Boggie az átlagos olvasónak egy ötletes videoklipet jelent, illetve a lányt, aki két éve döntős volt az Eurovíziós Dalfesztiválon. A harmadik lemezét az Indexen bemutató énekesnő viszont úgy gondolja, énekes-dalszerzőként most lépett igazán szintet. Csemer Boglárkát hazai és külföldi sikerről, függetlenségről és külföldi trendekről kérdeztük, de azt is elmondta, hogyan került össze Kemény Zsófival, és hogy elindulna-e újra az Eurovízión.

Két dologról is ismerős lehet a neved az átlagos újságolvasónak: az egyik a Parfüm című számhoz készült videokliped nemzetközi sikere , a másik pedig a két évvel ezelőtti szereplésed az Eurovíziós Dalfesztiválon. Lehet még ezekhez hasonlóan nagyokat dobni?

Hát, mindkét siker nagyon érdekes, nem szokványos és egy kicsit népmesei. A Parfüm mind a mai napig egy elképesztő történet még saját magam számára is, a Wars for Nothing meg szintén egy csoda a maga egyszerűségével. Sok erőt merítek ezekből. Nem tudom milyen útja lesz a harmadik albumomnak és az azon szereplő daloknak, de azt tudom, hogy nagyon szeretem ezt az új anyagot és nagyon hiszek benne. Az biztos, hogy

nem nyomásként nehezednek rám ezek a sikerek, hanem inkább inspirálnak.

Az egyébként való igaz, hogy ezek erős bélyegek, de az is, hogy mind a Parfüm, mind pedig az Eurovízió más-más jellegű zenei siker, és eltérő közönséget is szólítottak meg. Ebből volt is problémám, mert a Parfümmel nagyon sok olyan ember figyelt fel rám, akik azonosultak a zenei világommal, az Eurovízió révén viszont sok olyan is, aki egyébként nem nagyon hallgat ilyen zenét vagy nem jár koncertekre.

Ez két teljesen más volumenű siker, ami nem baj, mert az egyik erősíteni tudja a másikat. Azt, hogy az Eurovízió nem az én közegem, már akkor is tudtam, amikor jelentkeztem A Dalba, viszont azt is tudtam, hogy az a dal meg nagyon szép, amit jó lenne megmutatni egy ilyen fesztiválon.

De ha azt kérdeznéd, hogy vállalnám-e újra az Eurovíziót, akkor azt mondanám, hogy nem.

Nagyon nagy élmény volt egy ilyen óriási színpadon, ilyen technikával fellépni, de azért ez a közeg, meg a fesztiválra jellemző zenei felhozatal eléggé messze áll tőlem. Bár mintha az idei fesztivál alapján úgy tűnne, kezd kicsit igényesedni, és ez a folyamat jó lenne ha folytatódna, mert azért az Eurovízió a hatvanas-hetvenes években másról szólt, mint ma.

Ennek a két sikernek az is a következménye, hogy lett egy nemzetközi táborod is, legalábbis a közösségi oldalakon lévő profiljaid alatt rendszeresen jelennek meg idegen nyelvű kommentek. Ezt a közönségréteget is meg akarod szólítani még?

Igen, korábban rendszeresen lefordítgattam a posztjaimat is, de egy jó ideje elhanyagolom ezt a Facebookon. Mondjuk a Twitteren, Instagramon a mai napig angolul kommunikálok, mindenképpen érdemes továbbra is foglalkoznom velük, mert tapintható az érdeklődés. Ráadásul akkoriban rendszeresen meghívtak külföldre fellépni. 2015-ben például volt egy európai turném: egy spanyol booking cég leszervezett nekem egy négy állomásos turnét, amit mi hatra bővítettünk. Amerikában is többször járhattam koncertezni. Az új lemezen is folytatom a három nyelven éneklést, mert a produkciómban rejlő külföldi lehetőséget meg akarom őrizni. Így, hogy volt szerencsém már többször külföldön, külföldi közönségnek, fesztiválon is játszani, azt gondolom, hogy simán helye lehet a magyar zenének nemzetközi porondon.

A Parfümmel tényleg olyan jellegű nemzetközi figyelmet kaptál, amire nem nagyon volt más példa az utóbbi pár évben magyar előadó esetében. Hogyan emlékszel vissza rá?

A mai napig bennem van, hogy amikor 2013 nyarán kijöttünk azzal a dallal, és szétküldtük a rádióknak, csak egyszer-kétszer játszogatták. Aztán kijött decemberben a klip, a Recorderen volt a premier, és megnézték tízezren. 2014 január közepén pedig

egy hétfői napon levittem a kiskutyámat sétálni, és mire visszajöttem, hirtelen már ötmillióan látták a klipet.

Persze nem akartam elhinni, folyamatosan frissítgettem, hívtam a zenésztársaimat, hogy látják-e, mi történik... Elképesztő dolog volt! De bennem mindig is motoszkáltak külföldi ambíciók, lehet, hogy ezt ilyen furcsa módon bevonzottam. Ezen kétségtelenül dolgozni kell és szerencsére itthon most láthatóan jobban odafigyelnek, hogy segítsék a külföldön próbálkozó, piacképes magyar produkciókat.

Az új lemezen mi a legnagyobb változás?

A legnagyobb változás talán az, hogy a korábbi társszerzői együttműködésből kiszakadva létrehoztam életem első, teljesen önálló szerzői nagylemezét, ami egy nagyon nagy lépés az alkotói fejlődésemben. A hangszerelésekbe pedig intenzíven bevontam a zenekaromat, akik minden dalötletemet lelkesen támogatták, és tényleg fantasztikus volt velük ez az alkotói műhelymunka. A zenekarral való közös hangszerelés pedig egyértelműen hallatszik a lemezen. Az első két albumnál még folyamatosan győzködni kellett engem, hogy jók a dalaim, és sokkal lassabban tudtam megszeretni őket, míg a mostani dalokat már most imádom, minden hibájukkal együtt és ez nagyon jó érzés, nincs is bennem megfelelés. Stílusában elég sokszínű lett amúgy, de emiatt nagyon izgi is, mindig van min meglepődni.

A másik érdekes dolog pedig az új lemezzel kapcsolatban, az az,hogy rájöttem, hogy nagyobb felelősséget kell vállalnom a produkciómért és más konstrukcióban szeretném tovább folytatni a munkát. Eddig a klasszikus kiadó-ügynökség-menedzsment felállásban dolgoztam, de egy ideje már vágytam a változásra. Szeretnék egy olyan rendszert felépíteni magam körül, ami személyesebb, rugalmasabb, és amiben én tudom irányítani a fő folyamatokat. Ezek nagyon fontos döntések, amiket részben a kislányom érkezése inspirált. Ebből kifolyólag úgy döntöttem, hogy ezt a lemezt saját magam adom ki. Rengeteg minden változott körülöttem az elmúlt fél évben, egyedül a zenekarom maradt állandó. De úgy éreztem, hogy szükségem van erre a változásra, bármilyen őrültségnek is tűnhet kismamaként otthagyni mindent. Most nagyon élvezem ezt az önállóságot.

Például a Facebook-oldaladat is te csinálod?

Azt mindig is én csináltam, sosem adtam át. Nem kis meló, de közben meg akkor hiteles egy oldal, ha te csinálod, és mindig érződik, ha valaki más csinálja helyetted. Én ezt nagyon szeretem, és úgy látom, hogy az emberek is értékelik ezt a fajta személyességet.

Három dalszöveg erejéig Kemény Zsófival is együtt dolgozol ezen az új lemezen. Ő hogyan került a képbe?

Megszereztem az emailcímét, és írtam neki. Azzal kezdte, hogy pont egy hete dobott vissza egy hasonló megkeresést, mert az utóbbi időben sok rossz tapasztalata volt, de velem kivételt tett. Szerencsére rá tudtam venni, hogy találkozzunk, mert szerette a korábbi dolgaimat, és úgy váltunk el, hogy tegyünk egy próbát. Ez volt aVégtelen című dal , ami az első olyan magyar szövegem, amit egy dalszövegírónő írt nekem. Nagyon izgalmas volt vele dolgozni. Van közöttünk tíz év, ami nagyon sokat számít ebben a korban, és ez nem csak a szóhasználatán érződik, hanem azokon a problémákon is, amik őt foglalkoztatják. Ezek tőlem már távol állnak, de pont ezért látom is, hogy ő hová fog majd kilyukadni.

De ez nem inkább baj, ha így van?

Nem, dehogy, ez nekem nagyon tetszik! Tök jó rácsodálkozni erre, miközben visszagondolok a saját korábbi énemre, ahogy nekem is nehéz volt elkezdeni ezt a pályát. Szerintem jó hatással tudtunk egymásra lenni és úgy érzem, hogy Zsófi hozott egyfajta frissességet a zenémbe.

Miért fontos neked ennyire, hogy költők írják a dalszövegeidet?

Igazából sosem dolgoztam még hivatásos dalszövegíróval, csak költőkkel. Őszíntén szólva nem nagyon szeretem a mai magyar mainstream dalszövegeket. Arról énekelni, hogy kék az ég és zöld a fű, az nekem nagyon kevés, sekélyes, és sehová nem tart.

Nekem nagyon fontos, hogy a dalaimnak legyen üzenete és hogy lehessen gondolkodni rajta, és hogy többszöri meghallgatásra is adjon valami újat a hallgatónak.

Mindig nagyon konkrét elképzelésem van arról, hogy miről akarok énekelni, kerülöm a pongyola megfogalmazást akkor is, amikor magamak írom a magyar dalszöveget, de pont a Végtelen című dalt piszok bonyolult volt magyar ritmikára átültetni, és egyáltalán, a franciául vagy angolul írt dalaim többsége nem is kompatibilis a magyar nyelv hangsúlyozással, és ehhez szükségem volt valakire, akinek a kisujjában van a mesterség. Ezt a Zsófi könnyedén megoldotta.

A zenéd lehet, hogy nem mainstream pop, de akkor hová sorolnád be?

Intellektuális popzene. Tőlünk nyugatabbra nagyon sok ilyen van: sokat hallgattam például Yael Naim lemezeit vagy a francia Camille-t is. A lemezhez sok más francia nyelvű előadót is hallgattam, és most ott nagyon divatos az akusztikus singer-songwriter vonal. Ez a hullám most egész Európában észrevehető.

A francia hatásról korábban már mondtad, hogy egy babysitterként Párizsba töltött évnek köszönheted. Mi az, amire a mai francia nyelvű popzenéből odafigyelsz?

Mindenre, figyelemmel követem az újdonságokat. Szóval van most egy új singer-songwriter nemzedék kialakulóban a franciáknál: visszatértek az egy szál akusztikus gitárhoz, és a szomszéd lányos-szomszéd fiús imázshoz. Bár ez utóbbi talán már világtrend is. Van például egy Vianney nevű énekes, aki egy full egyszerű srác, egyszerű zenével, de nagyon jó dalszövegekkel, érdekes performanszokat nyom, és visszahozza azt a történetmesélést, ami a francia zenekultúra egyik fő műfajának, a sanzonnak mindig is fontos eleme volt. Vianney tavalyi lemezét sokat is hallgattam, és tetszett, hogy egy ilyen egyszerű srác nyeri most a zenei díjakat. Újra fontos lett a tartalom, a személyiség és az egyszerűség.

Pár éve már azt érzem, hogy a nagy dívakorszaknak kezd leáldozni, és az ember könnyebben tud kapcsolódni egy Adele-hez vagy egy Ed Sheeranhez, mint mondjuk egy elérhetetlen magasságokban lévő Beyoncé-hoz.

Persze utóbbinak is ugyanúgy megvan a helye, de érezhető egy ideje a folyamat, hogy megyünk a szomszéd lány és a szomszéd fiú irányába, és ez szerintem nem baj. Sőt, én nagyon örülök neki. Aki aztán még jelenleg topkategóriás Franciaországban, az a Jain nevű énekesnő, aki Afrikában nevelekedett a diplomata szülei miatt, és egy olyan elektronikus popzenét csinál angol nyelven, melyben keveri az afrikai stílusokat a dance-szel. Végül mondanám még a Noir Désirt, ami egy régebbi zenekar ugyan, de van egy dal a lemezemen, amin szerintem tökre érződik a hatásuk. Sose gondoltam volna, hogy egyszer rájuk fogok hivatkozni, de most vannak dögösebb, kicsit rockosabb hangszerelésű megoldások az új dalok között.

Korábban voltak azért más, frankofón előadók itthon, Koncz Zsuzsa még Francia Becsületrendet is kapott. Ő például jelent bármilyen hatást?

Ő egy nagyon jó példa és jó a párhuzam. Vannak nagy énekesek, akik leéneklik a csillagokat az égről, és ezért mennek el őket meghallgatni az emberek, illetve vannak azok, akik nem annyira az énekhangjukkal, hanem a személyiségükkel, a lényükkel tudnak varázsolni, és szerintem Koncz Zsuzsa is ilyen. Illetve ilyen volt az a generáció a francia popban, ahová például Francoise Hardy is tartozik. Ők nem az ének tudásukról voltak híresek, hanem a nagyon karakteres, felismerhető dalaikról és a senkivel sem összetéveszthető egyéniségükről. Zsuzsánál is az működik, hogy minden szavát elhiszed és hiteles. Persze, tök jó az is, ha az ember szépen énekel, de ez talán még fontosabb és nagyon nagy erény. Az meg külön jó, ha egy jó énektudás találkozik a mondanivalóval, én is erre próbálok törekedni.

És hogyan tudsz erre törekedni?

Egyrészt folyamatosan képzem magam, mind a mai napig. Szülés után elkezdtem járni egy bácsihoz, akit Dékány Endrének hívnak, és az édesanyja operaénekes volt még a múlt század első felében, ő pedig tőle leste el az éneklés tudományát. Éneklést tanítani a legnehezebb dolog, mert baromi nehéz elmagyarázni, hogy mi minden történik belül, és nagyon nehéz úgy tanítani is, hogy ne egy matekfeladatot akarj megoldani, hanem laza legyél, és megtaláld a lehető legkényelmesebb pozíciót a torkodban. Ő ezt az ún. bel canto iskolát tanítja (olaszul szép éneklés), azaz a feszültségmentes, görcs nélküli éneklés művészetét. Március óta járok hozzá és nagyon sokat segített.

Időszakonként változik, amikor úgy érzem, hogy szükségem van újra tanárra: 2013-ban volt ilyen Palya Beával, akivel azóta is nagyon jóban vagyunk, és most idén éreztem úgy megint, hogy szükségem van egy új perspektívára. Ez a szakmai rész, amit trenírozni kell. És persze van az előadóművészetnek a lelki része, amivel szintén foglalkozni kell. Magamon azt vettem észre, hogy akkor tudok lépni egy újabb szakmai szintet, ha lelkileg is fejlődöm. A kettő kézben jár egymással.

Ez akkor, ha jól értem, nem is csak énektechnika elsősorban?

A bel canto nemcsak technika, hanem szemlélet és életmód is. A tanár úr mindig azt kéri, hogy ne énekeljek, hanem meséljek, mert senkit nem érdekel, hogy szép-e a hangom. Eleinte rosszul is esett az, hogy ilyen kemény, de aztán beláttam, hogy igaza van. Volt egy óra, amikor azt kérte, hogy énekeljem el a Parfüm első verzéjét, de úgy, hogy végig a szemébe nézek, és őt nem a hangok érdeklik, hanem érezni akarja, amit énekelek. Elkezdtem énekelni, hogy “parfümök százai, virágok álmai...” – látod, most se merek a szemedbe nézni, neki viszont belenéztem, és valahogy olyan helyen szólalt meg a hangom, hogy megállt a levegő, és mondtam neki, hogy ne haragudjon, de sírnom kell. Mire azt mondta, hogy „nem baj, sírjon csak, nem maga az első: na látja, itt van a lelke”. Nem gondoltam volna előtte, hogy még ilyen lehetőségek vannak az éneklésben, de ez a tanár tényleg kinyitott egy újabb ajtót.

Egy jó lemez még csak az első lépés. Ma Magyarországon például elég nehéz anélkül érvényesülni, hogy ne játszanál az összes nagyobb hazai fesztiválon, viszont a te zenéd nem feltétlenül tűnik tipikus fesztiválzenének. Egyetértesz ezzel?

Ezen én is nagyon sokat gondolkodtam, és én is arra jutottam, hogy itthon nem tudod kikerülni a fesztiválokat. A Parfüm idején, bár soha nem voltam főműsoridős, mert nem olyan a zeném, de a délutáni műsorsávban több nagy fesztiválon is felléphettem. Ha meghívnak egy Birdyt, vagy egy Katie Meluát, akkor miért ne lehetne hely olyan zenének is, amit én csinálok? Nagyon sokfélék vagyunk és sokféle zenét hallgatunk. Épp ezért megférnek egymás mellett ezek a műfajok.

Szerintem amúgy ezek is folyamatok: nemrég olvastam arról, hogy a nagy fesztiváloknak lassan frissíteniük kell az arculatukat, mert az emberek ízlése is változik, egyre többen szeretnek kisebb fesztiválokra járni már. Szóval az, hogy mi a fesztiválkompatibilis, az is rendre változik. Ma ahhoz, hogy közönséget tudj építeni, az kell, hogy fesztiválozz, koncertezz baromi sokat. Illetve a rádiós játszás is lehet egy útja az érvényesülésnek, ami pedig szerintem jelenleg kiszámíthatatlan egy előadó számára. Egyébként az én pályámon a rádiós játszás sose volt markáns. Rá kellett jönnöm, hogy nem tehetem attól függővé a karrieremet, hogy van-e, volt-e, lesz-e rádiós dalom. A koncertezésben hiszek és a jó dalokban. 

A Dal ezt a koncertezős-zenekaros oldalamat eltorzította. Érdekes, de azoknak, akik ott ismertek meg, nem áll össze, hogy nekem van zenekarom, és én írom a számaimat. Sokan nem tudják, pedig 2009 óta koncertezek rendszeresen, az első években ráadásul mindent egyedül csináltam, saját magamat menedzseltem. Az új lemezzel szeretnék visszakanyarodni a fesztiválszcénába és a klubéletbe is. De ne érts félre, tudom, hogy az én zeném sosem lesz Wellhello.

Azért az itthoni énekesnők között van néhány, aki hasonló háttérrel rendelkezik, mint te. Mennyire érzed rokonnak például Harcsa Veronikát, vagy a többieket?

Ő hozzám képest is rétegzenét csinál, de nagyon szépen építi magát, és kitart az elképzelései mellett. Nagyon tisztelem ezért. Szerintem ő volt a jazzénekesnői robbanásnak az előidézője. Mondtam is neki, amikor találkoztunk, hogy mennyire inspiráló volt számomra, amit csinál. Ő utána jöttek a többiek is abból a generációból, mint például Fábián Juli, és szépen egymásra találtak a Petőfi Rádióval. Azóta sok idő eltelt, és nekem teljesen más helyzetben kell érvényesülnöm, mert minden folyamatosan változik ebben a szakmában. Sőt, nem is csak a miénkben. Szinte minden területen arra vagyunk kényszerítve, hogy idomuljunk a folyamatos változásokhoz, és nem is működik semmilyen recept, csak a munka.

Nem lehet nem megkérdezni a Parfüm után, hogy készül-e új klip?

Érdekes, de a Parfümön kívül nekem nem sok dalomhoz készült élőszereplős videóklip eddig, csak a Camouflage-hoz. De most szeretnék a Run to the River című dalomhoz, meg a már említett Végtelenhez is klipet, ám ez még odébb van. Most egyelőre a harmadik lemezen van a fókusz, meg a lemezbemutató koncerten.

Boggie szeptember 23-án mutatja be új lemezét az Akvárium Klubban.