Index Vakbarát Hírportál

Újabb nagy neveket jelentettek be a Voltra

2016.12.13. 20:36

Kiderült az első néhány név a 25. jubileumi Volt fesztivál fellépőinek sorából. Azt már néhány hete lehet tudni, hogy a 0. napon sok-sok magyar rajongó álmát valóra váltva a Linkin Park lép fel majd a soproni fesztiválon, amit június 27 és július 1 között rendeznek meg, most újabb neveket fedtek fel a szervezők.

  • Visszatér Magyarországra Ellie Goulding, aki 2015-ben a Sziget nagyszínpadán lépett fel először hazánkban. Az angol énekesnő legutóbbi, harmadik albuma a Delirium 2015 novemberében jelent meg.
  • Harmadszor érkezik hazánkba az Imagine Dragons , akik 2014-ben a Szigeten léptek fel, 2016 januárjában pedig a Papp László Sportarénában. Az amerikai zenekar eddig két nagylemezt adott ki és a pletykák szerint a harmadik albumuk 2017-ben érkezik majd, remélhetőleg még a soproni fellépésük előtt.
  • Szintén fellép majd a Volton Jess Glynn, aki tavaly a debreceni Campus fesztiválon és a Szigeten is koncertezett, de a Clean Bandit zenekarával is járt már Magyarországon.
  • Martin Garrix 2014 óta minden évben fellépett Magyarországon, először a Balaton Soundon, majd a Szigeten, idén ismét Zamárdi volt a soros, jövőre pedig a Volt közönségét is elszórakoztathatja a holland DJ. 
  • Szintén fellép majd a Lost Frequencies is a soproni fesztiválon. A középtempós jazzy deep house zenéket játszó belga producer idén nyáron a Sound és a Strand fesztiválok közönsége előtt is játszott már.
  • Fritz Kalkbrenner 2013 után újra fellép a Volton. A német DJ a Berlin Calling című 2008-as filmmel lett igazán ismert, azóta többször megfordul hazánkban.
  • Sigala művésznevű angol DJ először érkezik Magyarországra. A 24 éves fiatalember Sweet Lovin' című dalával lett igazán ismert.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok