Index Vakbarát Hírportál

Nem derült ki, miért bízták Justin Timberlake-re a Half Time Show-t

063 914321798
2018.02.05. 04:24

Tavaly, amikor Lady Gaga volt a Super Bowl félidei fellépője, akkor a koncertet megelőző napokban arról lehetett a legtöbbet olvasni, hogy a szociális kérdésekre érzékeny Gaga hogyan fog majd üzenni Donald Trump amerikai elnöknek. Ez végül csak egy finom megoldással került bele az előadásba, ahogy arról a koncertet értékelő cikkünkben is írtunk. Nem volt viszont olyan komoly kiállás a részéről, amire egyesek számítottak.

Idén attól volt hangos a sajtó a Super Bowlt megelőző napokban, hogy Justin Timberlake egy hologram keretében fogja megidézni Prince-t. Az nem volt kérdés, hogy a zenészre valahogyan emlékezni kell, hiszen Minnesotából származik, ahol az idei döntőt rendezik. Viszont azt is lehetett tudni, hogy Prince nem volt túl jó véleménnyel a digitális technológiákról, és azt is elmondta, hogy nem szeretné, ha halála után hologramos formában idéznék meg.

Az esetről a TMZ számolt be, majd viszonylag hosszú időt kellett várni a hivatalos cáfolatra. Miután viszont Sheila E. kiírta a Twitterre, hogy egyeztetett Timberlake-kel, és nem lesz semmi gond a megemlékezéssel lehetett tudni, hogy valószínűleg nem lesz botrány. Ezek után már csak egy másik nyitott kérdés maradt, mégpedig az, hogy Janet Jackson visszatér-e Timberlake mellé a színpadra. Mikor Timberlake legutóbb az amerikai foci döntőjének félidejében lépett fel, akkor sikerült az elmúlt évtized egyik legnagyobb televíziós botrányát összehoznia: egy szerencsétlen mozdulattal eltávolította Jackson ruhájának egy darabját, amivel több százmillió embernek mutatta meg az énekesnő  egyik mellét.

Ahogy arra a Super Bowl előtti napokban többen is felhívták a figyelmet, a botrány Timberlake karrierjét nem igazán változtatta meg, Jackson viszont sokkal rosszabbul jött ki belőle. Ezek után korrigálhatott volna, ha visszahívja az énekesnőt egy duettre. Előre kiderült viszont az is, hogy ez nem valósul meg, sőt azt kommunikálták, hogy Timberlake zenekarán, a Tennessee Kidsen kívül nem lesz senki más a színpadon. Ez némileg eltér az utóbbi idők trendjétől, amikor legalább egy vendég általában része volt a produkciónak.

Ennek ellenére nem volt hiány vendégekből, ugyanis a Tennessee Kids mellé rengeteg vendég zenész csatlakozott, és táncosból is annyi volt a színpadon, hogy Timberlake néha már fel sem fért a képernyőre. Tavaly Lady Gaga egy ugrással indította a fellépését, Timberlake pedig a pálya mellől indult, mintha egy diszkóból jött volna ki.

Ami a dalokat illeti, tekintettel arra, hogy múlt pénteken jelent meg a legújabb albuma, lehetett arra számítani, hogy ennek a promóciójára húzza fel a fellépést. Ez végül nem jött össze, csak néhány dalt játszott róla, egyébként ragaszkodott a legnagyobb és legismertebb slágereihez. Nem meglepő módon, szinte végigtáncolta az egészet, és sikerült olyan koreográfiákat kitalálni, amik hiába voltak az utolsó mozdulatig kitalálva, az összkép olyan volt, mintha spontán lenne a tánc.

Végül valóban elmaradt a Prince-hologram, viszont így is volt megemlékezés. Egy hatalmas vászonra vetítettek Prince-ről videókat, majd közösen énekelték az I Would Die 4 U-t. Képileg megidézték Prince 2007-es Super Bowl-fellépését is, amit minden idők egyik legemlékezetesebb félidei koncertjeként tartanak számon.

Timberlake azonban ehhez nem tudott felnőni. Azt sikerült eladnia, hogy ez itt egy hatalmas buli, és remekül használta a rengeteg statisztát és zenészt, akik közül mindenki maximálisan lelkes volt, de a fellépésnek nem volt egy olyan momentuma, vagy olyan íve, amitől igazán emlékezetes tudott maradni. A Suit and Tie, a Mirrors és a SexyBack is elhangzott, de egyik sem tudta alátámasztani, hogy miért volt jó döntés 2018-ban, harmadszorra is Justin Timberlake-re bízni a Super Bowl félidei show-ját.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok