Idén is lesz Művészetek Völgye, a fesztivált július 21. és 30. között rendezik meg, Kapolcson, Vigándpetenden és Taliándörögdön. A nemzetközi nagyágyúkat már korábban bejelentették: fellép a Pink Martini, a Deluxe és a Nouvelle Vague is.
A kapolcsi Panoráma Színpadon lépnek majd fel a nagyobb hazai zenekarok is, mint a Quimby, a Csík Zenekar, a Budapest Bár és a 30Y is. Hobo, akinek a fesztiválon saját udvara van Taliándörögdön, idén csak a Művészetek Völgyében ad nagykoncertet, július 27-én.
A zenei programok közül kiemelkedik a Kőbánya nevű udvar az ikonikus Gástya árokban, amit a Kőbányai Zenei Stúdió és a Kőbánya önkormányzata közösen üzemeltet majd: itt lépnek fel majd azok a zenekarok, akik Kőbányáról indultak, többek között az Index-dalversenyt nyerő Middlemist Red, de a Mary Popkids, a Fran Palermo, a Lóci játszik és Marge koncertje is itt lesz.
Újdonság a Kocsor Háznál megalakuló Fonó Udvar, ami a Fonó népzenei és világzenei kínálatát hozza el a Völgybe, a WOMEX repertoárjából is válogattak, a programfüzet szerint "világzenei best ofra" lehet számítani. Szintén kuriózum, hogy Harcsa Veronika a Concerto Budapesttel közösen ad koncertet, a zenésznek idén is saját udvara lesz a fesztiválon, itt, a Harcsa Veronika Udvarban lép majd fel az iamyank és a Volkova Sisters is.
A színházi programok idén is hangsúlyosak lesznek: a Nemzeti Szín-Tér programját a Nemzeti Színház állította össze, a Kaposvári Egyetem diákjai (akiket a színházat igazgató Vidnyánszky Attila oktat) nyitott színházi workshopot is tartanak majd. A Momentán Társulat visszajáró vendég a Völgyben, a Momentán udvarban lesz Színész Bob verskoncertje, a Főhős-előadás keretében, amikor egy ismert ember életét játsszák el a színpadon, Scherer Péterből és Kepes Andrásból készül darab, de az ország leghíresebb toxikológusa, Zacher Gábor is közreműködik egy előadásban.
A Fidelio Színház Színpadon a Nézőművészeti Kft, az Orlai Produkció, a Jurányi Ház és a Füge Produkció előadásai lesznek, Vigántpetenden pedig Cirque du Tókert néven újhullámos cirkuszi helyszín nyílik, ahol egy valódi cirkuszi sátorban lehet majd kortárs táncot és újcirkuszt nézni.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Ne maradjon le semmiről!