Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a rapperek egyik kedvenc zeneszerzője

2017.02.06. 15:15

David Axelrod (akit ugyanúgy hívtak, mint Barack Obama elnöki főtanácsadóját) Los Angelesben született 1933-ban, majd az ötvenes évek végétől kezdett dolgozni a zeneiparban, eleinte producerként. 

Az elsők között keresztezte lemezein a jazz, a soul és a rock elemeit, és nagyzenekaros, monumentális hangzású lemezeit később a kilencvenes években fedezték fel újra, elsősorban a hiphop kísérletezőbb előadói.

Hangmintaként élt tovább a munkássága többek között DJ Shadow, Lauryn Hill, a Wu-Tang Clan, Lil Wayne dalaiban, David McCallum filmszínésznek írt, The Edge című dala pedig Dr. Dre The Next Episode c. slágerében köszönt vissza. A revivalnek köszönhetően Axelrod is újra megjelentetett egy lemezt 2001-ben, 2005-ben pedig a Blue Note kiadó gyűjtötte össze a legismertebb szerzeményeit. 

Az újonnan támadt érdeklődésnek köszönhetően a 70 éves Axelrod még egy életmű koncertet is adott Londonban a Royal Festival Hallban (ennek az anyaga később megjelent lemezen), de akkor már egészségi problémákra panaszkodott. Halála pontos okáról eddig nem érkezett jelentés, de számos zenész emlékezett meg Axelrodról, így DJ Shadow, a Cypress Hill és Questlove (The Roots) is.

(via Billboard)

Ne maradjon le semmiről!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok