Index Vakbarát Hírportál

Egy filmből kiderül, miért vonult vissza Avicii

2017.09.12. 04:59

Tim Bergling azaz Avicii, az utóbbi évek egyik legnépszerűbb és legsikeresebb zenei produere és DJ-je tavaly márciusban jelentette be, hogy visszavonul. A mindössze 27 éves svéd producer mindössze néhány név alatt lett az EDM egyik legkeresettebb DJ-je, aki Magyarországon is többször megfordult. Hatalmas sikerei után senki nem számított arra, hogy ilyen hamar visszavonul.

Karrierjének utolsó időszakáról készült egy dokumentumfilm, amit Avicii: True Stories néven mutatnak majd be, az előzetesét pedig most mutatta be a Variety és részleteket is közöltek abból, hogy mire lehet számítani.

A filmet Avicii régi alkotótársa,Levan Tsikurishvili rendezte, aki összesen 300 terrabájtnyi felvételből vágta össze a végleges anyagot. A jelenetekben feltűnik David Guetta, Tiesto, Nile Rodgers, de még Madonna is. Ezenkívül olyan színfalak mögötti jelenetek is láthatóak benne, mint mikor a DJ vakbél problémákkal küzd. Az alkotók szerint mindenki tudja, hogy ki az az Avicci, de ez megmutatja, Tim igazi arcát is, azt, ami az Instagram posztokból nem derül ki.

A filmben az is szerepel, hogy hogyan romlott meg Avicii és menedzsre Ash Pournouri között a kapcsolat és állítólag az is érthetőbb utána, hogy miért döntött úgy a 27 éves producer, hogy befejezi karrierjét és nem lép fel többé.

Van egy érdekes rész, ami végül nem került be a végleges filmbe. A készítők ott voltak akkor is, mikor Mike Posner elmondja a DJ-nek, hogy következő dalának a dalszövegében az szerepel, hogy I Took a Pill in Ibiza, to show Avicii I was cool.A dal óriási sláger lett, a jelenet pedig állítólag nagyon vicces, viszont a rendező szerint nem illett bele a történetbe.

A filmet 40 ország 600 mozijában mutatják be, amiben Magyarország nem szerepel, a hivatalos oldal információi szerint. A dokumentumfilm után bemutatnak egy 30 perces részletet is Avicii utolsó, ibizai fellépéséről.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok