Index Vakbarát Hírportál

Magyar lány lett az új Charlize Theron

2018.02.13. 17:53

Márciusban Maze címmel hozza ki új albumát a Perfect Pill, amelynek utolsó előfutára a Mission című, Svédországban forgott klip. A végeredmény olyan filmszerű lett, hogy a zenekar egy mozis vetítés során leplezte le először a videót a hétvégén, online pedig a Stenken látható először.

A videót az a P. Szabó Péter rendezte, akivel már korábban is dolgozott a zenekar egy dalszöveges videón, amit a Videódiszkóban is bemutattunk. "Ezúttal egy kicsit magasabbra tettük a lécet, mivel kifejezetten egy klasszikus, sztoris videoklipre gondoltunk, izgalmas helyszínekkel és a dalhoz is illeszkedő képi világgal. Nem akartuk behatárolni Peti elképzeléseit, ezért mi csak keveset mondtunk neki a dalról, nagyjából annyit, hogy ha tehetnénk, mi egy neonfényekben úszó, kicsit koszosabb hangulatot illesztenénk rá" – mondta a zenekar nevében Szabó Levente az Indexnek.

A Mission klipje Svédországban forgott, Malmöben és vonzáskörzetében, ahol a rendező is él. "Nagy rajongója vagyok a skandináv krimiknek az elborult, egyben realista ábrázolásuk miatt. Amikor a zenekar átküldte a dalt, csak annyi kommentet fűztek hozzá, hogy egy sötét, neonos hangulatú képi világot képzeltek el. Ebből már nagyon gyorsan kialakult a koncepció egy klasszikus skandináv krimihez" – mondta P. Szabó Péter baromi jól kinéző videóról, amiről a Twin Peaks és a Charlize Theron-féle Atomszőke is eszünkbe jutott.

A klipen egy igazi multikulti csapat dolgozott, hiszen magyar, norvég, mexikói, német és svéd szereplője is van a videónak. A főszerepeket egy magyar modell (Murányi Szilvia) és egy svéd színész alakítja. "A női főszereplőnket egy nagyon tehetséges magyar modell, Murányi Szilvia személyében találtuk meg, akitől már az első vágatok láttán leesett az állunk, olyan szuggesztív és erős jelenléte van a klipben" – tette hozzá a zenekar.

A Perfect Pill március 23-án tartja a lemezbemutató koncertjét a Trip hajón (az Alone in the Moon és a Stabbed társaságában), majd április 7-én a Grand Mexican Warlockkal és a Néhai Báránnyal játszik a Kuplungban, később pedig kisebb vidéki turnéra indul.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok