.

Mindez egy csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón hangzott el, ahol bemutatták a tavalyi Aréna-koncertekről készült, Veletek vagyunk című DVD-t. "A kiadvány címét a közönség adta, ezzel fogadtak minket, amikor a zenekarommal tavaly decemberben kiálltunk az aréna színpadára. Egyértelműen kiálltak mellettünk abban az időszakban, amikor koholt vádakkal, torzításokkal, ferdítésekkel, hazugságokkal kellett szembesülnöm egy interjú miatt" - mondta Kovács Ákos.

Az énekes tavaly az Echo TV-ben beszélt arról, hogy szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak, és a női egyenjogúság nem egyezik a normalitással,  a nők dolga inkább beteljesíteni a női princípiumot. Ezután a Magyar Telekom szerződést bontott Ákossal, mivel, mint mondták, "nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét Csoportunk hitvallásával és értékrendjével."

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok