Véget ért a 25. Sziget Fesztivál, ami nemcsak a jubileum miatt volt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert Gerendai Károly főszervező utoljára vett részt szervesen a rendezvény lebonyolításában. Természetesen az Index végig kint volt a fesztiválon, és megpróbáljuk levonni a tanulságokat. Röviden: imádjuk a Sziget hangulatát, de jobb koncertekre és kisebb zsúfoltságra vágyunk.

A saját kis belső közvélemény-kutatásunk alapján a legeslegfájóbb pont az idei Szigeten annak a tendenciának a folytatása, hogy

A Duna a Sziget mindkét oldalán el van kordonozva, minden kis apró bódéból üvölt a zene, és egyszerűen nem maradt olyan klassz, csöndes, füves rész, ahová az ember kicsit le tud ülni bandázni, pihenni, romantikázni. Ez a trend egyébként a Voltnál és a Soundnál is tetten érhető, de a Szigetet jóval nagyobb alapterületen rendezik meg, és ezért annyira furcsa, hogy ez a kicsit intimebb hangulat totálisan eltűnt. Ehhez egyébként az is hozzájárul, hogy a dekorációk vagy éppen az eléggé indokolatlan látványosságok (HungaroControl-ugrótorony, daruval felemelt étkezőasztal) rengeteg értékes helyet foglalnak el, cserébe alig találni pihenésre, beszélgetésre alkalmas helyeket. Akárcsak tavaly, idén is szomorúan konstatáltuk, hogy jobb híján az ember a poros, kiszáradt földön kénytelen üldögélni, és teljesen megszűnni látszik a Sziget természetes hangulata, amit a Hajógyári ad neki. A helyzeten az sem javít sokat, hogy a szponzorok és kiszolgálóegységek egymásra licitálva próbálják a lehető legdurvábban túlüvölteni egymást zenével. „Nem értem, hogy egy ilyen volumenű fesztiválnak mi szüksége van arra, hogy a szponzor Nokia kitelepülésén Bárány Attila »zenéljen« napközben, iszonyat hangosan, hogy elnyomja a szomszédos Swarzkopf szponzorfodrászat zenéjét" – méltatlankodott kollégánk. Az egy dolog, hogy a Szigeten egyre nehezebb jó koncerteket kifogni, de ne legyen már ebből is belvárosi legénybúcsú, mint a Gozsdu udvar környéke. A Fishing on Orfűn például meg van tiltva az árusoknak, hogy zenét bömböltessenek a standjuknál.

A másik, ennél talán nagyobb probléma, hogy lehangolóan gyenge volt a fellépők idei listája. Ez már egyszer komoly gondot okozott a Szigetnek, és emiatt el is tolták kicsit későbbre a fesztivált, aminek köszönhetően az elmúlt pár évben mintha javult volna a felhozatal. Idén azonban megint elérte a mélypontot, a magyar fesztiválozókat joggal frusztrálja, hogy a hazai fesztiválok évek óta rotálják egymás között ugyanazokat az előadókat, vagy azokat hívják, akik fél-egy évvel korábban már felléptek az A38-on, a Budapest Parkban vagy az Akváriumban. Azon már túlléptünk, hogy a Sziget erőlteti a Chainsmokershez vagy Like Mike-hoz hasonló, végtelenül prosztó DJ-ket a nagyszínpadon, de fáj látni, hogy Sziget már nem diktálja a trendet, és követni sem tudja.

Egy másik érdekes probléma, hogy az a hihetetlen mennyiségű program, amit a Sziget felvonultat, egyre inkább kezd a minőség rovására menni. Az Urbanplayeren Lang Ádám szervező azt írja, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy kevesebb, de minőségibb programmal feltöltött színpad legyen a fesztiválon. Minek egy olyan singer-songwriter színpad a Magic Mirror mellé, amit alig hallani, ha közben ugyanúgy egygitáros előadók lépnek fel a Tábortűz színpadnál? Miért van külön Afrika-falu, ha zeneileg erős átkötések vannak a világzenei színpaddal? A Szigetnek tényleg az a varázsa, hogy európai szinten százszor több program van, mint máshol, de a túlzsúfoltság, a hangzavar és a mostani gyenge booking miatt ez idén visszájára fordult. 

A környezeti tényezőkön is van mit javítani: még mindig iszonyatos a por, amin valamivel több vízpermetező talán tudna segíteni. A szemét is jelentős probléma: ahhoz képest, hogy kifejezetten környezettudatos a Sziget, a műanyag evőeszközök és tányérok be vannak tiltva, de például nincs repohár), alig van szemetes a helyszínen, arról nem is beszélve, hogy a különböző nem zenei nagyszínpad-programok (lufik, pomponok stb.) kellékei nem éppen olyan tárgyak, amik ne hagynának komoly ökológiai lábnyomot maguk után. 

