Index Vakbarát Hírportál

A dunaújvárosi polgármester szerint a Quimby már nem méltó a díjra

2017.12.11. 12:29

2012-ben Dunaújváros közgyűlése a Dunaújvárosért díjjal tüntette ki a Quimby zenekart, Cserna Gábor polgármester viszont az ATV által nyilvánosságra hozott felvételen arról beszél, hogy már nem tartja méltónak a zenekart a díjra. Azt is elmondta, hogy díjat nem illik visszavonni, ebben az esetben sem fognak így eljárni.

Példamutató színvonalas szakmai munkájuk és eredményes pályafutásuk elismeréseként a megyei jogú város közgyűlése 2012-ben a Dunaújvárosért Díjat adományozta a Quimbynek.

Mezei Zsolt, DK-s önkormányzati képviselő szerint Kiss Tibor, a Quimby frontemberének A Varangykirály című verse lehet az egyik ok, ami miatt megváltozott a polgármester véleménye. Ezenkívül a zenész részt vett az Amnesty International civilek melletti kampányában is. 

Dunaújváros honlapján 2012-ben azzal indokolták a Quimby kitüntetését, hogy

A dunaújvárosiak méltán lehetnek büszkék a Quimby zenekar sikereire, akik egyúttal példát is mutatnak a felnövekvő, zene iránt fogékony nemzedék számára, és öregbítik városunk jó hírnevét.

A zenekar két tagja, Kiss Tibor és Varga Livius dunaújvárosi születésű, Mikuli Ferenc pedig a Fejér megyei település Dr. Münnich Ferenc Gimnáziumában (ma Széchenyi István Gimnázium) tanult együtt velük.

Frissítés: A Quimby zenekar az alábbi nyilatkozatot adta ki az üggyel kapcsolatban:

Sajnálattal hallgattuk a polgármester úr sajtóban megjelent gondolatait a Quimby zenekarról, melyet egy dunaújvárosi közgyűlésen tett, miszerint a zenekar ma már nem méltó arra a Dunaújvárosért Díjra, amit 2012-ben kapott a szülővárosától és szíve szerint visszavenné azt, de ugye ilyet nem illik. Bár értetlenül állunk a probléma előtt, ha komolyan úgy gondolja, visszaadjuk Önnek. Emlékeztetném, hogy az elismeréssel együtt járó 200 ezer forintos honoráriumot nem tudjuk visszaküldeni, mert azt otthagytuk a városnak, hogy abból inkább egy fiatal tehetséges helyi zenekart támogasson.

Boldog karácsonyt Polgármester Úr!

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok