Meló után egyenesen, a lehető legfelkészületlenebbül, ingben, kevés készpénzzel pár haverommal nekiindultam a Hűvösvölgyön is túli földeknek Nagykovácsi felé,  ahol a vidéki budapestiek élnek, még a vidéktől is elzárt kis világukban.

De a Kolorádóra menet a legsúlyosabb felkészülési hiba az volt, hogy még Sajó riporter tavalyi közszolgálati összefoglalóját is teljesen kihagytam, nemhogy az ideit, ahol egyébként alaposan összeszedte a nagy túrához szükséges elengedhetetlen készségeket és tárgyi eszközöket. Ha ön is hibázik, ne keseredjen el, lesz kiút a kétségbeesésből!

Kulturális igényeim végtelenül egyszerűek voltak, kellemes környezetben akartam jattolgatni a haverjaimmal, lötyögni a jófejekkel, összefutni a rég nem látott ismerősökkel. Sajnos ugyanis nálam az a.) "ismerem " és b.)"jól esik, ha hallgathatom" legvonzóbb kombinációja a fellépők kisebb részéről volt elmondható, és őket is döntően lekéstem, mire két óra alatt beértem a fesztiválra busszal.

Persze ez nem dráma, a legjobbakkal is megesik, és fő célt nem is veszélyezteti, ha sikerül pár embert lebeszélnem a számukra talán érdekesnek vagy divatosnak tűnő, de igazából elég komolyan büntető tartalmakról. Plusz a kis fesztiválokon egyébként is mindig bele lehet futni olyan ismeretlen fellépőkbe, akik viszont meglepően jók.

Ennyit a felkészülésről, jöjjenek a megfigyeléseim. 

Szerencsére van a bejáratnál egy OTP automata, arra kell felkészülni hogy egy ezredest ott fogunk hagyni egy szimpla unicumért. Egyébként nem alkoholos italt be lehet vinni, emiatt senki ne igyon meg három energiaitalt pánikolva a motozás előtt.

Én azt hittem, hogy egy ilyen fiatal fesztiválnál a tisztás négy sarkába le lesznek csapva ákombákom színpadok, középen meg ilyen szakkörös hippi díszítőelemek árnyékában gitározgatnak majd érzelmesebb webdesignerek egy-egy kisebb csoport kultúrantropológusnak. Esetleg mindez tábortűzzel kiegészítve. Ehhez képest jócskán meglepődtem, sokkal profibb volt minden, persze volt még némi sitt itt-ott meg néhol áramszünet is, de nem volt zavaró kicsit se.

Nagy tábortüzek tényleg akadtak, amik kellettek is, ugyanis nem vicc, hogy meglepően hideg van arrafelé.

Én abban bíztam egy szál, mintás munkaruha-ingemben, hogy keresek valami kolorádós mördzsis pulcsiárust, de helyette őszinte meglepetésemre egy minden kezdő synthwave zenekar igényeit kielégítő használtruhaboltot találtam. Vettem is 2500-ért egy két számmal kisebb, a gallérján szolidan csíkozott teniszpólónak tűnő hófehér pulcsit. Ezt ráhúztam az ingre amennyire lehetett, mert szorított erősen, felgyűrtem az ujját, és rövidgatyában, a koszos cipőmmel úgy néztem ki végül, mint egy jobb módú hajlesz. 

De mégsem. Ettől itt éppen, hogy divatos hipsztergróffá váltam, odajöttek ismeretlenek dicsérni a lezser és stílusos golfozó imidzsemet, mások épp lovaspólómeccséről beeső különc dél-szláv főurat láttak bele, egy biztiőr egyből fellépőnek hitt, szóval régóta nem volt ekkora sikerem a kinézetemmel vadidegeneknél. Volt olyan, aki meg is akarta harapni az úri felsőt, de ott már a divat helyett inkább MDMA-at gyanítottam a háttérben. Mindenesetre mindenkit biztatok, hogy vegyenek fel bátran csúf és kényelmetlen ruhákat, megőrülnek érte az emberek. (A kapcsolódó szakirodalom)

Egyébként tényleg csak budapestiek és külföldiek vannak ezen a fesztiválon, lehet, hogy egy érdi lakcímkártyával már be se engedik az embert. Az egy négyzetméterre eső New Balance és fekete-fehér Vans cipők aránya talán még soha nem volt ilyen magas az országban.

Az ismeretlenebb zenekarok most nem véletlenül voltak azok, legalábbis akiket én hallottam, azoktól igyekeztem hamar távolabb menni. Főleg a 25-35 közti arcok vágták egyébként az összes fellépőt, a jóval fiatalabbak kevésbé, pedig ők szoktak lenni az igazi zenebuzik.

Ezt arra is alapozom, hogy a

– Menjünk be táncolni!

– Inkább ne, ez szar, veszek valamit, aztán megkeresem a barátaimat.

– Ne csináld, ezek tök jó fej momésok.

– Tudom, hallottam már én is, de ezt csak ők terjesztik egy pár éve. Ismerem őket, és az a hátsó, a Marci, ápoló egy öregek otthonában, a többiek meg villanykarosok a Műszakin. Nézd, hogy szereli is épp azt az erősítőt.

– Uhh.

párbeszédben egy egyszerű kamuval is világokat sikerült megrengetni. Illetve az a gyanúm, hogy még minidig a MOME a legmenőbb hely az országban. 

A fesztiválon a sötét erdőben sokan csetlenek-botlanak, legalábbis a mentősök elmondása alapján a leggyakoribb baleset az, hogy valaki elesik, és összetöri lábát, beüti fejét, megrántja a bokáját. Bunyó gyakorlatilag egyáltalán nincs, szóval leginkább mindenki nézzen a lába elé lehetőleg.

úgy tűnik, keveset ér a fénykép, ha nem tudjuk megmutatni azonnal sokaknak a #magaselet.

Tartottam a hazajutástól, de elég gyorsan pörgették a taxikat, ki kell gyalogolni egy negyed órát az állomásig, de onnantól pár perc alatt már autóban ülhet az ember. Négy embernek pedig nagyjából fejenként 1500 forintból már be lehet jutni a belvárosba, ami azért egy erős ajánlat ahhoz képest, hogy hajnalban még nekiálljon az ember órákat buszozni. 

Szóval hajrá, igazából elég állat lenne, ha sokkal több kisebb fesztivált kezdenének el szervezni maguktól akárkik, és ebben éppenséggel jó példát mutat a Kolorádó is. Annyira jót, hogy lefogadom, jó idő mellett sokkal nagyobb tömeg lesz hétvégén, macerásabb lehet a bejutás és a kijutás is, érdemes több időt, és több készpénzt hagyni rá.

A cikkben szereplő képeket a Kolorádó Facebook oldaláról vettük, és Szemerey Bence készítette őket.