Véget ért a Bánkitó Fesztivál, úgyhogy akárcsak tavaly, idén is összeszedtük, hogy mik voltak a pozitív és a negatív élményeink a rendezvényen. Röviden: a hideg elmehet a fenébe, a házibulizást viszont szeretjük.

Ami jó volt

Abban mindenki egyetért, hogy a brit Slaves koncertje kimagaslóan jó volt a fesztiválon, és alapvetően üdvözítő, hogy kiemelten foglalkoztak idén érdekes külföldi fellépőkkel. A helyszínek közül érdemes megemlíteni a technós mezőt, ahol elég jól el lehetett topogni akár reggelig, illetve a Keret-házibulikat, amiket az egyik faház mellett tartottak minden este, és tényleg tök jó hangulat volt végig. Pozitív, hogy nagyjából rendes színpadot kapott az Auróra, és egészen vicces volt látni a VIP-fészert, amivel a nagyfesztiválok VIP-részlegének állítottak görbe tükröt.

Szintén a fesztivál erőssége, hogy más eseményekhez képest sokkal befogadóbb, kedvesebb, tisztább a helyszín és a közönség, és jóval nagyobb a szabadságérzet is, mint más helyeken. Nem lehetett igazán panasz az étel- és italválasztékra sem, és szerencsére nem volt nehéz friss kajához sem jutni az olyan helyeken, mint a Bowling, a Harcsa vagy éppen a Nádas. Ez igaz a beengedésre is, a bejáratnál nem szívóznak a fesztiválozókkal, nem pakoltatják ki mindenüket, emiatt például az ember nyugodtan csinálhat magának saját fröccsöt a saját borából, nem kell kint dekkolnia mondjuk egy parkolóban, mint mondjuk Zamárdiban vagy Sopronban. Az meg már tényleg csak plusz, hogy a pultoknál általában nincs iszonyatos sor.

Ami inkább rossz volt

Sajnos még mindig elég nagy probléma, hogy a kempingben mindössze kétszer két angol vécé van, amit hiába takarítanak gyakran, egyszerűen kevés ennyi emberre. Arról nem is beszélve, hogy mennyire kellemetlen, amikor az ember egy szál nemi szervben jön ki a férfi zuhanyzóból, hogy aztán egy csapat lánnyal találkozzon, akik a női vécénél látható kilométeres sor miatt egyszerűen besétáltak a férfibe.

Nyilván a hideggel nem igazán tud mit kezdeni egy fesztivál, de például a Kolorádón vagy az UbikFarmon abszolút jó megoldás volt, hogy kisebb tábortüzeket gyújtottak. Ez egyszerre hangulatos és segít azoknak, akik a fagyhalál szélén vannak. A szerkesztőségből például többen is kifogásolták, hogy miért nincs egy pihenő, melegedő chillsátor, ahol az éjjeli veretés és bulizás közepén az ember le tud ülni, feküdni nyugodtan, kényelmesen, hogy ne a nyirkos füvön dekkoljon a focipályán.

Ami viszont abszolút felháborító volt, az a repoharak visszaváltásának menete. Vasárnap reggel 10 óra 20 perckor közölték az egyik helyen, hogy vasárnap reggel 10-ig lehetett volna visszaváltani a poharakat, szóval bebuktuk a poharak arát, esetünkben 12 darabot, 300 forinttal szorozva már 3600 forint visszajáró pénz lett volna, arról nem is beszélve, hogy a poharak mehettek a kukába, ami eléggé szembemegy a fesztivál ökotudatosságával. Ki az az állat, aki a fesztivál utolsó napjának másnapján csak azért felkel 10 óra előtt, hogy visszaváltsa a poharait? 

Nem a fesztivál hibája, de ettől még állati frusztráló, hogy Bánkon sok helyen egyszerűen még mindig meglepődnek azon, hogy itt bizony minden évben fesztivál van. A Bowling, a Nádas vagy a Harcsa szerencsére abszolút felkészült az emberek rohamára, de a kisboltok évről évre úgy tesznek, mintha zavarná őket, hogy itt most emberek pénzt költenek.

Az egyik boltban konkrétan még az is elhangzott egyszer, hogy „nehogy már nekünk kelljen alkalmazkodni a fesztiválozókhoz”. Mindenki örül annak, hogy a Bánkitó nincsen tele szponzorokkal, állami hirdetésekkel, idióta logókkal, de talán érdemes elgondolkodni azon, hogy a kempingben nyitni kéne egy mini Tescót, Aldit, bármit, hogy ne egyórás program legyen zsömlét venni.

Amin talán érdemes elgondolkodni

Szép lassan egyre több fesztivál nő fel Bánkhoz abban a tekintetben, hogy kisebb, underground vagy kevésbé ismert magyar zenekarokkal tölti fel a programját, ami egy részről állati jó, hiszen végre ezek a zenekarok is teret kapnak, másrészről a Bánkitó programja nem számít extrának. Többen is panaszkodtak arra, hogy a magyar viszonylathoz képest lehetett volna pár fokkal kreatívabban összeállítani a fellépők listáját, illetve az elektronikus vonalon is jól jönne a változatosság, ha nem kéne minden este nagyjából hasonló house- és technószettekre toporogni, bár azért ezen némileg javított a Tilos Rádió. 

Idén már nem lehetett a tó és a kemping közötti út mellett parkolni, illetve próbálták az ezen az útvonalon mozgó tömeget az út melletti sövényre terelni, de ez eléggé félrement. Továbbra sincs kivilágítva sem az út, sem az ösvény, utóbbi ráadásul kifejezetten kényelmetlen, egy volt vasúti sín miatt tele van gerendákkal, kövekkel és a növényzettel, így simán kimehet az ember bokája akár fényes nappal is. Előd Fruzsi kollégánk fel is vetette:

Ha én szervező lennék, helyreállítanám az erdei utat, ami a tó felé vezet, állítólag van ott valami kis lepusztult gyaloghíd is a patak fölött, amit meg lehetne csinálni

Ez mondjuk ízlés meg hozzáállás kérdése, de még mindig akad egy-két fejvakarásra lehetőséget adó programbeosztás. Stöckert Gábor kollégánkat például az zavarta kicsit, hogy a Mayberian Sanskülotts fényes nappal lépett fel, az utánuk jövő Gustave Tigerrel együtt sokan panaszkodtak az Auróra (és az S10) színpad hangtechnikájára, Szurcsik Erika énekesnő Paksi Endre-i magasságokban szidta a technikusokat. 

Az biztos, hogy a Bánkitó most már elérte azt a státuszt, hogy egyre nehezebb a kisfesztiválsággal magyarázni a szervezési hiányosságokat vagy esetleg a gyengébb programot. A helyszínen 11 ezer forintba kerülő napijegyért simán lehetne magyar szinten változatosabb, kicsit izgalmasabb lineup jól kiegészülve az érdekes külföldi fellépőkkel, amikre egyébként egész szép kis érdeklődés is mutatkozott.

Jó irányba tart most a Bánkitó, ha az apróbb vagy nagyobb (a pohárvisszaváltás még mindig felhúz minket) problémákat sikerül orvosolni a jövőben, akkor a Bánkitóra már teljes joggal fognak nagy fesztiválként hivatkozni, és együtt emlegetni a többi erős piaci szereplővel. Az meg legyen a pestiek gondja, hogy képtelenség nem összefutni az összes haverral a helyszínen.

(Borítókép: Bődey János/Index)