Szombat este rendezik Kijevben az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, ahol – mint 2011 óta minden alkalommal – az idén is lesz magyar versenyző, Pápai Joci személyében. Ugyan mint minden évben, minden egyes magyar induló esetében, róla is ömlöttek az olyan típusú hírek a magyar bulvársajtóból, mint hogy “Imádják Pápai Jocit Kijevben”, de ettől még az ő dala, az Origo sem tartozik a verseny igazi favoritjai közé.

Igaz, a mezőnyt elnézve egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar versenydal is ott van a döntőben: van egy kis egzotikus-keleties hatása, és a sok, angol nyelvű, basic mai popszám mellett már önmagában azzal is érdekes, hogy magyarul van, az pedig külön előnyére válik, hogy a nézők túlnyomó többsége nem érti a szöveget, és nem kell értelmeznie az olyan sorokat, hogy „tudtam, csak ő vigyázhat rám, többet gyakoroltam vele, mint egy szamuráj”.

Mégis a szakértők és a fogadóirodák nem sorolják az Origót a végső győzelemre is esélyes dalok közé, ami persze nem szentírás, de az esetek többségében azért már jelzi, hogy nagyjából mire számíthatnak a versenyzők. Nézzük, az előrejelzések, oddsok és kritikák alapján melyek azok a dalok, amelyek az idei döntő esélyesei lehetnek.

Olaszország (Francesco Gabbani: Occidentali's Karma)

A dal, amely azóta a fogadóirodák kedvence, hogy februárban megnyerte a hazai válogatónak is minősülő Sanremo fesztivált, és azóta is oda és vissza van tőle mindenki, aki kicsit is komolyan veszi ezt a versenyt (meglepő módon még mindig nagyon sok van belőlük).

Ilyen felvezetés mellett azért lehet, hogy aki most hallja először, némiképp csalódással fogja regisztrálni, hogy ez egy átlagos mai EDM-elektropop szám, egy kicsit olaszos dallamvilággal, de ha nem öltözne gorillának a koreográfus, akkor könnyen lehet, hogy nem sokra emlékeznénk az egészből. Az viszont mellette szól, hogy jókedvű, életigenlő dalról van szó, nem különösebben zavaró, és a jelek szerint ez is elég lehet.

Portugália (Salvador Sabrol: Amar Pelos Dois)

A portugál versenydal előnye, hogy egyáltalán nem tűnik versenydalnak: egy jazzes, lassú, intim hangulatú szám, egy introvertáltnak tűnő énekessel, aki láthatóan nagyon átéli a dalt minden egyes előadás alkalmával.

Inkább tűnne betétdalnak valami régesrégi amerikai filmből (leszámítva a portugál éneket), de pont ez lehet az előnye, hogy kirí a mezőnyből. Ellene szólhat, hogy unalmas, de a fogadóirodákat ez nem zavarja, és szerintük biztos második Francesco Gabbani mögött.

Bulgária (Krisztian Kosztov: Beautiful Mess)

Egy angyali hangú, kisfiús mosolyú gimnazista énekli a bolgár versenydalt, mely pontosan beleillik korunk semmilyen popslágereinek hosszú sorába, úgyhogy semennyire nem lehet meglepő, hogy a szerzők között ott van pár svéd popiparos is, akiknek egyébként is nagy felelősségük van a kiüresedett futószalagpop diadalmenetében.

Érdekesség, hogy a döntőben összesen nyolc olyan dal van, melynek az alkotói között találunk svéd szerzőt vagy producert (ebből az egyik természetesen maga a svéd versenydal), akiket különösen azóta hívnak segítségül rendszeresen más országok is, hogy 2011-ben Azerbajdzsánt svéd szerzők segítették diadalra.

Belgium (Blanche: City Lights)

De hát ez tiszta Lana Del Rey! Igen, a belga versenydalban nem sok eredetiség van, de szerencsére ez soha nem volt kritérium az Eurovízión, és ő legalább nem nyúl rossz helyről. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a szám jó, de innét azért simán kiemelkedik.