Szintén szokásosnak mondható a Sziget árainak számonkérése: a 700 forintos sör még pont a tűréshatáron belül van, de a kajálás elképesztően megdrágult a Szigeten. Igaz, elképesztő a kínálat, tényleg mindenki talál magának megfelelő választékot a vegán étkezdéktől a zöldségesen át az orosz konyháig. A hangosítással kapcsolatos panaszok sem új keletűek, de idén tényleg szembetűnő volt, hogy az egész városban lehetett hallani a Sziget koncertjeit, csak éppen a színpadok előtt nem, ott nyugodtan lehetett akár beszélgetni (vagy a részeg holland fesztiválozók esetében összevissza üvöltözni) is a koncertek alatt. 

De ne legyünk gonoszak, legalább annyi klassz dolog van a Szigeten, amiről érdemes beszélni. Még mindig ez az a fesztivál, ahol az ember egy kicsit európainak érezheti magát, és a részeg külföldiek is százszor kedvesebbek tütüben, mint a Király utcában. Óriási találmány, hogy nem kell szenvedni a fesztiválkártyával, hanem simán lehet mindenhol paypassos bankkártyával is fizetni.

Amit mindenki kiemelt az Indexben, hogy megdöbbentően kulturált, normális állapotok vannak a mosdóknál. Egyre több a mobil angol vécé, sok toitoinál be van vezetve a víz kézmosáshoz, és egy átlagos fesztiválhoz képest iszonyatosan figyelnek arra, hogy ne lepje el a szar meg a húgy a környéket.

Szintén pozitív, hogy a Sziget állati jól néz ki. Kreatívak, látványosak a dekorációk, minden ponton belefut az ember valami érdekességbe, és még a szponzorhelyszínek egy része is figyel arra, hogy ne abból álljon a kintlétük, hogy Bárány Attila nyomja a Despacito-remixeket. Sokszor elfeledkezünk róla, de a Hajógyári azért is remek helyszín, mert a rengeteg fás rész miatt nemcsak a hangulat jobb, de rengeteg árnyék is van a környéken.

A szervezőknek valószínűleg annyira nem jó hír, hogy idén kevesebben voltak kint, de nekünk örömteli, hogy nem volt elmebeteg tömeg, nem voltak órás sorok a pultoknál, és mindent meg lehetett oldani pillanatok alatt. Bármelyik pultnál egy-két perc volt sorra kerülni, a taxiknál olyan tempóban vitték el az embereket, hogy az külön gratulációt érdemel, és a beengedés sem került szinte soha öt percnél többe. Arról nem is beszélve, hogy talán ez azon kevés fesztivál egyike, ahol már kora délutántól ezerféle programra mehet el az ember, és tényleg órákra el tudja magát foglalni a részeg turista, a magyar kismama a gyerekével vagy akár a szenior fesztiválozó, akit csak a cirkusz vagy a táncház érdekel.

Még pár jó szó a Szigetről:

• Hajóval menni a Szigetre mindenkinek legalább egyszer kötelező az életben.
• A hazai vendéglátós kultúrával ellentétben itt konkrétan minden pultos kedves, segítőkész és full normális.
• A Cökxpon még mindig a legjobb chillezős helyszín.
• A mai magyar politikai közhangulatban felüdülés olyan helyen lenni, ahol nem szégyen és üldöznivaló civil szervezetnek vagy éppen melegnek lenni.
• Soha ennyire nem volt még jó enni a Szigeten, még ha nem is túl olcsó.
• Idén valami csoda folytán nem csesztette a Szigetet egy szélsőséges szervezet vagy kormánypárti politikus sem.

Azt Gerendai Károly és utóda, Kádár Tamás is elmondta nekünk, hogy valóban szükség van egy kis megújulásra, finomhangolásra a Szigeten, és jövőre lesz az első olyan, hogy már ténylegesen érződhet az amerikai befektető hatása. Remélhetőleg ez meglátszik majd a bookingon, mert ugyan hiába kommunikálja azt a rendezvény, hogy ide nem feltétlenül a zene miatt jönnek az emberek, ez mégiscsak egy zenei fesztivál, ami valamiért évek óta képtelen ezt a helyzetet kezelni. Pedig minden adott ahhoz, hogy a Sziget ne csak egy egzotikus kuriózum, az európai fesztiválelit egyik tagja legyen, hanem akár a legeslegjobb fesztivál, ahonnan nem ok nélkül inspirálódik akár az a Michael Eavis is, aki a Glastonbury főszervezője. Igenis maradjanak a lampionok, a dekorációk, az elképesztő faépítmények és az a kreativitás, ami a Szigetet kiemeli az európai átlagból, de ezeket az árakat egyre nehezebb úgy indokolttá tenni, ha Lengyelországban, Csehországban vagy Szlovákiában is először a tartalmat találják ki, és csak utána a körítést. 

Az összegzésben segített: Stöckert Gábor, Fodor Orsi, Sixx, Flachner Balázs, Kocsis András, Libor Anita, Jenei Miklós, Stubnya Bence, Kovács Bálint, Inkei Bence, Hernádi Levente és Lovas Gergő szigetes élménye is.