Egészen ritka, hogy egy Magyarországon korábban sohasem játszó, globális szinten meghatározó produkciót ugyanarra az évre kétszer is bejelentsenek, és egyik sem fesztivál. A Gorillaz esetében viszont ez történt, tegnap este a Várkert Bazárban játszottak az utolsó klasszikus Telekom Electronic Beatsen, hogy aztán ősszel már az Arénába térjenek vissza. A híresztelések ellenére szó sem volt hakniról, sőt, egyáltalán nem Damon Albarnon múlt, hogy bántóan hangulattalan volt a Gorillaz első budapesti koncertje.

Nyugaton nem ritka, hogy ismert előadókkal tartanak olyan exkluzív koncerteket, amire a pórnép nem tud csak simán jegyet venni, a bejutáshoz kapcsolatok, szerencse vagy éppen meghívó kell. A Telekommal a The Lenz applikáció miatt egyébként is összefogó Gorillaz viszont úgy jött Budapestre először, hogy jegyet csak nyerni, kapni, vagy sajtó esetében igényelni lehetett. Ez kicsit rossz, mert reálisan le sem lehet mérni, kik alkotják itthon a Gorillaz-rajongókat, és vajon mennyivel többen lesznek majd az arénás fellépéshez. Még az arénás bejelentésnél is amolyan promóciós eseményként kezelték a koncertet, és ez, a telekomos szervezés és a nem éppen közkedvelt Várkert Bazár eléggé arra engedett következtetni, hogy itt bizony majdnem akkora hakni lesz, mint három évvel ezelőtt a Gorillaz DJ szett egy csomó zöldség meg hentesárú között.

Nekünk nagyjából tetszett a legújabb Gorillaz-album, de ettől még nyilván kicsit bizarr, hogy egy lassan 20 éves zenekar (?) először úgy lép fel Magyarországon, hogy csak az új lemezt játssza el elejétől a végéig aztán viszlát, se Clint Eastwood, se Feel Good Inc., se Plastic Beach. Ehhez képest nem, hogy maga Damon Albarn lépett a színpadra három-négy zenekarnak is elég taggal, de csatlakozott hozzá a színpadon Zebra Katz és Jenny Beth (remélem jól láttam) a Savagesből, vagyis egyáltalán nem hakniról volt szó. Albarn láthatóan nagyon oda akarta tenni magát, az egyik gitáros folyamatosan próbált székre állni, és a vendégelőadók sem csak szimplán lötyögtek, egyszerűen ez egy nagyon profi kis koncert volt. Pontosabban annak volt szánva, de a körülmények kicsit rontottak az összképen.

Egyrészről a Várkert Bazár lehet szép kívülről, de a benti koncertterme egy fülledt, hangulattalan doboz, ahol sehogy sem tudott rendesen megszólalni a basszus, a szintik vagy Albarn mókás keytarja. De ez még belefér, az viszont nem, hogy egy ilyen eseményre alig vannak többen egy félháznál. Fogalmam sincs, hogy szervezési probléma vagy az érdeklődés hiánya, de megdöbbentően kongot hátul a terem ahhoz képest, hogy itt alapvetően ingyen láthatja az ember a Blur frontemberét, a Gorillaz kitalálóját. Ráadásul az első pár sortól eltekintve a közönség komoly része láthatóan azt se tudta mire jött, vagy pontosan tudta, viszont sokkal fontosabb volt egész végig ezt Instán és Fácsén közvetíteni, mint figyelni magát a fellépést. Régen érzett düh gyülemlett fel bennem, amikor a magát lassan a színpadhoz verő, a hangulatot hiányoló Albarn bármit csinálhatott, balomon a csaj a Facebook-notifikációit csekkolta, jobbomon a csávó pedig csak akkor nézett a színpadra, amikor éppen azzal akart pózolni a tizenötödik filterezett Insta-storyjához. Fociban szokták a gálaszurkoló kifejezést használni, és nem egyszer jutott eszembe az enervált közönségről, hogy ilyen, amikor a Chelsea vagy Bayern München barátságost játszik valami magyar csapattal, amire persze megtelik a stadion olyan emberekkel, akik egyébként magasról tesznek az egészre az év többi részében.

Szóval adva volt egy lelkes, profi, meglehetősen exkluzív összeállítású produkció, egy kicsit tompa hangzás,egy végtelenül jellegtelen és interaktivitásra csak erős noszogatás után hajlandó közönség. Ennek az lett a vége, hogy jobb híján jól megfigyelhette az ember, mennyire állati jó melója van Damon Albarnnak. Az új Gorillaz-albumon annyi közreműködő van, hogy szinte minden dalra jut kettő. Emiatt Albarn kb. csak a koncert felén énekelt, a közreműködők komoly része felvételről ment, közben ő lazán nyomkodtak a kis billentyűit, vagy leült a zongorájához úgy tenni, mintha nem látnánk, hogy meg sem próbál zongorázni. Vicces volt megtapasztalni, hogy élőben mennyire kiütközik Albarn vokálmennyiségének csökkenése az új számokon. Pedig még mindig iszonyat jó hangja van, és ezzel az akcentussal tőlem az Encyclopedia Britannicát is olvashatná nekem órákig, nem unnám meg.

Le a kalappal a Gorillaz előtt, hogy egy ennyire rossz vibe-bal rendelkező eseményre ilyen felkészülten, profin és abszolút nem hakni minőségben jöttek el, illetve még az is belefért, hogy a végén eljátszanak pár régi számot. Kellett is, mert a Humanz lehet izgalmas, már-már egzotikus album hosszútávon, koncerten pár kivételtől eltekintve (Ascension, We Got The Power, Saturnz Bar) ezek a számok nem igazán működnek, bármennyire is lelkesen adják elő, vagy csinálnak minél dögösebb vetítést a háttérbe.

Nagyon érdekel, hogy a Budapest Arénában mennyiben lesz más a show, és legfőképpen mennyien mennek majd el maguktól. Albarn nagyon ért a színpadias jelenléthez, a grandiózus produkciókhoz, nem véletlenül szerzett már zenét operához vagy adaptált színházi előadásra egy kínai regényt. Ebben viszont most ennyi volt, de egyáltalán nem a Gorillaz hibája, hogy egy ilyen exkluzív bejutásos eseményre nem kizárólag a kőkemény rajongók mennek, hanem a mezei nézők is. Viszont az biztos, hogy a Várkert Bazárt, mint helyet el kell felejteni a fenébe, nem csak a kétharmad ház ellenére is fülledt, hangulattalan terme, hanem amiatt is, hogy 2017-ben a negyvenszer átadott épületben 600 forintért dobozos húgymeleg Drehert öntenek ki nekem két pohárba, mert ugyebár nagyon habosodik, és így gyorsabb. De lehet pont ez volt a cél, mert közben a dekoráció, a dizájn, a mindenhol felbukkanó magenta megint egész jól mutatott az eseménynek, szóval lehet csak szimplán arra reflektált a rendezvény, amilyennek a Gorillaz is tűnik: egy egészen zseniális, kaotikus massza, amiben könnyű megtalálni az igazán klassz dolgokat, de azért egy idő után hamar kibuknak a kellemetlenebb problémák.