A 17 éves Blanche egyébként jól énekel, jól is néz ki a színpadon, tehát még akkor is sokra viheti, ha esetleg itt végül nem szerepelne sikeresen. 

Svédország (Robin Bengtsson: I Can't Go On)

Az örökös favoritnak számító svédek idei dala annyira 1987, hogy ennél jobban már csak akkor lehetne az, ha a Living In A Box vagy a Johnny Hates Jazz lépne fel a nevükben: a szintetizátorhangoktól kezdve a táncosok garbóra vett zakójáig.

Hogy ez elég lehet-e a győzelemhez? Jó kérdés, de a szokás szerint profi svédek összeraktak ebből egy közepesen ártalmatlan, ma már retrósnak is nevezhető popdalt, és már megint nem lehet leírni őket az idén sem.

Egyesült Királyság (Lucie Jones: Never Give Up On You)

Ez nyilvánvalóan csak valami tévedés lehet a szakértőktől, hiszen mindenki, aki valaha is megnézett egyetlen Eurovízió-döntőt is az utóbbi húsz évben, pontosan tudhatja, hogy történhet bármi, ha valami biztos, akkor az a britek lebőgése.

Most legalább nem is valami ismertebb nevet tesznek ki a kudarcnak, hanem egy walesi tehetségkutatós sztárocskát – gondolhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a dal egyik szerzője a dán színekben négy éve Eurovíziót nyerő Emmelie de Forest, a dal producerei pedig (ki nem találná) svédek. Lehet, hogy a brit átok most törik meg?

Románia (Ilinca & Alex Florea: Yodel It!)

Mindig van olyan induló, amely a totális idiotizmusra teszi a voksát, és ez az induló igen gyakran Romániából jön. Négy éve egy Drakulának öltöztetett operaénekes áriázott falzett hangon gagyi eurodance alapokra, most pedig egy fiatal lány jódlizik.

És ez már önmagában elég lenne, de azért küldtek vele egy hétköznapibb énekest is, aki kicsit a normalitás felé viszi el a produkciót. Pedig sokkal jobb lenne, ha beleállnának a hülyeségbe.

Horvátország (Jacques Houdek: My Friend)

Sokkban egyedül a horvátok vehetik fel a versenyt a románokkal: nem elég, hogy a megtermett énekest Jacques-nak hívják, de ráadásul egyszerre próbál operaénekesnek tűnni és nagymamakedvenc bájgúnárnak.

Ettől persze még akár nyerhet is, hisz miért ne, de az mégis furcsa, hogy a nemzetközi meleg közösség által kiemelt figyelemmel kísért rendezvényre a horvátok egy olyan versenyzőt küldenek, aki egyszer régen azt mondta, a melegek és leszbikusok nem lehetnek egyenlők a többiekkel, hiszen a Szodomához és Gomorrához való visszatérést jelentik. Még akkor is, ha azóta már bocsánatot kért.

Franciaország (Alma: Requiem)

Az utóbbi években a britek mellett a franciák számítanak az Eurovízió másik nagy alulteljesítőinek, most viszont a szép nő + vidám sláger kombinációra teszik fel a zsetonjaikat, és a Requiem nem is tűnik rossz választásnak.

Olyannyira nem, hogy a Google egyenesen ezt a dalt hozta ki a legfőbb esélyesnek, mivel erre kerestek rá a legtöbben, pont az olaszokat letaszítva a második helyre.

Örményország (Artsvik: Fly With Me)

Az örmények jó érzékkel az egzotikum, sőt, már-már a spiritualitás felé nyitnak ezzel a versenydallal, melyben a modern R&B keveredik a keleties alapokkal.

A dal ebben a mezőnyben egyenesen kísérletezőnek és merésznek hathat, viszont ellene szól, hogy nincs benne fülbemászó refrén, hiába a drámai fokozás az elején. De lehet, hogy senkinek nem is fog hiányozni, rövidesen kiderül.