Először Európa, aztán az egész világ
Az elmúlt évek egyik leggyorsabban fejlődő zenekara a miskolci Bohemian Betyars, akik a saját definíciójuk szerinti speedfolk/freakpunk zenéjükkel igyekeznek megmutatni, hogyan lehet karcosabban, szórakoztatóbban tovább vinni Manu Chao vagy éppen Gogol Bordello gipsy punk hagyatékát. A zenekar elkészítette a legújabb albumát, ami a Csavargó címet kapta, és most teljes egészében nálunk debütál.
A Bohemian Betyars elég mozgalmas időszakon van túl, tavaly megnyerték a közmédia és a Volt Produkció Nagyszínpad nevű versenyét, aminek köszönhetően kijutottak a groningeni Eurosonic showcase-ra, ahol telt házas bulit csináltak, és még velünk is interjúztak egy rövidet.
Március közepétől az új album apropóján 17 állomásos európai turnéra indulnak Németországtól Spanyolországig. Itthon legközelebb március 3-án Debrecenben, vagy március 4-én Miskolcon lehet elkapni őket élőben, a budapestieknek viszont várni kell április 20-i akváriumos koncertig.
Ráadásul a zenekarnak még ennél is nagyobb tervei vannak, és szeretnének Európa után még négy másik kontinenst is átkoncertezni. Ehhez indítottak egy Indiegogo-kampányt, hogy közösségi finanszírozással léphessenek fel még messzebb, amire cserébe a támogatók megkapjuk az albumot, de aki igazán mélyen a zsebébe nyúl, az egy konkrét koncertbérletet, sőt, szerenádot is kaphat. A Bohemian Betyarsról egyébként az Indexvideó is forgatott már korábban, itt lehet megnézni.
Ne maradjon le semmiről!