Index Vakbarát Hírportál

Elnézést kért a Sony a nácinak öltözött lányzenekar miatt

2016.11.02. 17:41

A Sony Music elnézést kért egyik japán zenekarának fellépőruhája miatt, írja a BBC. A Keyakizaka46 nevű lánycsapat még október 22-én, szombaton, adott halloweeni koncertet Jokohamában, ahol SS-tisztekre emlékeztető ruhákban álltak színpadra.

A cuki lányzenekar öltözéke nagy felháborodást keltett, az egyik zsidó jogvédő csoport például közleményben szólította fel a kiadót, hogy kérjenek elnézést a színpadi viselet miatt. Abraham Cooper rabbi szerint a náci egyenruhákra emlékeztető fellépőruha (meg a bulizó fiatalok látványa) sérti a holokauszt áldozatainak emlékét, valamint a túlélőknek is fájó pont lehet.

A Sony Music japán részlege szintén közleményben kért bocsánatot a botrányt keltő öltözék miatt, a Keyakizaka46 producere, Yasushi Akimoto pedig az együttes honlapján jelezte, hogy a jövőben nem fordulhat elő hasonló, jobban felkészítik a zenekart öltöztető a stábot, és ezentúl a fellépőruhákat is ellenőrizni fogják.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok